Január 14-én, csütörtök reggel, az isztambuli merényletet követően Indonéziát is terrortámadás érte. Jakarta főváros szívében több fegyveres és öngyilkos merénylő követett el támadást az éppen ott lévő civilek ellen.
2015 szilveszter éjjelén, a németországi Köln városának vasútállomása és a kölni dóm melletti tér a jókedvű újévköszöntőből a garázdálkodás és szexuális zaklatás színhelyévé vált.
Az eddigi információk szerint legalább tíz ember életét követelte a január 12, keddi terrortámadás Törökország fővárosában, Isztambul Sultanahmet negyedében – hivatkozik török hatóságokra a BBC.
„A 31 gyanúsítottból – akiknek a nevük már ismert – 18 menedékkérő” – nyilatkozta Tobias Plate, a német belügyminisztérium szóvivője a sajtónak pénteken rendőrségi információkra hivatkozva – írja a BBC.
2015. december 17-én tartotta az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportja (Minority Intergroup) rendhagyó ülését, amelyen az Ukrajnában élő kisebbségek helyzetét tárgyalták részletesen a meghívott képviselők.
Több mint egyhetes késlekedés után az EU-tagországoknak pénteken végül sikerült megállapodniuk az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankciók meghosszabbításáról – közölték nevük elhallgatását kérő uniós diplomaták.
Az emberi jogok világnapja alkalmából tette közzé egy orosz ellenzéki portál azt a 256 névből álló listát, amelyen azok szerepelnek, akik az oldal szerint politikai fogolynak tekinthetők Oroszországban.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380959192802-es mobilszámon.