Az elszántság és a kiváló stratégia diadala

Ágyúdörgés a Velencei-hegység fölött

178 évvel ezelőtt, 1848. szeptember 29-én, Pákozdnál ágyúdörgéstől, puskaropogástól visszhangzottak a Velencei-tótól északra húzódó Velencei-hegység délnyugati nyúlványai, valamint a köztük lévő völgyek. A Habsburgok utasítására a Drávától Pest-Buda felé előretörő, a forradalmat eltiporni akaró Josip Jellasics horvát bán itt csapott össze a Móga János altábornagy által vezetett, a főváros védelmében felsorakozott magyar csapatokkal, s bár az utóbbiak túlerő ellenében harcoltak, elszántságuk és jó stratégiájuk győzelemre vitte lobogónkat, biztosítva a szabadságharc kibontakozását.

Az 1848 első felében Európán végigsöprő forradalmi hullám alapjaiban rázta meg a Habsburg Birodalmat. Forradalom tört ki Bécsben, Pesten, Milánóban és Velencében, a soknemzetiségű birodalom egységére nézve pedig végzetes fejlemény volt a forradalmakkal együtt járó függetlenségi törekvés megjelenése Magyarországon, valamint a Habsburgok által uralt Lombardiában és Venetóban. Ráadásul Károly Albert szárd-piemonti király március 23-án hadat üzent az Osztrák Császárságnak, és csapatai benyomultak az osztrák fennhatóság alatt álló északolasz területekre. Ausztria nem volt képes egyszerre fellépni a magyarok és az olaszok ellen, ezért míg Itáliába komoly haderőt vezényeltek az ott állomásozó Radetzky tábornagy támogatására, addig Magyarországgal szemben kétszínű politikát folytattak. A magyar polgári jogállam felépítését és a birodalmon belüli nagyfokú önállóság kivívását célzó áprilisi törvényeket, illetve a magyar Alkotmányt egyelőre tiszteletben tartották, Batthyány Lajos magyar miniszterelnök erélyes fellépésére V. Ferdinánd császár-király május 7-i leiratában felszólította a Magyarországon állomásozó császári-királyi egységeket, hogy tegyenek esküt az Alkotmányra, mely eskütételre július és augusztus folyamán sor is került. Időközben március 16-tól megkezdődött a nemzetőrség, május 18-tól pedig az első tíz honvédzászlóalj (hivatalosan: rendes nemzetőr zászlóaljak) megszervezése. A bécsi udvar – a kamarilla – az első szabad népképviseleti országgyűlési választások lebonyolítását és az első népképviseleti országgyűlés július 5-i ünnepélyes megnyitását is lenyelte. Ugyanakkor a magyar kormány ellen bujtogatta a magyarországi nemzetiségek egy részét, a horvátokat, a szerbeket, a szlovákokat és a románokat. Június 6-án a délvidéki szerbek a szerb határőrezredekre támaszkodva fel is lázadtak, a Habsburgok pedig titokban pénzzel, fegyverrel, hadianyaggal támogatták mind a szerbeket, mind a forradalmi Magyarországgal kezdettől fogva szembenálló, a nyár folyamán már támadásra készülő Jellasics horvát bánt. A Batthyány-kormány június 10-én hiába kényszerítette ki a bán lemondatását, ő továbbra is élvezte a kamarilla támogatását, majd szeptember 4-én jogilag is visszahelyezték tisztségébe. Ekkor már magabiztos volt az udvar, mivel Radetzky tábornagy július 25-én Custozzánál súlyos vereséget mért az olaszokra, kikényszerítette a fegyverszünetet, és bevonult Milánóba. A Habsburgok elérkezettnek látták az időt a magyar forradalom leverésére.

A sorezredek, a honvédegységek és a nemzetőr-alakulatok többségét ráadásul lekötötték a délvidéki harcok, így amikor szeptember 11-én Jellasics Bécs szóbeli utasítására (írásbelit nem kapott) átkelt a Dráván, kiáltványt intézett a magyar néphez, leszögezve, hogy célja a „pártütők” és „lázadók” leverése, s megindult Pest-Buda felé, csak kisebb harcértékű nemzetőrcsapatokból és ingatag lojalitású sorgyalogsági egységekből álló kicsiny magyar sereg állt – pontosabban hátrált előle. A magyar kormány viszont gyors intézkedéseket hozott. Szeptember 13-án Batthyány általános népfelkelést hirdetett a Dunántúlon, szeptember 16-án Kossuth vezetésével megalakult az Országos Honvédelmi Bizottmány, szeptember 22-én Kossuth hazatérésre szólította fel a külföldön tartózkodó magyar csapatokat, majd két nappal később toborzóútra indult az Alföldre, s négy nap alatt mintegy 16 ezer újoncot mozgósított. A Csepel-szigeten Görgey Artúr – még őrnagyként – igyekezett minél gyorsabban és minél jobban kiképezni őket, míg Mészáros Lázár hadügyminiszter megszervezte a haderőépítést. Honvéd-, nemzetőr- és sorezredeket vezényeltek a főváros védelmére, a létszámában megnőtt, ám részben épphogy kiképzett egységekből is álló magyar sereg új főparancsnoka Móga János altábornagy lett, s szeptember 28-án drámai haditanácsra került sor a sukorói református templomban. Sok tiszt számára kényes helyzet alakult ki. Esküt tettek V. Ferdinánd császár-királyra, de az Alkotmányra is, és számukra óriási dilemmát jelentett, hogy császári-királyi tisztekként császári-királyi haderő ellen harcoljanak. Batthyány szenvedélyes érvelése viszont hatásosnak bizonyult, s Móga vállalta, hogy felveszi a harcot, ha Jellasics támad, azt viszont nem kockáztatta, hogy ő maga támadjon a túlerőben lévő bán ellen. Mindenesetre a magyar csapatok elfoglalták állásaikat a Pátka–Sukoró–Velencei-tó vonalon, lezárva a Pest-Buda felé vezető utakat, Perczel Mór ezredes parancsnoksága alatt pedig a Velencei-tó déli partján egy különítmény állt fel az Agárd melletti védvonalon, megakadályozandó Jellasics déli átkaroló hadmozdulatait.

Amúgy mindkét hadsereg vegyes összetételű volt. A 26 000–35 000 katonával és 48–58 löveggel felvonuló horvát határőrezredekben a horvátok mellett jelentős számú szerb határőr is szolgált osztrák tisztek vezénylete alatt, s hozzájuk kell még számítanunk a félreguláris horvát szerezsánokat is. Míg a 17 500–26 000 fős, 44 ágyúval rendelkező magyar sereg nemzetőrökből, honvédekből, sorezredekből állt magyar, szlovák, ruszin, cseh legénységgel, magyar és osztrák tisztekkel. Jellasics tüzérsége részben magaslatokon, részben a völgyekben állt fel, míg a magyar lövegek a Pátka felé néző dombgerinceken, a Sár-hegy lankáin, a Mezeg-hegyen, valamint a sukorói református templom fölé magasodó dombokon foglaltak állást, nem egy üteget kiépített állásban helyeztek el, s kiváló rálátást biztosítottak Jellasics csapataira. A bán úgy tervezte, hogy előbb felmorzsolja vagy a derékhad felé szorítja a magyar sereg jobb szárnyát, majd frontális támadással a Velencei-tóba szorítja Móga csapatait. Szeptember 29-én reggel hat órakor a horvát balszárnyon Kempen vezérőrnagy hadosztálya támadást is indított Pátka ellen. Az akkor még őrnagyként harcoló Guyon Richárd nemzetőrzászlóalja az épületek fedezékéből tüzelve kezdetben megállította a támadó határőröket, ám a túlerő később kiszorította a magyarokat a faluból, majd Kempen két rohamot vezényelt a magyar jobbszárny főerői ellen, ám mindkettőt visszaverték az elszántan küzdő védők. Ezt követően a vezérőrnagy át próbálta karolni a jobbszárnyat, ám a magyar centrumból ide átcsoportosított Miklós-huszárok ellentámadása – amit a tüzérség is támogatott – visszavetette a horvát balszárnyat. Jellasics ekkor mindent egy lapra feltéve, frontális támadást vezényelt a magyar derékhad és a balszárny ellen, míg egy kisebb egység a Velencei-tótól délre nyomult előre. Derékhadunk s balszárnyunk elsöprő erejű puska- és ágyúgolyó-, illetve kartácszáporában azonban rendre összeomlottak a lovas-, valamint a gyalogsági rohamok. Közelharcra lényegében nem is került sor, a horvát egységek mondhatni el sem érték a magyar állásokat. Mindebben pedig kiválóan elhelyezett ütegeink játszották a főszerepet, melyek megsemmisítő ágyútüzet zúdítottak az ellenséges hadoszlopokra, helyenként kereszttűz alá is véve azokat. Délután három óra körül aztán Jellasics – elsősorban Kempen sürgetésére – leállította a rohamokat, s bár az ágyúpárbaj még estig elhúzódott, a bán visszavonta egységeit. A Velencei-tó déli partján vonuló horvátokat pedig Perczel állította meg. A magyar sereg győzött. Jellasics háromnapi fegyvernyugvást kért Mógától, amibe az altábornagy beleegyezett, ám a bán még ennek lejárta előtt megkezdte visszavonulását Bécs felé. Móga csak lassan indult a nyomába, egy 1500 fős horvát egységet azonban Székesfehérvárott a fegyverre kapott lakosság győzött le, Jellasics Roth és Philippovich tábornokok által vezetett tartalékhadtestét pedig Tolna vármegyében, Ozoránál körülzárták a Csapó Vilmos nemzetőr őrnagy által irányított nemzetőr- és népfelkelőcsapatok, majd Perczel és Görgey reguláris egységei – ideérve – még erősebbé tették a gyűrűt. Október 7-én Roth és Philippovich harc nélkül letette a fegyvert. A bán dunántúli hadjáratából a magyar hadak kerültek ki győztesen…

Lajos Mihály