Ismét emléktáblát rongáltak Munkácson
Nem használ a feljelentés?
Munkácson az elmúlt héten ismét megrongálták a sztálini terror áldozatainak emlékhelyét. A Rákóczi-kastély udvarán, a KMKSZ helyi alapszervezete által kialakított emlékfalról ezúttal azt a színesfémből készült táblát lopták le, amely a lágerekben meghalt munkácsiak névsorát tartalmazta.
Két éve ismeretlen tettesek már garázdálkodtak ugyanitt, akkor a magyar és német nyelvű emlékszöveget rögzítő táblákat tulajdonították el, míg a harmadikat megrongálták ugyan, de nem tudták lefeszíteni. A hiányzó emlékjeleket tavaly sikerült márványtáblákkal pótolni.
A Kárpátalja kérdésére Gajdos Olga, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke a történtekkel kapcsolatban elmondta: sajnálatos, hogy a vandalizmus továbbra sem ismer határokat, s hogy két év leforgása alatt sem sikerült rendőrkézre keríteni az elkövetőket.
– Az esetet természetesen jelenteni fogom a polgármesteri hivatalban – mondta. – A korábbi rongálások miatt (a sztálinizmus áldozatainak emlékműve, a magyar könyvtár névtáblája, a podheringi emlékmű is áldozatául esett már a vandáloknak) feljelentést tettünk a rendőrségen is, ám ezeknek nem volt foganatja, így most valószínűleg eltekintünk ettől.
-nagy-