Irodalmi helyzetjelentés Tokajból

Beszélgetés Vári Fábián László költővel

Harmincnegyedszer találkoztak költők, írók, irodalomtörténészek, kritikusok és irodalmi folyóiratok szerkesztői a Tokaji Írótáborban. A "szakma" legnagyobb magyarországi fórumának immár évek óta rendszeres résztvevője a Mezőváriban élő Vári Fábián László költő, aki idén a kárpátaljai irodalomoktatásról tartott előadást.

- Melyek voltak az idei Írótábor központi témái?

- A központi témák egyike természetesen 1956 volt, ezen belül is a szabadságharc hatása az irodalomra, az ötvenhatos témák feldolgozása a kortárs magyar irodalomban, költészetben. A Tokaji Írótábor kuratóriumának egyébként több olyan tagja is van, aki részt vett az 1956-os eseményekben. Ilyen például a debreceni illetőségű Székelyhidi Ágoston, vagy Pomogáts Béla. Az idei tábor másik kiemelt témája Bartók Béla születésének 125. évfordulója. Az e témakörben elhangzott számos érdekfeszítő előadás közül kiemelném Jánosi Zoltánnak, a Nyíregyházi Főiskola bölcsészkara dékánjának, irodalomtörténésznek az előadását, aki a bartóki hatásnak, a folklórnak az irodalomban, főként a költészetben megnyilvánuló hatását tárta fel.

- Szó volt a táborban az irodalomoktatásról, az irodalomra nevelés helyzetéről is a Kárpát-medencében.

- Ez volt a legnépszerűbb téma, erről szólt a legtöbb előadás, s hozzászóltak a kérdéshez a határon túliak is. Többek között nekem is volt egy 15-20 perces előadásom, melyet azzal a gondolattal kezdtem, hogy Trianon nemcsak földrajzi és nemzeti értelemben tagolta szét Magyarországot, hanem kulturálisan is, mert az elszakított magyarság kultúrája folyamatosan változott és romlott az eltelt nyolcvan esztendő során, akárcsak a nyelvünk, tudatunk is. Próbáltam utalni arra, hogy az irodalmi nevelés a családban és az óvodában kezdődik. Nagyon sok múlik tehát azon, milyen irodalmi anyagot ismertetnek meg a gyermekkel a családban, van-e olyan hagyomány, van-e a szülőknek olyan szándéka és képessége, hogy a gyerekeikkel megismertessék az irodalmat. Az ötvenes évek iskolai tananyagában néhány klasszikuson kívül gyakorlatilag nem is emlegettek magyar szerzőket, ellenben sebtében magyarra fordították a kortárs szovjet irodalom azon műveit, amelyek fel tudtak mutatni valamit az úgynevezett szocialista nevelés terén, a 20. századi magyar irodalomnak pedig azt a vonulatát részesítették előnyben, amelyet a moszkvai emigráns írók alkottak. El kellett telnie jó néhány évtizednek, amíg a magyar irodalomoktatás koncepciójában szemléletváltás történt. A nyolcvanas évek végén esett szó először nyíltan a kárpátaljai szaktanárok értekezletein arról, hogy fel kellene újítani az irodalomoktatás anyagát. Az újabb, 9., 10. és 11. osztályos irodalomtankönyveket átnézve azt látjuk, hogy ma már merőben más a tanterv és a tankönyvszerzők hozzáállása is, akik nagyon alapos és lelkiismeretes munkát végeztek.

- Milyen hát ma az irodalmi nevelés Kárpátalján?

- Nagyon sok minden múlik a tanárokon, azokon a szakembereken, akik el kell, hogy indítsák a tanuló fiatalt az olvasás birodalmába. Már nálunk is vannak kisebb műhelyek, ahol nagyon jó eredménnyel működik ez a szándék. Ilyen például a muzsalyi iskola, ahonnan tehetségesebbnél tehetségesebb vers- és prózamondók kerülnek ki. Tudjuk jól, ezek a gyerekek alkotják a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház utánpótlását. Azután a megyei vers- és prózamondó versenyeken is gyakorta találkozunk olyan előadókkal, produkciókkal, melyek Kárpát-medencei viszonylatban is színvonalasak.

- Tokaji benyomásai alapján merre tart a kortárs magyar irodalom?

- A kortárs magyar irodalomnak is van néhány olyan alkotója, akikből előbb-utóbb klasszikusok lesznek. Azt hiszem, ma nagyon oda kell figyelnünk Esterházy Péter, Nádas Péter, Temesi Ferenc prózájára, Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Buda Ferenc költészetére, hiszen Európa is figyel rájuk. Tudjuk, hogy továbbra is számosan vannak, akik a posztmodern irányzatok különböző ösvényeit járják, ám sokan közülük mára szakítottak a kísérletezéssel, s áttértek a hagyományosabb gondolkodásra és versformákra, melyektől egyáltalán nem idegen a korszerű képi látásmód.

- Érzékelhető még a határon túli és az anyaországi irodalom elkülönülése megítélésükben?

- Az irodalomtörténészek és kritikusok részéről még nem zárult le a vita. Vannak, akik ódzkodnak ettől a felosztástól, mert azt mondják, hogy csak az egységes magyar irodalom létezik. Szerintük, ha valaki a határon túl olyan irodalmi művet alkot, amely a magyar irdalom mércéjével megüti a szintet, akkor az feltétlenül része a magyar irodalomnak. Mások viszont azt vallják, hogy az elszakítottság évtizedei erősen rányomták bélyegüket a határon túli alkotókra, s ez teszi őket mássá. Ez az érvelés természetesnek mondható, hiszen az író környezete, indulása, származása nagy mértékben meghatározza a születendő mű minőségét, szemléletét, mely így más lesz, mintha az anyaországban született volna, bizonyos regionális színezetet nyer. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy ezen sajátosságok ellenére a jó műnek helye van az egységes magyar kánonban, ellenkező esetben viszont nem való oda. Csak ebben az értelemben beszélhetünk önálló felvidéki, erdélyi vagy kárpátaljai magyar irodalomról.

szcs