Legszívesebben énekelve járná a világot

Seres Tímea: Minden nő szeret szép lenni

Seres Tímea, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színművésze meglepődött, mikor arra kértem, adjon interjút a Kárpátaljának. Nem tartja magát sztárnak, elveti a mai „sztárcsinálást”, szerinte kevés olyan művész él a világon, akik a szó valódi értelmében Sztárok. Kulcsszavai az egyediség és a természetesség mind a színpadon, mind a mindennapi megjelenésben, és a párkapcsolatban is.

– Mikor tudatosult benned, hogy színésznő szeretnél lenni?

– Nem készültem a színészi pályára, bár mindig is megvolt bennem a vonzalom a zene, az irodalom és általában a művészetek iránt. Érettségi után szerettem volna a képzőművészeti szakiskolába jelentkezni, hisz jól rajzoltam, de megfordult a fejemben az is, hogy zongoratanárnő legyek. 16-17 évesen kezdtem el énekelni, és megérintett a színpad, a színház fénye. Aztán megjelent egy felvételi hirdetés a kijevi színművészeti főiskolára, és rögtön mindenki azzal jött, hogy ez a nekem való. Végül is, ha ez nincs, illetve nincs bennem a zenei motiváció, most nem lennék ezen a pályán.

– Mi a véleményed a sztárságról?

– Nem szeretem ezt jelzőt, legalábbis abban az értelemben nem, ahogyan manapság használatos. Ugyanis ki a sztár? Ma mindenkit sztárolnak, akinek van mondjuk egy dala, esetleg egy lemeze és elég pénze az önreklámozásra. Ezek az egynyári slágerek aztán nagyon hamar el is tűnnek és velük együtt maguk a nagy „felfedezettek” is. Az én megítélésem szerint nem ebben rejlik a sztárság, a pillanatnyi felkapottság még nem minden. Sztár az, akit az egész világon ismernek, aki már bizonyított a pályán, és mindig képes megújulni, továbblépni. Ilyenek számomra például Jackson, Madonna vagy Sher és sorolhatnám. Ők húsz-harminc év után is a színpadon vannak, és újra meg újra van közönségük.

– A színpadon mindig játszol, megtestesítesz egy adott szereplőt. De milyen a te valódi arcod, a belső világod?

– Annak ellenére, hogy nyitott vagyok a világra, az emberekre, saját világomon belül némileg zárkózott is vagyok. Valóban, van egy belső világom, amiben szeretek is lenni, a saját vágyaimmal, álmaimmal, céljaimmal együtt. Valamilyen szinten egoistának is tartom magam. Ha nagyon sarkítani akarok, szerintem minden színész az, sőt annak kell lennie. Ugyanakkor nem szabad túlzottan a karriernek élni: csak a színpadnak, csak az adott szerepnek és kihívásnak. A család, a háttér is nagyon fontos, nem éri meg folyamatosan a háttérbe szorítani.

– Mennyire fontos számodra, hogy kik vesznek körül a színpadon és a magánéletben?

– Természetesen nagyon fontos. A kollégáimmal igyekszem jó munkakapcsolatot kialakítani, figyelembe véve, hogy minde­gyi­kük más egyéniség. A magán­élet­ben pedig, ahogy a legtöbben, állandóságra és biztonságra tö­rekszem. A színész akkor egész, ha a magánéletben is kiegyensúlyozott, különben előbb-utóbb felhurcolja a színpadra a prob­lémáit, ez viszont ebben a szak­má­ban egyszerűen megengedhetetlen.

– Van férfiideálod?

– Régebben volt, most már inkább a személyiség egésze érdekel. Nem lehet valakit egyedül külső jegyei alapján megítélni. Számomra az a fontos, hogy a férfinak legyen kisugárzása, belső értéke, vagyis szuggesztíven hasson rám. Ezen túl legyen egyénisége mind az öltözködésében, mind egész életvitelében. Ha úgy tetszik, a férfiideálom kedvenc színészem: Nicolas Cage. Egyszerű pasas és mindamellett nagyszerű is.

– Mivel lehet téged levenni a lábadról?

– Ha nincs meg a belső varázs, a másikra való rácsodálkozás, akkor semmivel. A rokonszenvet, a vonzalmat nem lehet megvásárolni, és talán ettől szép a szerelem.

– A fotóidat nézegetve azt látom, hogy szeretsz igényesen és eredetien öltözni…

– Minden nő szeret szép lenni, ez szerintem természetes igény. Ugyanakkor kevesen vannak, akik megtalálják a maguk stílusát és tudnak ragaszkodni hozzá. Számomra a hetvenes évek divatja kedves, szívesen viselem édesanyám fiatalkori ruháit. Ő nagyon jó állapotban meg tudta őrizni kedvenc ruhadarabjait, és egyszerűen beépítem azokat a magam ruhatárába. Sok lány azt hiszi, akkor divatos, ha mindene meg­­­van, ami másoknak. Félnek vagy nem tudnak egyéni módon öltözködni. Szerintem az egyedi, a különleges és az egyszerű viselet a szép.

– Ha nyernél egy zsák pénzt, mire költenéd?

– Énekelnék és járnám a világot. Sorra adnám ki a lemezeimet, és munkával egybekötve járnám körül a Földet. Van egy kész anyagom, ami 12 saját dalt jelent. A szövegeket én írtam, a zenét pedig a barátom. Nálunk a zene jelenti a közös nyelvet, a közös témát és elfoglaltságot. Dalaink az önmegvalósításról szólnak, arról, hogy mindegy, hol él az ember, a lényeg: találja meg a helyét, és legyen képes önmaga maradni.

Popovics Zsuzsanna