Elismerés Kőrösmező magyar közösségének
Emlékérem az összetartásért
A magyarországi Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma idén Kőrösmező szórványban élő magyar közösségének ítélte a Márton Áron-emlékérmet.
Az 1980-ban létrehozott civil egyesület alapgondolata szerint az alapítvány névadója és Márton Áron, Erdély szentéletű mártír püspöke együtt jelenítik meg azt a szellemiséget, amely az emberi humánumot és toleranciát, a kisebbségek védelmét a legnehezebb időkben is példaszerűen képviseli. A kuratórium e szellemiségnek megfelelve tünteti ki évente egyszer az arra érdemes, magas szintű, áldozatos tevékenységet végző egyéneket és közösségeket.
Kőrösmező magyar közössége – az indoklás szerint – „a szórványban élő magyar közösség összetartása és a magyar tannyelvű oktatás újraindítása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért” kapja a 2002-ben odaítélt Márton Áron-emlékérmek egyikét, melynek ünnepélyes átadására november 5-én kerül sor Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtár Dísztermében.
A tekintélyes anyaországi elismerés helyi fogadtatásáról magukat az érintetteket kérdeztük.
Birosz János, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke: Nagyon sokat jelent számunkra a távoli anyaország figyelme és erkölcsi, anyagi támogatása. E nélkül az a magyar tannyelvű első osztály sem létezne, mely ismételten felértékelte az anyanyelvet, a nemzeti létet és hovatartozás-tudatot, s egyfajta újjáélesztő hatással bír a fogyatkozó kőrösmezői magyarság számára.
Snepp Román, római katolikus plébános: A szórványban élő kis létszámú nemzetiségi közösségek számára létfontosságú az anyaország figyelme, támogatása. Így van ezzel a közel ezer lelket számláló kőrösmezői magyarság is, ahol ünnepként tartják számon a magyar ajkú vendég érkezését. Az újjáéledt magyar iskola egyben a közösség újjáéledését is jelenti, jelentheti; fontosságát, jelentőségét ezért nehéz szavakba önteni. Az élni akarás ugyanakkor áldozatokat kíván, melyek elhordozásában óriási szerepe van mind a közösségi értékekhez való ragaszkodásnak, mind az anyaközösség odafigyelésének.
Szenek Olga középiskolai tanár, a vasárnapi iskola egyik oktatója: Mindnyájan örülünk az elismerésnek, de még inkább annak, hogy háromévnyi hivataljárás, egyéb küzdelem után végre van magyar iskolánk, novembertől pedig az óvoda is megkezdheti működését. Fontosnak tartom, hogy a nem magyar családok is velünk örülnek most, értékelve a kőrösmezői magyarok több évtizedes igyekezetét a megmaradás, a közösségi továbbélés terén.