Robbanás történt Kasza József házánál
Kézigránát robbant kedden hajnalban Kasza József szabadkai házánál.
Ismeretlen tettesek hajnali négy óra tájban robbantották fel a kézigránátot a Kasza-ház kapujánál. A detonáció következtében betörtek a bejárati kapu mellett lévő üzlethelyiség ablakai, repeszek nyoma látszik az épületen.
Kasza az ellene és a vajdasági magyarság ellen folyó megfélemlítési kampány részeként tekint a történtekre.
"Nem ez az első fenyegetés és megfélemlítés, ami ellenem irányul. Mindez annak a rendszeres nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek az eredménye, amelynek az a célja, hogy elüldözzenek engem és a magyarságot a Vajdaságból. Nem ijedtem meg, nem engedem, hogy elüldözzenek" - szögezte le a politikus. Kasza közölte, hogy a nap folyamán felhívta őt Boris Tadic szerb elnök, és támogatásáról biztosította. Kasza elmondta, hogy nem kért a rendőrségtől különleges védelmet, és leszögezte, hogy őt nem ijesztették meg a történtek - jelentette az MTI.