Maguk varrják a jelmezeket

Péterfalvai színjátszók

A péterfalvai gyermekszínjátszó csoport tizenkét éve szórakoztatja lelkes közönségét. Vezetőjük, Borbély Ida még gyakorló pedagógusként kezdett el foglalkozni a fiatal tehetségekkel. Nyugdíjba vonulása után nem akart elszakadni a gyerekektől, így egy ideje már csak a maga kedvére folytatja a munkát.

– Tizenkét évvel ezelőtt kolléganőimmel meghívást kaptunk egy kéthetes drámapedagógiai táborba Jászfényszaruba. Hazatérve megalakítottam egy színjátszó csoportot, mely azóta is működik több-kevesebb sikerrel. A Fülemülével tavalyelőtt területi második helyezést nyertünk a kárpátaljai magyar színjátszó csoportok találkozóján. A Pünkösdi királynéval a Paksi Országos Gyermekszínházi Fesztiválon szerepeltünk. Mindig nagyon nagy élmény a gyerekeknek, amikor egy darab sikert arat.

– Könnyű dolgozni a csapattal?

–A gyerekek imádnak együtt lenni a próbákon, képesek ezerszer is elpróbálni a darabot, fáradhatatlanok. A legnagyobb problémánk az, hogy a diákok igen elfoglaltak, zeneiskolába, hittanra járnak. Nagyon ki kell lesnem az időt, amikor összejöhetünk. A másik problémám az, hogy sajnos olyan gyereket kell választanom, aki hozzá tud járulni a jelmezek elkészítéséhez és az utazási költségekhez. Előfordult, hogy egész télen ruhát varrtunk a rongyoszsákból. Mostanában egyre kevesebb időm van arra, hogy magam varrjam a jelmezeket, a szülőket is be kell vonnom a munkába. A falubeliek is sokszor segítettek a jelmezek elkészítésében, kinek mije volt, azt adott hozzá. Az is előfordult, hogy valaki vett valamit a turkálóban, de nem tudta használni, hát szívesen ideadta nekünk, ha tudjuk, vegyük hasznát. Így aztán valahogy mindig összejönnek a jelmezek.

– A tanári kar hogyan viszonyul a színjátszó csoport munkájához?

– Amikor felléptünk, örültek neki, azt azonban fájlalom, hogy a fiatal kollégák közül senki sem próbálta átvenni a munka egy részét.

– Hol lesz a legközelebbi fellépésük?

– Május 9-én Munkácsra készülünk, a gyermekszínjátszók találkozójára. Jelenleg tíz szereplőm van, 5-9. osztályosok, kimondottan olyanok, akik már régebben benne vannak a csapatban. Tizenkét évvel ezelőtt kaptam A császár és a szegény ember című darabot Jászfényszaruban a barátnőmtől. Azóta nem vettem elő, de mindig dédelgetett álmom volt, hogy egyszer előadjuk. Hátborzongatóan szép történet a gyémántmagokról, amiket csak a becsületes ember ültethet el. Hiszem, hogy a gyerekek is élvezni fogják a próbákat és az előadást. Terveink szerint az igazság fája meg lesz elevenítve, azaz nem lesz díszlet, csak jelmezek és zene. Úgy érzem, nem reménytelen vállalkozás. Idén leszek ötvenéves, az lenne számomra a legszebb születésnapi ajándék és egyben munkám koronája, ha a csapat elhozná az első helyet…

– jázmin –