Szappanopera és krimi egyben

December 17-én, egy keddi napon megtörtént a döntő szavazás. Leváltották a nemzeti bank elnökét, megválasztották helyére Tihipkót, lecserélték a parlamenti bizottságok elnökeit és elnökhelyetteseit, valamint visszavonták a költségvetés már megszavazott második olvasatát; mindezt egyszerre, igen operatí­van. Hogy mindeközben hány ponton, hogyan sértettek házszabályt, azt kb. egy újsághasábnyi terjedelemben lehetne csak kifejteni.

Az ellenzék mindenesetre bírósághoz, valamint nemzetközi fórumokhoz fordul, ami azonban legfeljebb annyit segít, mint halottnak a szenteltvíz. Mind­ezt nyugodtan előre lehet jelezni, hiszen ez a mostani már a harmadik olyan szituáció, amikor a hatalompárt a bevett procedúrák felrúgásával töri le az erőszakosan obstruáló (sza­vazást akadályozó) ellenzék ellenállását. Mindkét korábbi eset közismert az előző összehívás tör­ténetéből. Az első az ún. bársonyos forradalom volt, amikor az Ukrajna kultúrpalotába átvonuló többség hajtotta végre a vezető parlamenti posztok cseréjét a kommunistákkal, szocialistákkal, parasztpártiakkal szem­­­ben. A második, a mostanihoz hasonló szavazócédulás eset volt, amiben a jobboldal a föld­törvényt erőltette keresztül ugyanazon baloldal ellenállásán. Most jó néhány jobboldali, aki akkor a „szent ügy”(ek) és a kommunisták elleni küzdelem nevében erőszakolta meg a demokratikus procedúrákat, hiába próbál ugyanezen szabályokra hivatkozni.

Egyébként ebből is látszik, hogy Ukrajnában nincs nyugati értelemben vett jobboldali. Az ugyanis inkább elveszít egy politikai ütközetet, minthogy a szabályok megsértésével nyerjen. Hiszen a szabályok elkopása anarchiához vezet. Az a gyanúm, hogy a most pórul járt ellenzékiek közül kevesen reagálnak úgy jelenlegi helyzetükre, hogy bánják, amikor követték a „forradalmi célszerűség” bolsevista elvét.

A parlamenti anarchia eltart még egy darabig, mert a jelenlegi ellenzéknek nem hagytak más lehetőséget, mint hogy foggal-körömmel küzdjön. Ennek néhány hete már csak destruktív formái maradtak: lehetőleg megakadályozni mindent, amit a hatalompártiak keresztül akarnak vinni a par­lamenten. Ezzel a módszerrel, egységes és kemény fellépéssel, pár nappal el tudták tolni a mostani vég­kifejletet. Egyelőre továbbra is egységet és elszántságot mutatnak. Ezúttal Juscsenko is úgy érzi, fenn kell tartani a szembenállás magas hőfokát, hogy egyben lehessen tar­tani a dezertálások ellenére is nagy létszámú frakciót.

A kedélyek azonban újév környékén óhatatlanul lecsillapodnak a hosszú ünnep idejére. És akkor kell majd az ellenzéknek az igazi próbát kiállnia. Elsősorban a Mi Ukrajnánknak, ahová az elvi ala­pon politizálókhoz képest túl sok haszonlesőt fogadott be a vezér. Van még néhány frakciótag, aki csak bevágódott Juscsenkónál, a majdani elnöknél, de arra nem készült fel, hogy emiatt eset­­leg el­veszt­heti az üzletét vagy szakszervezetét.

A parlamenti huliganizmus, a nyilatkozatok és bírósági beadványok ideje egykettőre lejár tehát, és az ellenzéknek ki kell valamit találnia. Az egyik megoldás az utcai megmozdulások folytatása lehet, aminek a következő fordulóját március elejére tűzték ki Tyimo­senkóék, Morozék, Szimo­nyen­kóék. Na de benne lesz-e ebben Juscsenko? Milyen állapotban lesz az ellenzék, és milyen állapotba hozza a népet a tél?

Az ellenzék által megfogalmazott másik lehetséges cél az előrehozott parlamenti választások kierőszakolása. A kellő következetességgel végrehajtott parlamenti huliganizmus alkalmas lehet a cél elérésére. De megéri-e kockáztatni egy ilyen erőpróbát a mostani választási törvény mellett? A hatalom egyértelműen jelezte, hogy nem megy bele – éppen a fenti okból – a listás választási rendszer bevezetésébe.

Az esélylatolgatás egyik legfontosabb kérdése, mennyire szerveződik egységessé a hatalom, mely a mai napig két egymásra csúszó, de azért mégis jól elkülöníthető elemből tevődik össze: Kucsma elnökből és a hozzá személyesen kötődő, főleg erőszak-szervezetek irányítására összpontosító főhivatalnokokból, valamint a saját játszmát játszó üzleti-adminisztratív csoportosulásokból, mint amilyen a szocdemeké vagy a do­nyec­­kieké. Az uralkodó réteghez tartozó üzletemberek és hivatalnokok ezek közt az erőközpontok között manővereznek, több-kevesebb önállósággal. Úgy viselkednek, mint a vasreszelék, amit egy nagy és több kicsi mágnes közé szórtak.

A kérdés az, sikerült-e egy áramkörbe kapcsolni az összes mágnest? A jelenlegi események csak látszólag adnak egyértelmű választ. Az igazi integráció, a koalíciós kormány, szabad, kölcsönös előnyökön nyugvó megegyezést jelentett volna. Ez nem következett be. Inkább a nagy központi elektromágnes kényszerítette a többi kicsit arra, hogy ők is vasreszelékként működjenek. A jelenlegi események másik olvasatának lényege tehát az, hogy a jelenlegi ukrán hatalmi elitet csak Kucsma elnök igen határozott, nyílt fellépése képes összetartani. A koalíciós kormány és az azt támogató többség felelősségéről tett kijelentéseit pont fordítva kell értelmezni: „Nélkülem nem vagytok képesek semmire”. Ez kétségtelenül így igaz.

A hatalom tehát pillanatnyilag Kucsma elnök vezérletével képes kezelni az ellenzéket. Sport­nyelven szólva, meghatározza ezt a kezelést, kiütni nem tudja, mint a bokszban, de le tudja szorítani, mint a birkózásban vagy a cselgáncsban. Csakhogy a következő elnökválasztás kiiktatja Kucsma elnököt, és ez a szorítás meglazul. Kivéve, ha az elnök nem dönt úgy, hogy nekifut harmadszor is.

Az ellenzék ellen folytatott offenzívának tehát több taktikai célja van, s meglehet, annak meggyengítése nem is az igazi. Végül is az ellenzék, ha kiállja a nyomást, akár meg is erősödhet. A meggyengítést könnyebb, egyszerűbb lett volna például szalámizással és más, efféle jól bevált módszerrel elérni. Egy hadvezér átfogó hadmozdulat helyett választhat frontális támadást azért is, hogy a saját csapatait ráncba szedje, egyúttal pedig demonstrálja nekik saját nélkülözhetetlenségét is.

Nyitott kérdések tömkelegével lépünk tehát át az újesztendőbe, az ukrán politika pedig, mint egy szappanoperával kevert krimi, egyre csavarosabb fordulatokkal halad előre. A különbség csak annyi, hogy míg egy ilyen tv-sorozat nézői a végtelenségig elnéznék kedvenc szereplőik akcióit, addig Ukrajna lakosságának kicsiny, politika iránt érdeklődő része a végkifejletet várja türelmetlenül.

Sz. K. M.