A vezetőknek tovább kell tanulniuk?

Tanácskoztak az óvodapedagógusok

2007. március 2., 09:00 , 320. szám

Immár hetedik alkalommal szervezett konferenciát a kárpátaljai magyar óvodapedagógusok számára a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) az elmúlt héten Beregszászban.

A hagyományosan télen megrendezésre kerülő, idén háromnaposra tervezett találkozó mintegy hetven résztvevőjét Gabóda Éva, a KMPSZ óvodaszekciójának vezetője köszöntötte a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola új épületének Győr termében. A szervezők örömmel állapíthatták meg, hogy a résztvevők közül számosan immár a beregszászi főiskola végzőseiként tértek vissza Beregszászba erre a bensőséges szakmai találkozóra.

Üdvözölte a megjelenteket dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke is, aki mindjárt rátért a találkozó első témájára, előadásában összegezve mindazokat a tudnivalókat, amelyekről a felsőoktatási rendszerrel összefüggő, a pedagógusok minősítésével és bérbesorolásával kapcsolatos legújabb változások kapcsán minden intézményvezetőnek és óvónőnek fontos tudnia. A KMPSZ elnöke mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajnának a bolognai folyamathoz való csatlakozásával összefüggésben elképzelhető, miszerint hosszú távon az óvodapedagógusok esetében az I-II. fokozatú felsőoktatási intézményekben megszerzett diplomát az illetékes hatóságok nem tekintik majd elégségesnek, s így előfordulhat, hogy az ilyen oklevéllel rendelkezőknek tovább kell majd képezniük magukat, megszerezve az európai főiskolai végzettségnek megfelelő baccalaureatusi fokozatot.

Mint elhangzott, a változások szele már napjainkban is meglegyinti az óvodában dolgozókat, amennyiben a 2005-ben elfogadott új tisztviselői bérskála alakulása közvetlenül érinti őket. A jelenlegi helyzet megköveteli, hogy vezetők és pedagógusok egyaránt naprakészen nyomon kövessék a legfrissebb rendelkezéseket, és szükség esetén érvényesítsék jogaikat az illetékes járási oktatási osztályokkal szemben, amelyek adott esetben az alkalmazottak visszaminősítésétől sem riadnak vissza, ha költségmegtakarításról van szó - mondta Orosz Ildikó. Ami a jövőt illeti, várhatóan fokozatosan nő majd a főiskolai diploma szerepének fontossága a szakmában, az óvodavezetői státuszt pedig egyre inkább az egyetemi szintű diploma megszerzéséhez kötik majd - hangoztatta a KMPSZ elnöke. Ebből kiindulva Orosz Ildikó a beregszászi főiskola elnökeként is arra buzdította a ódapedagógusokat, hogy lehetőség szerint éljenek a tanintézmény nyújtotta lehetőséggel, s jelentkezzenek a tavalyelőtt az ő igényeik figyelembevételével is megindított levelező tagozatos képzésre.

A továbbiakban a beregszászi főiskolával és KMPSZ-szel szoros kapcsolatokat ápoló szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola előadói, Lipcsei Imre docens, Timárné Hunya Tünde docens és Bobné Chlebik Márta főiskolai adjunktus tartottak érdekfeszítő előadásokat a kompetencia szerepéről az óvodai nevelésben, az anyanyelvi nevelés mai problémáiról és lehetőségeiről, illetve a játék új tartalmi vonásairól.

Az EuroClip-EuroKapocs Közalapítvány támogatásával létrejött konferencián az előadók sorában üdvözölhettünk számos helyi szakembert is. Így például a hagyományőrzésnek az óvodai nevelés rendszerében játszott szerepéről értekezett dr. Kész Margit, a beregszászi főiskola tanára, Gabóda Éva pedig az óvodai kreativitást fejlesztő manuális tevékenységekről tartott előadást. Az előadásokat műhelyfoglalkozások, csoportos beszélgetések követték.

A konferencia keretében ülésezett a KMPSZ óvodaszekciója. Az elmúlt négy évet értékelő beszámolókat követően tisztújításra került sor, melynek során a jelenlévők ismét Gabóda Évának, a szekció eddigi vezetőjeként szavaztak bizalmat.

hk