Izrael: ahol gyakran robban bomba
Ungvárról Izraelbe és vissza – egy ungvári lány története
Svéd Anikó Ungváron érettségizett, apai nagyapja vándorolt ki Izraelbe. Néhány évvel ezelőtt szülei elhatározták, felkeresik a távolban élő rokonokat. Eredetileg egy hónapot szándékoztak kint tölteni, amiből aztán hat év lett…
– Mivel foglalkoztál odakint?
– Kezdetben egy nagynénimet gondoztam. Később hobbiból elkezdtem modellkedni, ami bejött: megnyertem egy címlap-versenyt. De ez nehéz szakma. Egy alkalommal 700 felvételt készítettek rólam 40 fokos melegben. Csorgott rólam a veríték, a festék, és akkor azt mondtam: elég volt. Később számítástechnikát tanultam, hogy jobb munkát találjak, de voltam bolti eladó, felszolgáló is. Saját vállalkozással is megpróbálkoztam, de ez nem sikerült. Rosszul időzítettem, akkor nyitottam számítástechnikai üzletet, amikor mindenki arról beszélt, hogy a komputer rossz üzlet…
– Különböztél az izraeli nőktől?
– Külsőre semennyire. A bőröm, a hajam színe, a szemem, az arcformám alapján kimondottan hasonlítok rájuk. Amikor legelőször érkeztünk Izraelbe, azt mondták, nincs szükség az adataimra, lerí rólam, hogy zsidó vagyok…
– Hogy tanultad meg az államnyelvet?
– Először egy állami kurzusra iratkoztam be, de ott olyan orosz akcentussal tanították a nyelvet, hogy úgy láttam, annak semmi értelme. Később magánnyelvtanfolyamra jártam. Egyébként igyekeztem beolvadni a helyi közegbe. Így könnyebb volt boldogulni és érvényesülni.
– Azóta beutaztad Izraelt.
– Ez a férjem érdeme volt, aki szabadidejében „felfedező” utakat szervezett. A legutóbbi libanoni háború idején a hadseregben szolgált harckocsizóként. Ekkor szeretett bele a gyönyörű természeti tájakkal bíró, ám a vallási ellentétek, viszálykodás miatt veszélyesnek számító Észak-Izraelbe. Mindent meg akart mutatni, szinte valamennyi történelmi nevezetességet megnéztük.
– Voltál a jeruzsálemi Siratófalnál is…
– Itt több ezren imádkoznak, adnak hálát az Istennek, ám paraván különíti el a nőket és a férfiakat. A fal előtti teret alacsony kerítés övezi, ezen belül nem szabad rövid ujjú, nyitott ruházatot viselni vagy fejfedő nélkül mutatkozni. A fal réseibe a zarándokok írott kívánságokat helyeznek el. A „titkos üzenet” hitük szerint valóra válik, ezért adnak hálát.
– Izrael kicsi ország…
– Valóban. Egyetlen nap alatt be lehet autózni. Az ország észak–déli hosszúsága mintegy 400 km, legnagyobb kelet–nyugati szélessége pedig kb. 120 km. A városközi összekötő utak jó minőségűek, igen gyorsak. Aki viszont nem ismeri a környéket, az egy-egy kivezető úton hamar eltévedhet. Pár perc alatt arab környékre kerülhetsz, ahonnan ritkán engednek ki élve, akár zsidó, akár külföldi turista vagy.
– Voltál szemtanúja halálos kimenetelű merényletnek?
– Kis híján áldozatai lettünk a tavaly július elsején véghezvitt tengerparti merényletnek Tel-Avivban. Éppen abba a diszkóba készültünk születésnapra, amit felrobbantottak. Szerencsénkre az ünnepelt előző este lemondta a bulit. Hatalmas mázlink volt. A merényletben 27 orosz és egy francia fiatal halt meg. A helyszínen még a pálmafákról is emberi maradványokat szedtek le. Ennél is megrázóbb volt, ahogy mosták az utcát, hogy a zsidó vallási hagyománynak megfelelően naplementéig ne maradjon vér a szabad ég alatt.
– Váltsunk témát. Rámenősek a zsidó férfiak?
– Imádnak kikezdeni a nőkkel. Ha meglátnak egy nekik tetsző nőt az utcán, az sem számít, ha esetleg öt-hat gyerek csimpaszkodik a szoknyájába, leszólítják és elhívják „kávézni”. A „Hívjam a zsarukat?” kérdésre viszont nyomban elszáll a bátorságuk, Izraelben ugyanis nagy tekintélye van a rendőrségnek.
– Milyen a konyha?
– Eklektikus. Ahogy a világ összes népe, úgy az összes konyhája is megtalálható Izraelben. A legjobban a marokkói ételeket szeretem, ezek hasonlítanak leginkább a magyar ízekre, csak fűszeresebbek, csípősebbek.
– Mi számít anyagi értéknek?
– A föld és a lakás. Egy városi lakás egész vagyonba kerül, mivel nagy a népsűrűség. Kertes magánházat csak a milliomosok engedhetnek meg maguknak. Egy háromszobás lakás normál bérleti díja 550 dollár/hó. A 270 dollárnyi földadóval és a rezsivel együtt egy ilyen lakás fenntartása akár 1200 dollárba is belekerül havonta, míg az átlagkereset havi 1000 dollár alatt van. Izraelben talál magának munkát, aki dolgozni akar, de a gazdasági helyzet eléggé instabil: az egyik cég nyit, a másik csődbe megy. Igazából tehát ott sem könnyű az élet.
– A férjeddel különböző vallásúak vagytok. Nem okozott ez problémát?
– Eleinte nem. A férjem családja marokkói – felmenői onnan vándoroltak Izraelbe –, ragaszkodnak vallási tradícióikhoz. A család nem örült neki, hogy katolikus vagyok, de a páromat ez nem zavarta. Azt mondta: egy Isten van, neki mindegy, kiben hiszek, ez a magánügyem. Aztán megszületett a kislányunk, Millagros, és kiderült, hogy a gyermeknevelést illetően teljesen másként gondolkodunk.
– Miben nyilvánult ez meg?
– Egy marokkói családban legalább négy gyermek van, az édesanyát leköti a háztartás, keveset törődik a kicsikkel. Az újszülöttet nem ugrálják körbe, mint nálunk. Az ottani gyerekeket korán önállóságra tanítják, egy 5-6 éves kicsire már szinte gondja sincs a szülőnek. Ezzel szemben én és az édesanyám a szemünk fényének tekintettük a kis Millit, nekünk most is ő a „világ közepe”.
– Jelenleg hol van az otthonod?
– Itt is, ott is. Most leginkább úgy érzem, sehol sem vagyok otthon. Szóval fura helyzet ez. Az elmúlt hat év megtette a magáét. Ülök a repülőn, és nem tudom, hogy hová megyek haza és hová vendégségbe.
Popovics Zsuzsanna
