Választások
Azt írja a Financial Times angol napilap, hogy Magyarországon komisz, durva választási harc várható. Alighanem igaza lesz. Az viszont nyugtalanító, hogy az összecsapásokból a határon túli magyarok sem maradnak ki. A határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek, mármint akik felelősséggel politizálnak, igyekeztek, igyekeznek a lehetőségekhez mérten egyenlő távolságot tartani a magyar parlamenti pártoktól. Ez úgy-ahogy sikerült is ez idáig.
Sajnos a státustörvény a belpolitikai harcok témája lett. Egyesek nem ismerték fel Magyarországon, hogy a határon túli magyarság a törvényt annak fogja fel, ami, azaz egy nyolcvan éve várt jelzésnek az anyaországi magyarság részéről: tudjuk, hogy vagytok, nem feledkeztünk el rólatok, lehetőségeinkhez mérten próbálunk segíteni.
Duray Miklós szlovákiai magyar politikus nyilatkozata az MSZP rovására minden kétséget kizáróan jelezte, hogy a határon túli magyarok elszántsága a státustörvény ügyében töretlen. Duray egyike volt azon határon túli magyar politikusoknak, akik az utóbbi néhány évben a legtöbb lojalitást, mondhatnám szimpátiát mutatták az MSZP és az SZDSZ iránt. Ezért aztán különösen súlyos a vád, ami elhangzott. Mármint az, hogy a szlovák kormány az MSZP felbujtására kezdeményezte a státustörvény elleni támadásait.
Az ellenzékkel szimpatizáló média mindent megtesz, hogy szítsa a törvényellenes hangulatot. Harmincmillió román munkavállalóról szóló és sok egyéb valós, vagy valósnak vélt hírrel bombázzák a magyar polgárt.
Természetesen Kárpátaljáról is vannak ilyen rendelésre szállított hírek, tudósítások ugyanilyen jelleggel. Ide írom néhány Kárpátaljával foglalkozó cikk címét, hogy érzékeltessem, mit olvasnak rólunk az országos napilapokban Magyarországon: „Kijev is kedvezményt akar”. (A cikk a magyar–román memorandum kapcsán felmerült ukrán igényekről szól. Az egész, úgy ahogy van, hazugság, de kit érdekel, hadd érezze a magyar, hogy körkörös a támadás ellene.) „Kárpátalja: úgy adtak, hogy elvettek”. (Ilyen szellemben nyilatkoznak kárpátaljai személyek, ez a cím is sugallja a státustörvény és a magyar kormány haszontalanságát.) És most a Népszabadság után még egy gyöngyszem a Népszava február 2-i számából: „Tömeges elvándorlás fenyeget” – hirdeti a vastag betűs, természetesen Kárpátaljával foglalkozó cikk címe. Így lettünk mi is szereplői a magyarországi választási kampánynak. Néhány hét, és eldől a kérdés, hogy sunyi demagógiával etethető, együgyű, félrevezethető szavazókból áll-e a magyar társadalom többsége, vagy a szitán átlátó választópolgárokból. Így, végére érve az írásnak, úgy érzem, ez érvényes ránk is, kárpátaljai magyarokra.
Tithli