Magyarország és a vallásháborúk

Bocskai Istvántól I. Rákóczi Györgyig

2026. október 31., 11:17

Amikor Luther Márton 1517-ben megindította a reformációt, az egész nyugati kereszténységet akarta megújítani. Ám a felekezetekre osztódás és a vallási, illetve politikai kérdésekben kialakuló, egymással összefonódó érdekellentétek katolikus–protestáns vallásháborúkhoz vezettek, melyek rányomták bélyegüket a XVI. és a XVII. századra, s Magyarországra is begyűrűztek.

Hazánkba igen hamar megérkezett a reformáció, és a XVI. század során a három részre szakadó Magyarország lakosságának döntő többsége protestánssá – reformátussá, illetve evangélikussá – vált. A hódoltságban a törököket teljesen hidegen hagyták a kereszténységen belüli törésvonalak. Az Erdélyi Fejedelemségben János Zsigmond uralkodása alatt, 1568-ban, a tordai országgyűlésen Európában elsőként nyilvánították ki a teljes vallásszabadságot: a négy felekezet, vagyis a református, az evangélikus, az unitárius és a katolikus egyenjogúságát, s az ortodoxiához is türelmesen viszonyultak. A Habsburg-uralom alatt lévő Királyi Magyarországon II. Miksa német-római császár toleráns volt a protestánsok iránt, ám utóda, II. Rudolf már erőszakosan lépett fel a kálvinisták és a lutheránusok ellen, a lakosság többségét sújtó ellenreformáció aztán természetesen társadalmi elégedetlenséget szült. Ám nemcsak ez idézett elő feszültséget, hanem a Habsburgok Magyarországot bedarálni akaró abszolutista politikája is. Emellett Rudolf császár az 1591–1606-os tizenöt éves háború elhúzódása miatt kiürült kincstárat a magyar főurak, vagyonosabb nemesi családok elleni koncepciós felségárulási, illetve felségsértési perekkel, vagyonelkobzásokkal akarta feltölteni. A császári zsoldosok ugyanakkor végigrabolták a Királyi Magyarországot, valamint – akárcsak a török, tatár, moldvai, havasalföldi hadak – kifosztották a háborúba Habsburg-oldalon belépő Erdélyi Fejedelemséget. A vallási sérelmek, a vagyonelkobzások, a zsoldosok rablásai, a Magyarország teljes alávetésére irányuló Habsburg-abszolutizmus aztán 1604-re olyan pontra ért, amikor már elég volt csak egy szikra egy szabadságharc kirobbanásához.

1604 őszén Barbiano di Belgioioso kassai főkapitány felségárulás vádjával le akarta fogatni Bocskai István volt nagyváradi főkapitányt, aki azonban jó hadvezéri képességekkel rendelkezett, amellett birtok, jog és szabadság ígéretével megnyerte magának a kóborló, jobb híján éppen császári zsoldba állt hajdúkat, és október 14-ről 15-re virradó éjjel Álmosd és Bihardiószeg közelében nagy győzelmet aratott az ellene vezényelt császári sereg fölött. Hamarosan bevonult Debrecenbe és Nagyváradra, Tokajnál megverte Belgioiosót, aki vissza akart vonulni székhelyére, ám a Habsburg-uralommal torkig levő kassai polgárok kizárták a városból, s mivel nyomában volt Bocskai serege, elvonult nyugat felé, miközben november 11-én Bocskai bevonult Kassára, másnap pedig kiáltvánnyal fordult a nemzethez, kifejtve, hogy a rendi alkotmányosságért és a vallásszabadságért fogott fegyvert. Giorgio Basta császári tábornok ezután támadást indított ellene, ám váltakozó sikerű harcok után 1605 kora tavaszán kénytelen volt elvonulni Pozsony alá, s 1605 végére már Bocskai uralta mind Erdélyt, mind a Királyi Magyarországot, miközben a szerencsi országgyűlés Erdély és Magyarország fejedelmévé választotta. 1606-ban aztán megkötötte a Habsburgokkal a bécsi békét, mely biztosította a rendi alkotmányosságot, valamint a vallásszabadságot, ugyanebben az évben tető alá hozta a kivérzett ország számára létfontosságú zsitvatoroki békét, véget vetve a tizenöt éves háborúnak, s a hajdúkat is letelepítette a megszülető hajdúvárosokba.

1613-ban Bethlen Gábor lett Erdély fejedelme, aki az 1618-ban kitört, s a harmincéves háború kezdetét jelentő cseh felkelés vezetőinek a kérésére, főleg pedig a Királyi Magyarországon megsértett vallásszabadság biztosításáért és az országrész Erdéllyel való egyesítéséért 1619-ben megindította első Habsburg-ellenes hadjáratát, távlati célként pedig a török hódoltsági területek felszabadítását is tervbe vette. S míg a császári csapatok a csehekkel voltak elfoglalva, diadalmenetben vonult végig a Felvidéken, Pozsonyt is felszabadította, ahol kezébe került a Szent Korona, Bécset azonban nem sikerült elfoglalniuk a szövetséges cseh–magyar hadaknak. 1620 nyarán a besztercebányai országgyűlés így is királlyá választotta Bethlent, amit ő el is fogadott, ám a koronázással még várt egy kedvező nagypolitikai fordulatra. Az ősz folyamán több, még Habsburg-kézen lévő magyarországi várat is bevett. Novemberben azonban a császáriak döntő győzelmet arattak a csehek fölött a Prága melletti fehér-hegyi csatában, s a cseh felkelés összeomlott. Ezt követően, 1621 tavaszán a Habsburg hadak betörtek Magyarországra, több erősség, köztük Pozsony elfoglalása után Érsekújvárt is ostrom alá vették, ám a kicsapó magyar lovasok egy ütközetben az ostromot vezető császári hadvezért, Buquoy tábornokot is levágták, mire az ellenség visszavonult. Bethlen előtt ismét kaput nyitott Nagyszombat, Pozsonyt viszont nem sikerült felszabadítania. Az ősz folyamán még folytak csatározások, ám egyik fél sem érezte magát elég erősnek nagyobb hadműveletekhez, s végül decemberben megkötötték a nikolsburgi békét. Bethlen lemondott királyi címéről és a nyugati, valamint az északnyugati országrészről, viszont megtarthatta az északkeleti vármegyéket, Kassával együtt, melyet új székhelyéül választott. Megnövekedett hatalma pedig az egész Királyi Magyarország számára biztosította a vallásszabadságot és a rendi alkotmányosságot. 1622-ben, majd 1626-ban még két hadjáratot vezetett a Habsburgok ellen, immár török, illetve török és protestáns német fejedelmi csapatokkal együtt, ám mindkét alkalommal meg kellett elégednie a nikolsburgihoz hasonló békével.

Az 1630-ban trónra lépő új erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György 1644-ben ismét – ezúttal szövetségben – belépett a harmincéves háborúba. Az első háborús évben hullámzó harcokra került sor, ám végül is a fejedelemnek sikerült megtartania az északkeleti-felvidéki területeket. 1645-ben Franciaországgal is szerződést kötött, ám a Porta (a török udvar) nem engedélyezett további offenzívákat. Rákóczi – késélen táncolva – mégis előrenyomult, és csatlakozott a Brünnt ostromló Lennart Torstenson svéd tábornokhoz. A megszakításokkal 1644 óta zajló béketárgyalások újabb körében azonban nagyon kedvező békefeltételeket kapott Bécstől, így a Porta jóváhagyásának a hiányára és a szövetségi szerződések erre vonatkozó cikkeire hivatkozva megkötötte a linzi békét, mely minden addiginál szélesebb jogokat biztosított a Királyi Magyarország protestánsai számára. Erdély későbbi elbukása és a magyarországi Habsburg-uralom megszilárdulása után pedig az 1848-as áprilisi törvények biztosították végleg és teljesen a magyarországi protestánsok vallásszabadságát.

Lajos Mihály