2006. szeptember 15.

Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mk 8,34

Meg lehet, meg kell értenünk Péter apostol tiltakozását, amikor Jézus saját szenvedéséről és haláláról jövendöl. Hogy mondhat ilyesmit Mesterünk, akiről jómaga és társai lelkes hittel vallották: Te vagy a Messiás, Te vagy az Isten Fia. Jézus ennek ellenére nem változtatta meg jövendölését. Sőt, megtoldotta azzal a figyelmeztetéssel, amely szerint követőinek is osztozniuk kell sorsában: a szenvedés, a halál vállalásában. Nem kétséges, olyan program ez, amelynek hallatán többen megtorpannak, sőt elpártolnak Jézustól. Sokan nem tudják megérteni, hogy a szeretet Istene miért vezeti keresztútra boldogságra vágyó gyermekeit. Vajon mit válaszol Jézus ezekre az ellenvetésekre?

Mindenekelőtt azt, hogy a saját és követői életében a szenvedés keresztútja csak egy állomás, de nem végállomás. A végállomás pedig nem más, mint a harmadnapon bekövetkező feltámadás. Ha Jézusnak mindig akadtak követői, ez annak a felismeréséből származott, hogy az ezzel járó kereszt, a felvállalt szenvedés nem valami értelmetlen teher, hanem lelki izomzatunk erősítője, hitünk és szeretetünk bizonyítéka. A keresztutat járó Jézus egyetlen percig sem kételkedett Atyja szeretetében. Úgy fogadta, úgy hordozta, mint Isten emberszeretetének döntő bizonyítékát. Így lehet a mi keresztvállalásunk is bizonyítéka az Isten és az emberek iránti szeretetünknek.

Hrabár Tamás