2003. május 2.

Vajon futhatnak-é a lovak a sziklán? felszánthatja-é azt valaki ökrökön? hogy az ítéletet bürökké tettétek, az igazság gyümölcsét pedig ürömmé?! Ámósz 6,12

Adhat-e teljes megnyugvást a biztonságosan berendezett élet? Jöhet-e baj, ha úgy tűnik, minden a „legnagyobb rendben” van? Hiszen sokszor éppen azon mérjük le életünk eredményességét, hogy mennyire érezzük magunkat biztonságban. Ámósz próféta szavait hallva meg kell állapítanunk, van olyan megelégedettség és biztonságérzet, ami helytelen, s elválaszt bennünket Istentől és az emberektől.

Ámósz idejében a gondtalansággal párosuló hamis elbizakodottságot a felsőbb réteg képviselte. Úgy gondolták, minden rendben van. A próféta véleménye azonban nem a körülményeken alapszik, hanem Isten kijelentésén. Nem érnek semmit az előre kidolgozott menekülési útvonalak, sem eddigi érdemeik, ha voltak egyáltalán. Az Úr egyértelműen pusztulásról beszél, ha így folytatják életüket.

Nekünk vajon nincsenek-e hamis biztonságérzetet keltő, megnyugvásba ringató dolgaink? Amikor egyre kevesebbet törődünk Istennel, egyre kevesebb időt fordítunk igeolvasásra, imádságra, amikor embertársaink nyomorúsága nem érdekel bennünket, el kell gondolkodnunk, hogy Isten-e a mi legfőbb biztonságunk? Vagy talán tudásunkban, származásunkban, gazdagságunkban, erőnkben találjuk meg életünk biztonságának zálogát. Isten elől semmi sem ment meg bennünket, őt nem lehet kikerülni, nem lehet jövőt építeni ellenére.

Ámósz nem a maga ítéletét hirdeti, nem ő fenyegeti meg a hamis biztonságban élőket, hanem Isten üzenetét közvetíti. Egyedüli menekvés csak az Istennek való teljes kiszolgáltatottság lehet. Kizárólag az ő keze ad igazi biztonságot. Ahhoz, hogy Isten az életünket kezében tudja, néha ítélethez kell folyamodnia, mert csak ez lehet igazi gyógyulás nekünk, és mindazoknak, akik körülöttünk élnek.

Az egész igeszakasz tehetetlenségünkről beszél, minden magabiztosságunk és kevélységünk ellenére. Istenbe vetett bizalom nélkül a jó szándékban és a segíteni akarásban is elakadunk. Isten akaratának végrehajtása, jó szándékunk pecsétje nem lehet más, csak Jézus mint életünk egyetlen kormányosa és vezetője. Isten ítélete, büntetése arra való, hogy ráébresszen erre, hogy visszavezessen ahhoz a Krisztushoz, aki életünk megváltója és ura lehet.

Tóth László
munkácsi református lelkipásztor