November 8-án tartják a kisebbségi nemzeti tanácsi választásokat Szerbiában
November 8-ra írta ki a szerbiai nemzeti kisebbségi önkormányzati választásokat az illetékes miniszter múlt pénteken.
Demo Berisa ügyvezető emberi és kisebbségi jogi, valamint társadalmi párbeszédért felelős miniszter az erről szóló határozat aláírásakor közölte: november elején 23 nemzeti kisebbség tagjai választják meg nemzeti tanácsaikat.
A szeptember 16-án ideiglenesen lezárt külön választói névjegyzékek alapján 21 nemzeti közösség – köztük a magyar – esetében teljesültek a közvetlen választás feltételei. A goráni és az orosz kisebbség tagjai elektori gyűlésen választják meg képviselőiket.
A Szerbiában élő kisebbségek a nemzeti tanácsokon keresztül gyakorolják a kulturális önigazgatáshoz kapcsolódó jogaikat. A testületek az oktatás, a kultúra, a kisebbségi nyelvű tájékoztatás, valamint a nyelv és írás hivatalos használata területén képviselik az adott nemzeti közösséget, részt vesznek az ezekkel kapcsolatos döntéshozatalban, illetve egyes kérdésekben maguk döntenek.
A nemzeti tanácsok tagjainak megbízatása négy évre szól, a rendes választásokat valamennyi érintett nemzeti tanács esetében ugyanazon a napon kell megtartani.
A legutóbbi nemzeti tanácsi választásokat 2022. november 13-án rendezték meg Szerbiában. Akkor 19 nemzeti kisebbség választotta közvetlenül, négy pedig elektori gyűlés útján nemzeti tanácsának tagjait.
A magyar közösség november 8-án közvetlen választáson dönt a 35 tagú Magyar Nemzeti Tanács új összetételéről. A választáson azok a választópolgárok vehetnek részt, akik szerepelnek a magyar nemzeti kisebbség külön választói névjegyzékében.
Ez lesz az ötödik választási ciklus a rendszer 2010-es bevezetése óta. A szavazásra jogosultak november 8-án 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat.
(MTI/Kárpátalja)



