In memoriam Fodó Sándor
2005. május 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Fodó Sándor nyelvész, egyetemi tanár, a kárpátaljai magyarság második világháború utáni történetének vezéralakja, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség első elnöke, haláláig tiszteletbeli elnöke.
Fodó Sándor 1940-ben született Visken, s ott végezte középiskolai tanulmányait is. Sorkatonai szolgálatát a szovjet hadiflottánál töltötte le. Közben felvételt nyert az észtországi tartui egyetem filológia karára, amelyet 1967-ben végzett el.
Ezt követően az Ungvári Állami Egyetem magyar tanszékének a tanára lett, ahol a tudományos tevékenység mellett alapvető kötelességének tartotta a diákok magyar szellemben való nevelését. Felismerve az értelmiség szerepét a kárpátaljai magyarság megmaradása szempontjából, nap mint nap tapasztalva a szovjet diktatúra öntudatromboló hatását, a rendszer által támasztott minden nehézség ellenére igyekezett összefogásra serkenteni a régió magyarságát, ami 1972-ben a Szovjetunió legfelsőbb pártvezetéséhez címzett, több mint ezer aláírással alátámasztott, a magyarság jogainak védelmében íródott beadványban csúcsosodott ki.
A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége miatt hamarosan menesztették hivatalából. 1971 és 1976 között különböző állásokat töltött be, majd a politikai légkör enyhülésével ismét egyetemi tanárként dolgozhatott.
A rendszerváltás idején egyike volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapítóinak. A szervezet 1989. februári alakuló közgyűlésén a szövetség elnökévé választották, mely tisztséget 1996-ig töltötte be. Ebbéli minőségében mindvégig következetesen kiállt a magyarság jogainak érvényesítése és bővítése, az 1944-es sztálinista megtorlások áldozatainak rehabilitálása és kárpótlása mellett. 1992-től 1997-ig a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, 1996-tól haláláig a KMKSZ tiszteletbeli elnöke volt.
Fodó Sándor évtizedeken keresztül meghatározó, legendás alakja volt a kárpátaljai magyar közéletnek, korszaktól és politikai széliránytól függetlenül megkerülhetetlen tekintély minden helyzetben. Akadhat, aki életművéből hiányolja a klasszikus értelemben vett tudományos eredményeket, melyekre pedig felkészültsége és szelleme predesztinálta, ám ő a korszak kihívásának megfelelően képességeit, energiáját teljes egészében a köznek szentelte, amiért mindnyájan hálával tartozunk neki.
