Balog Judit: Nekem itt a helyem…

Interjú egy ifjú bajnokkal

Alighanem a rekordok közé kívánkozik az a tény, hogy valaki 18 éves kora alatt már kétszeres országos bajnoknak vallhatja magát. Ilyen ifjú interjúalanyunk, Balog Judit, aki –bár még csak augusztusban válik nagykorúvá – máris két bajnoki aranyéremmel büszkélkedhet az Ungvári Kárpáti kézilabda-csapatának hálóőreként. A nagydobronyi leányzóval a napokban az ungvári Junyiszty sportcsarnokban sikerült elbeszélgetnem.

– Azt tartják, hogy egy címet nehezebb megvédeni, mint megszerezni. A tavaly megszerzett történelmi bajnoki elsőség után mennyire volt nehéz az idén ismételni?

– A mi esetünkben a mostani címvédés volt a könnyebb az első bajnoksághoz képest. Bajnokként könnyebb volt elviselni az esélyesség terhét, mert edzőnknek, Borisz Petrovszkijnak sikerült egy nagyon összeszokott, jó erőkből álló, egymásért harcolni is tudó társaságot összerakni, amelyben mindenkinek megvolt a maga helye és feladata.

– Ha a saját teljesítményedet kellene értékelned, milyen osztályzatot adnál magadnak, fejlődtél-e az elmúlt egy év során?

– Az értékelést inkább az edzőmre bízom, de szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy rengeteget fejlődtem 2012 nyarához képest. Tavaly még csak amolyan kiegészítő emberként szerepeltem, az edzőm elsősorban a heteseknél küldött pályára. Ebben a bajnokságban pedig már közel annyi időt védtem, mint a korábbi első számú kapus, Natasa Hajovics. A bajnokság hajrájában pedig – amikor Natasa sérülést szenvedett, és kidőlt a sorból – azt vettem észre, hogy én vagyok a Kárpáti első számú kapusa. Ez természetesen felelősséget is jelent, de egyben megtisztelő feladat is.

– Időközben érkezett a csapathoz egy tapasztalt hálóőr Olga Artemcsuk személyében, aki korábban a válogatott keret tagja is volt, és persze remélhetőleg az új idényre felépül Hajovics is, aki ugyancsak válogatott volt, mielőtt megsérült. Ezek után nem félsz a konkurenciától?

– Mint ahogy korábban is felvettem a kézilabdában amúgy nem létező kapuskesztyűt, úgy most sem lesz másképpen. Nekem az a dolgom, hogy legjobb tudásom szerint teljesítsek, és hogy ez mire lesz elegendő, arról majd a vezetőedző dönt. Szerintem az edzőnek is az az érdeke, hogy mindig a legjobb formában lévő játékost állítsa a kapuba.

– Ejtenél néhány szót a családodról?

– Nagydobronyban élek, és ha tehetem, minden hétvégén hazautazom Ungvárról, ahol még három csapattársammal lakom együtt egy, a klub által bérelt lakásban. Természetesen a szüleim nagyon büszkék rám, és mindenben támogatnak. Van egy 13 éves húgom, Henrietta, aki szintén kézilabdázik és egy 6 éves öcsém, Ábel, akinek szintén van némi gömbérzéke, de ő inkább rúgni szereti a labdát.

– Van-e időd a magánéletre, barátokra, barátra? Mik a távolabbi terveid?

– Bár vannak barátnőim, de igen kevés időt tudok rájuk szánni. Hogy van-e barátom, az legyen az én titkom… Amikor Ungváron vagyok, akkor az edzések és a meccsek mellett magántanárhoz járok különórákra biológiából és ukrán nyelvből, ugyanis az idén szeretnék felvételizni az Ungvári Egyetem testnevelés szakára.

– Tavaly megfordultál a Fradinál is próbajátékon, ahol azzal váltak el tőled, hogy visszavárnak. Az idén a zöld-fehérek csak hajszál híján nem jutottak be a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. Eljátszottál esetleg már a gondolattal, hogy mi lett volna ha…

– Természetesen azóta is figyelemmel követem az FTC szereplését, de nem bánom, hogy mégsem vágtam bele abba a kalandba, hiszen az még túl nagy feladat lett volna a számomra. Először itthon kell bizonyítanom, egyelőre itt a helyem.

(tamási)