Tízeurós lesz a vízum?
Ukrán–magyar tárgyalások
A napokban újabb egyeztető tárgyalásokra kerül sor vízumügyben a magyar és az ukrán illetékesek között – jelentette a Magyar Nemzet (MN) c. budapesti napilap.
A lap információi szerint a vízumok különféle kategóriákra lesznek felosztva, így többek között lesz átutazó engedély és hosszú távra – több mint kilencven napra – szóló vízum is. Ezeket könnyített eljárás keretében szerezhetik majd be az ukrán állampolgárok. A tarifát illetően az MN úgy tudja, hogy a vízum ára csaknem tíz euróba fog kerülni, ám felmerült annak lehetősége is, hogy ezt az összeget „kezelési költségnek” nevezik majd el.
Megkeresésükre Tóth Tamás külügyi szóvivő elmondta: ingyenes, hosszú távra szóló vízumot a magyar kormány előreláthatóan ugyan nem tud biztosítani az ukrán állampolgárok – ezen belül a kárpátaljai magyarok – számára, ám olyan kedvező ajánlatot tud tenni, amelynek köszönhetően az érintettek könnyen és viszonylag kedvező áron juthatnak hozzá a belépési engedélyhez.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a hírrel kapcsolatban emlékeztetett: a kárpátaljai magyarság számára bármilyen más megoldás, mint az ingyenes, hosszú távú, többszöri beutazásra lehetőséget nyújtó vízum, méltánytalan és elfogadhatatlan.