Az ember

Körülbelül nyolc éve figyelem minden tettét, mozdulatát, elképzeléseit. Még nem találkoztunk; nem tudom, férfi-e vagy nő, fiatal-e vagy középkorú, magas-e vagy alacsony. Ennek ellenére sok mindent tudok róla. Közvetlenül a rendszerváltás után figyeltem fel rá, mikor az egyik közeli kisváros peremén, egy valamikori téglagyár gödrei, néhány erdősávnak szánt fiatal tölgyfa, sás és káka közé letelepedett ő, az Ember. Havonta, de inkább kéthavonta utaztam arra autóval, és a főútról szemrevételeztem a tájat; ha magam vezettem, futólag, ha más, akkor tüzetesebben. Soha nem mulasztottam el felmérni a tevékenységét. Az úttól nem messze felállított kis faház és a kacsaúsztatók tavakká tisztítása eleinte arra utalt, hogy valami gazdag ember bolondériája fog megvalósulni. Később a sűrűn ültetett fenyőfacsemeték, ezüstfenyők, díszbokrok és virágok világossá tették: egy kertész telepedett meg itt, és termelés fog folyni; mégpedig egy a szakmát magas szinten értő virágkertész és parkszakember alakja körvonalazódik. Később, úgy három-négy év múltán megjelentek a kis faház előtt az elegáns autók, s én megelégedéssel nyugtáztam, ezek bizony kuncsaftok.

Ma, 2002-ben a többhektáros terület körbe van kerítve és közepén ízléses, alacsony kis villát fednek a mesterek. Az Embernek sejtelme sincs arról, hogy figyelik, és mivel a Kárpátalja c. lap Magyarországra nem kerül ki, nem is fogja megtudni soha, hogy mennyi mindent tudnak róla még külföldön is. Például tudjuk, hogy zseniális üzleti érzékkel rendelkezik. Ez abból is látszott, hogy úgy fogott a nagy műhöz – bizonyára kölcsönből –, hogy míg nem hozott jövedelmet a telepítés, kizárólag csak olyasmire költött, ami a termelést segítette, később azután, mikor megjelent a jövedelem, áldozott egyebekre is. Azt is tudjuk, hogy ha fiatal, akkor a szülei virágkertészek, ha középkorú – egy kertésznél dolgozott legalább tíz évig.

Persze a szakma elsajátítása apától fiúnak átadva megy a legkönnyebben. Aki gyerekkorában szívja magába a műhely, a virágház szagát, azzal nehéz versenyezni, mert valójában nem tanulja, hanem éli a szakmát. A megfigyelt Ember a haszontalan földterületet földi paradicsommá változtatta, s az most hasznot hajt neki, örömet szerez másoknak, és végül gazdagította vele az országot is, melyben él – tette mindezt a tudásnak, a szakmának köszönhetően.

Sajnos a szakmák kihalóban vannak, az előző rendszerben íróasztalokhoz ültették az embereket, ha kellett, ha nem. Ma itt állunk egy elszegényedett világban, munka nélkül – kivéve persze azokat, akiknek van mestersége, szakmája. A jó mesterembereket külföldre csalják, és itthon is megfizetik. Végül akinek foglalkozása van, az tovább él, mert hát mit is csinált volna Rákóczi Ferenc, a nagyságos fejedelem Rodostóban, száműzetésben éveken keresztül, ha nem lett volna ott vele a gyalu és esztergapad, ha nem asztaloskodhatott volna.

Tithli