Szép Ernő: Napjaim
Egy órát életemből,
Egy órát most hadd tegyek el,
Ó napjaim hogy elszaladnak,
Emlékbe írom ezt magamnak,
Hiszen mást úgyse érdekel.
Estefelé magamban
Egy lócán ültem fák között,
Elaltatá a csend a fákat,
A párok távolabb sétáltak
És erre egy lélek se jött.
Magamban a világon,
Úgy elment minden hirtelen,
Oly messzi szédült minden tőlem,
Álomfélében, elveszőben.
„Hogy vagy?” – ki mondja még nekem.
És nem hittem, hogy élek,
Hogy volt tegnap, hogy volt tavaly,
És mintha mennék hóvilágban,
Oly messze minden tervem, vágyam,
Hajósíp és vonatrobaj.
Halvány lámpák hol égnek,
A zene távol hol lebeg?
Kertek, nők, néma ünnepélyek,
Paripán illegő kevélyek,
Kikötők, szép idegenek.
A csillagok kinyíltak,
Árnyék indúlt a fák alatt,
Pálcám a földön kóborolva
Lassan szívet rajzolt a porba.
Elmentem, rajzom ott maradt.
Ha én azt tudnám ki a legszebb,
Ha én azt tudnám mi a legjobb,
Ha én azt tudnám merre tartsak,
Ha én azt tudnám mitévő legyek.
Ha én azt tudnám min örűljek,
Ha én azt tudnám mért sóhajtsak,
Ha én azt tudnám minek élek,
Ha én azt tudnám hogy mi lesz velem.
Tintás lett az újjam,
Nézem szomorúan,
Mert nekem az írás
Mint másnak a sírás.
Hinta, hinta, hinta...
Hiszen nem is tinta,
Kinn a kertbe reggel
A többi gyerekkel
Játszottam, cicáztam,
Az eperfát ráztam,
Édes epret szedtem,
Újjam befestettem.
Ha én azt tudnám, hogy miért írok, miért vagyok a szavak barátja. Ha én azt tudnám, hogy miért sírok idegen emberek baját látva. Ha én azt tudnám, miért úszik oly kecsesen az a nagydarab bálna. Ha én azt tudnám, hogy engem miért nem hívnak a szüreti bálba. Ha én azt tudnám, hogy engem miért kerül a szomszéd lánya. Ha én azt tudnám, miért nem kovácsol egybe magyart és magyart a helység kalapácsa. Ha én azt tudnám, hogy tegnap még boldog ember miért fordul önmagába. Ha én azt tudnám, miért lett mára ellensége a felebarátja. Ha én azt tudnám, miért gonosz, aki a leplet lerántja. Ha én azt tudnám, a cirkusznak miért van saját elefántja. Ha én azt tudnám, miért csíkos a bohóc nadrágja. Ha én azt tudnám, hogy a halál miért az élet sajátja.
Szép Ernő, eredeti nevén Schön Ezékiel szűkebb hazánk, Kárpátalja neves írója Huszton született 1884. június 30-án. Már kisgyermekkorában elkerült Hajdúszoboszlóra, ugyanis apja, Schön Sámuel 1888-tól itt kapott néptanítói állást. A kis Ernő itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait, később Debrecenben és Mezőtúron is tanult. Budapestre költözve neki megadatott az a kiváltság, hogy kizárólag az írásaiból élt. A Hét, a Budapesti Napló, Az Est, Az Újság munkatársa volt, 1908-tól rendszeresen publikált a Nyugatban. Első verseskötete 1902-ben jelent meg Első csokor címmel. 1912-ben jelent meg az Éneskeskönyv című kötete, amely belépőt biztosított számára a Nyugat közösségébe. Jó kapcsolatot ápolt Babits Mihállyal, Ady Endrével és a kor más neves irodalmáraival. A hazai kabaréirodalom egyik úttörője volt. Az I. világháborúban önkéntesként harcolt, a második világégésben pedig munkaszolgálatos volt. A háborút követően nyomorban élt. 1953 októberében gyomorrákban hunyt el Budapesten.
Hajdúszoboszlón külön múzeum őrzi az emlékét, sőt fesztivált is rendeznek a tiszteletére. Tavaly augusztusban Tányér József könyvtárvezető jóvoltából ezen a rendezvényen jómagam is részt vehettem a Magyar Múzsa Baráti Társaság csapatával.
Lengyel János
