Pünkösdi királyt és királynőt választanak Guton

Idén tizenegyedszer

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

2002. május 19-20-án rendezik meg Guton a XI. Guti Pünkösdi Napokat. Sin József, Gut tanácselnöke, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan idén is színes program várja a kilátogatókat.

Vasárnap, a pünkösdi király és királynő megválasztása mellett képzőművészeti kiállításra is sor kerül, az érdeklődők találkozhatnak az alkotókkal. A rendezők ugyancsak pünkösdvasárnapra várják a községbe a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola népi együttesét.

Pünkösdhétfőn ügyességi játékok (kődobó-, kugli- és pünkösdi famászóverseny), kispályás focitorna a környező falvak csapatainak részvételével, borkóstoló, táncház, bográcsfőző- és sasliksütő-verseny vár a vendégekre.

kz