„Az ember szívében lévő hangszereken játszik”
Kárpátaljára került a Balassi-emlékkard
Február 14-én a budapesti Gellért Szállóban került sor a Balassi-emlékkard ünnepélyes átadására. A Balassi Baráti Kör évente ítéli oda e neves irodalmi díjat egy magyar költőnek és egy európai műfordítónak. Vári Fábián László kárpátaljai költő személyében a bírálóbizottság másodízben tüntetett ki határon túli magyar alkotót, az idei másik kitüntetett egy olasz professzor, Armando Nuzzo műfordító.
„A kimondott szóért minden ember felelős. Felelősek vagyunk azért, hogy a szó hiteles legyen, hogy értéket adjon. A költőnek a békét kell védenie. A Szentírás szerint a béketeremtés: hangszereken való játék. Vári Fábián László az ember szívében lévő hangszereken játszik. Kívánom, soha ne felejtse el, az Úristen milyen eszközöket ad az ember számára azért, hogy a lelkeket összekapcsolja, felemelje, az örök boldogság felé segítse” – mondta laudációjában Ladocsi Gáspár püspök, a kuratórium alapító tagja.
– E makulátlanul tiszta pengéjű kard számomra a magyar nemzet sok évszázados szabadságharcának jelképe, annak a szabadságnak, mely Balassi Bálint korában a végvárakba szorult. A nemzet fiai közül nagyon sokan végvárakban élnek ma is, létharcot vívnak politikában, gazdaságban és kultúrában egyaránt. Ezt a csatát sem kardokkal, sem lovasrohamokkal nem tudjuk eldönteni. A csodafegyver asszonyaink és lányaink ölében lesz és szívében szunnyad – mondta köszönőbeszédében Vári Fábián László.
A kuratórium felkérésére a díjazottat Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke köszöntötte.
„A mai nap lényege, hogy egy jó magyar költő kapott irodalmi díjat. A kard harcias szimbólum, de egyúttal a helytállás jelképe is. Helytállni mindenütt lehet, mindenütt kell. Mindenféle helytállás központi érték, mind Kárpátalján, mind Budapesten. Korunkban nemigen találni olyan helyet, ahol ne lenne lehetőség a meghátrálásra, a megfutamodásra, az elkeseredésre. Ezért becsüljük meg egymást, a helytállás értékrendje szerint nézzünk másokra és magunkra” – fogalmazott a szónok.
A továbbiakban Makovecz Imre, a díj kuratóriumának elnöke laudált és adta át a Balassi-emlékkardot Armando Nuzzo műfordítónak. Az ünnepségen Dinnyés József Vári Fábián László-verseket, a Musika Renata-trió Balassi-dalokat énekelt. Az átadási ceremóniát követően a jelenlévő kardtársak, irodalmi alkotók és neves közéleti személyiségek gratuláltak a díjazottaknak.
Vári Fábián László a Kárpátaljának nyilatkozva elmondta: „Eddig tíz díjat kaptam, melyek jól megférnek egy nagyobb asztalfiókban. A most kapott Balassi-emlékkard az íróasztalom fölötti falon kap majd helyet. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az erdélyi Farkas Árpád után – akit egyébként költőtestvéremnek tartok – a határon túli alkotók közül másodikként én vehettem át az emlékkardot. Természetesen sokat jelent ez az elismerés. A Balassi Baráti Kör emlékkönyvében úgy fogalmaztam, ha nem is költői születésem, de költői keresztségem napja ez a mai”.
Popovics Zsuzsanna