Nitrogénpótlás a trágya érlelése előtt és közben

Írásunk előző részeiben többször szóba került a C:N arány (szén-nitrogén arány), hiszen ez a komposztálás egyik alappillére: az ideális érték 25–30:1 körül van, de távolról sem mindig ilyen optimális a mutató. Tehát be kell avatkoznunk, korrigálnunk kell az arányokat a biztonságos és jó minőségű trágya érlelése érdekében.

Miért éppen a nitrogén szokott hiányozni?

A komposztáláskor dolgozó baktériumok a szénalapú anyagokból (szalma, fűrészpor, száraz levél) nyerik az energiát, a nitrogénből pedig a saját testük felépítéséhez szükséges fehérjét állítják elő. Ha túl sok a szén, és túl kevés a nitrogén, a baktériumok szó szerint éheznek: lassan szaporodnak, a trágyakupac alig melegszik, vagy egyáltalán nem éri el a fertőtlenítéshez szükséges hőfokot. Ha a kupac 3-4 nap után is hideg marad, pedig a méret és a nedvesség rendben van, nagy eséllyel nitrogénhiány okozza a problémát.

Amikor viszont éppen ellenkezőleg, túl sok a nitrogén, amit elárul az ammóniaszag – amint erről korábban már esett szó –,
a megoldás a szénalapanyag (szalma, fűrészpor bekeverése) pótlása, tehát nem a nitrogéné. A két állapotot könnyű összekeverni, pedig ellentétes a kezelésük.

Mely trágyaféléknél merülhet fel a nitrogénhiány?

Lótrágya. Ez a legjellemzőbb eset, főleg, ha az alom nagyrészt fűrészpor vagy faforgács, s nem szalma. A fűrészpor C:N aránya akár 300–500:1 is lehet, amit a baktériumok nitrogénpótlás nélkül képtelenek kezelni. Tehát ha sok a látható alomanyag, nitrogént kell pótolni.

Szalmás szarvasmarha­trágya. Ha az istállóban bőven almoznak, és a trágya inkább szalmás, mint trágyaleves, a C:N arány 30:1 fölé tolódhat. Nem szükséges minden esetben pótolni a nitrogént, de érdemes odafigyelni rá – főleg, ha az első forgatás után is hidegnek bizonyul a kupac.

Növényi komposzt. Ha az alapanyag túlnyomórészt „barna” – száraz levél, elszáradt szár, faforgács stb. –, és kevés benne a „zöld” (friss fűnyesedék, zöldséghulladék, kaszált gyom), az előzőekhez hasonló okból nem indul be rendesen a kupac, hideg maradhat.

Sertés- és baromfitrágya. Ezeknél nitrogénhiány a gyakorlatban szinte sosem fordul elő – itt inkább a nitrogéntöbblet és az ammóniaszag jelent kockázatot. Esetükben éppen ellenkezőleg: szénforrást kell biztosítani a baktériumok számára.

Hogyan döntsük el, hogy kell-e pótolni?

A legegyszerűbb és legolcsóbb módszer a felrakás előtti szemrevételezés: ha az alapanyag zöme szalmaszínű, száraz, és kevés benne a valódi trágya vagy a friss zöld növényi rész, számítsunk rá, hogy nitrogénre is szükség lesz. Ökölszabályként egy térfogatnyi „barna” anyaghoz legalább fél-egy térfogatnyi „zöld”, nitrogéndús anyag társuljon.

Mire figyeljünk? Ha a probléma csak utólag derül ki, a korábban már ismertetett vasrúdteszt segít eldönteni a kérdést. Amennyiben a kupac a felrakás után 3-4 nappal is csak langyos, miközben a méret (1,5–1,8 m magas, 2-3 m széles), és a nedvesség (kézzel összenyomva pár csepp víz préselődik ki) megfelelő, a nitrogénhiány a legvalószínűbb magyarázat. Egy másik figyelmeztető jel: ha forgatáskor szinte semmilyen szagot nem érezni – sem ammóniát, sem a jellegzetes, kissé savanykás komposztszagot –, ez is arra utalhat, hogy kevés a bontható fehérje a kupacban.

Mennyit, mivel és hogyan pótoljunk?

A pótlást lehetőleg már a felrakáskor, rétegenként végezzük el – utólag, kívülről nitrogént bejuttatni majdnem olyan nehéz, mint a kupacot kívülről beáztatni. Részesítsük előnyben a szerves, biológiai eredetű anyagokat, melyek jól kiegészítik a trágyát. A műtrágyákat csak végszükség esetében alkalmazzuk!

Fűrészporos, szalmás ló­trágyához köbméterenként kb. 15-20 kg friss baromfitrágyát vagy 30–40 liter, 1:3 arányban hígított trágyalevet keverjünk a rétegek közé.

Szalmás szarvasmarhatrágyánál minden 30–50 cm-es rétegre 1-2 kg lucernalisztet vagy pillangós szénalisztet szórjunk, esetleg a szalmaréteg helyett, illetve mellett hígított trágyalével locsoljunk.

Zöld növényi komposztnál a legegyszerűbb megoldás: minden „barna” rétegre azonos vagy nagyobb mennyiségű friss, „zöld” anyagot (fűnyesedék, zöldséghulladék, kaszált gyom) rakjunk.

Utolsó, de jó megoldás. Ha egyik szerves forrás sem áll rendelkezésre, kis mennyiségű karbamid is megfelel. Egy köbméternyi trágyakupac átáztatására karbamidból 5–10 kg/1000 liter víz elegendő. Az átáztatáskor igyekezzünk nem túlöntözni a kupacot, nehogy a karbamidos víz kifolyjon belőle. Nagyon fontos az egyenletes áztatás, és kerüljük a nitrogén túladagolását. Ez nem szerves eredetű pótlás, és túladagolva könnyen pont azt az ammóniaproblémát okozza, amelyet el szeretnénk kerülni – inkább csak végső mentőövként érdemes rá gondolni.

Ha a hiányt csak az első forgatáskor vesszük észre, még nincs veszve semmi: a nitrogénforrást ekkor keverjük bele a kupacba, lehetőleg minél egyenletesebben szétosztva. Az érési (stabilizációs) szakaszban viszont már semmit ne keverjünk a kupacba; a nitrogénpótlás ott is csak felborítja a folyamatot.

Miért ne ammónia-nitráttal pótoljunk?

A fő ok az illékonyság. A kupac belseje 45–70 °C-ra hevül, ráadásul enyhén lúgos közeg alakul ki – éppen ez a két tényező kedvez az ammónia „elszökésének”. Vagyis amit betennénk nitrogénként, jó eséllyel nagyrészt gáz formájában távozna, mielőtt a mikrobák hasznosítanák. A második ok a kimosódás. A nitrátforma nagyon mobilis, ha a kupacot eső éri, könnyen kimosódik, mielőtt beépülne, ami nemcsak veszteség, hanem a talajvíz szennyezése szempontjából is kényes kérdés. Harmadrészt ez a megoldás nem javítja a szerkezetet. A szerves források (baromfitrágya, trágyalé, lucernaliszt) egyszerre hoznak nitrogént és mikrobatenyészetet, szerkezetjavító anyagot. A műtrágya csak a puszta elemet adja, semmi mást. A pétisó (mészammon-salétrom, CAN) lényegében nem egyéb, mint ammónium-nitrát mésszel pufferolva (kb. 27% N). A mésztartalom stabilizálja, így kevésbé illékony és kevésbé reakcióképes, mint a tiszta ammónium-nitrát, és a gazdaboltokban is könnyen elérhető. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa