Börtönkenyér és életfogytiglan
A napfény drága ajándék
Az utóbbi időkben egyre többet foglalkoztatott a Mt. 25-beli Jézusi szó: „börtönben voltam és meglátogattatok...”. Tapasztalatból már tudtam, hogy mit jelent szomjasnak, éhesnek és betegnek lenni, de a börtönök kegyetlenségével, ridegségével és a rabok sanyarú életével eddig csak filmeken találkoztam. Meg is fogalmazódott bennem a vágy, hogy mindezt valamikor a saját szememmel lássam, és valamilyen módon segítsünk a „tömlöcben lévő lelkeknek”. Úgy éreztem, a Kárpátaljai Dorcas Alapítvány szolgálata a raboknak való segítségnyújtás nélkül nem teljes. Emellett azt is tudtam, hogy hivatalos engedélyek és kilincselések nélkül bármelyik börtönbe nagyon nehéz bejutni. A vágyamról csak a Kárpátaljai Vöröskereszt igazgatójának számoltam be, aki nem sokkal ezután tájékoztatta erről Kárpátalja egyetlen börtönének igazgatóját, aki személyesen meg is keresett. Első beszélgetésünk alatt maga kínálta fel a lehetőséget a látogatásra.
Még aznap sort is kerítettünk erre alapítványunk szociális munkásával, Nagy Miklóssal. A látottak még mindig élénken élnek bennem.
A börtönigazgató a segédjével a hely szellemiségével ellentétben szívélyesen vezetett végig az egész börtönön, ahol a rabok létszáma sohasem csökken 600 fő alá. Beléptem a börtönépületbe, és egy furcsa érzés telepedett rám. Mindenütt rácsok, őrök élesre töltött fegyverekkel, hatalmas és erős lakatok, megerősített ajtók, sötét és szűk zárkák és folyosók. Itt semmi sem természetes. Itt mindennek büntetés jellege van, hogy érezzék a rabok, tetteikért meg vannak fosztva a „természetestől.” A rabok 10-12 fős zsúfolt cellákban laknak, minden szobához WC-is tartozik, ami nem angol, hanem olyan „hazai”. Az egyik rabőr egy hatalmas kulcscsomóval állandóan nyitogatta előttünk az ajtókat. Bármelyik cellába léptünk, a rabok katonás rendben felsorakoztak, és a szobafelelős jelentette a létszámot. Szétnéztem a szobában: az ablakpárkányon élelmiszeres zacskók, a huzat töltötte be a hűtőszekrény szerepét. Az ágynemű valamikor 20 éve lehetett fehér, a mosás teljesen tönkretette. Aki teheti, otthonról hozat egy televíziót, hogy legalább ily módon megmaradjon a külvilággal való kapcsolat. Sokaknak nincs hozzátartozója, így támogatást sem kapnak otthonról. Sem plusz élelmet, sem meleg téli ruhát, sem gyógyszert betegség esetén, mert még ezt sem állja a börtön; hiszen a szükséges állami költségvetésből csak annyit kapnak, hogy a rabokat éppen hogy életben tartsák.
– Van-e maguk között magyar? – kérdeztem belépve az egyik cellába. Tekintetem egy idős bácsira esett, aki büszkén mondta, hogy ő magyar. Nem volt bátorságom megkérdezni, hogy miért került ide.
Elmondtam, hogy a Dorcas Alapítványtól vagyunk, és mi úgy szeretjük az Istent, hogy megpróbálunk segíteni a rászorulókon. Rájöttem, hogy a templomban könnyebben tudok prédikálni.
Kiskorúakat is őriznek itt 14 évestől 18 éves korig. A lányokat általában prostitúció miatt. Vannak olyan börtönlakók, akiknek egy hozzátartozójuk sincs, és mihelyst kiszabadulnak, rögtön elkövetnek valami rosszat, hogy visszakerülhessenek a börtönbe. Oda, ahol van fedél a fejük fölött, ahol lehajthatják a fejüket. Oda, ahol naponta, ha keveset is, de háromszor enni kaphatnak.
A börtönigazgató szerint a rabok nagy hányada a megélhetés miatt lopott vagy rabolt.
Megtekinthettem a konyhát, a börtön pékségét is, meg is kóstoltam a saját sütésű rozskenyeret. Éppen ebédidő volt; egy kis darabot kértem, ami érdekes módon finom volt, de valami nagyon hiányzott belőle... A fürdőt is megmutatták, ahol nagyon megriaszthattuk a patkányokat, mert fejvesztve menekültek a vízelvezető nyílásokba.
A rabok csak egy órát lehetnek szabadon a börtön udvarában. A napfény drága ajándék. De a fejük fölött ilyenkor is ott van a szögesdrót háló. Azoknak elviselhető a börtön, akiknek meg van engedve a munka, akár a sütödében, akár a konyhában. Egy csapi fiatal rab szerint így gyorsabban telnek a napok, hónapok. A rabok legnagyobb ellensége az idő, mert lassan, ólomlábakon vánszorog, telik.
Megmutattak egy halálraítéltet is, aki három életet oltott ki. A kivégzése előtt nem sokkal erős EU-nyomásra Ukrajna eltörölte a halálbüntetést, ítéletét életfogytiglanra változtatták. Szokatlanul fehér volt az arca.
Amikor kiléptünk az épületből, nagy lélegzetet vettem, és arra gondoltam, hogy milyen drága dolog is a „SZABADSÁG”!
„Kint” hamarosan mi is akcióba léptünk. Két alkalommal tudtunk a támogatóink jóvoltából segítséget nyújtani az elítélteknek. Összesen 500 db babkonzervet, 12 karton lábbelit, 40 zsák ruhát, 60 db takarót és 10 ágyat juttattunk el a börtönbe. Olyan kevésnek éreztem a segítségünket! Ezért, ha valakit Isten Szent Lelke segítségnyújtásra indít a rabok irányában, a segítségnyújtásban alapítványunk szívesen vállal közvetítői szerepet.
Többeknek beszámoltam a börtönben látottakról, a segítségnyújtásról, és érdekes módon voltak, akik cinikusan megkérdezték: ugyan miért segítünk az „ilyeneknek.” Nagyon elgondolkodtatott és felkavart ez a vélemény. Háborgó lelkemet Jézus szavai nyugtatták meg, aki nem a nagyokkal, hatalmasokkal, méltóságban lévőkkel azonosította magát, hanem a betegekkel, nyomorultakkal, börtönben lévőkkel: „Börtönben voltam, és meglátogattatok...” (Mt 25:36), „Bizony mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25: 40) Jézus szavai megnyugtattak. Megértettem, hogy Jézusnak segítettünk...
Fodor Gusztáv református lelkész,
a Kárpátaljai Dorcas Alapítvány elnöke
Címünk: Dorcas Aid Transcarpathia, Szürte 89432, Templom u. 1. Tel: 8-222-75-216, E-mail:dorcas@mail.uzhgorod.ua
