Sprinterek és hosszútávfutók

Valutaüzérek – egy életveszélyes „szakma” képviselői

Nehéz szóra bírni őket, s ha kitartó győzködésre mégis megszólalnak, általában nemcsak nevük elhallgatását kérik a cikkben, de azt is, hogy lehetőleg társaiknak se említsük: szóba álltak egy újságíróval.

Hogy lesz valakiből valutaüzér? Legtöbbjüket a kényszer vitte-viszi rá arra, hogy pénzváltással foglalkozzanak. Ráadásul, a hiedelemmel ellentétben, nagy befektetés sem kell hozzá, legtöbbjük szinte a nulláról kezdte.

A valutaüzérek két jól elkülöníthető csoportba sorolhatók. Egyrészt, vannak azok, akik már évek óta, nem ritkán a kilencvenes évek legelejétől kint állnak a placcon, és állandó vevőkörük alakult ki. Többen némi szakmai büszkeséggel említik, hogy vannak olyan hűséges klienseik, akik már jó egy évtizede rendszeresen visszajárnak. Másrészt, vannak az azonnali hasznot lesők, akik attól sem riadnak vissza, hogy szükség esetén a kliens kárára tegyenek szert az extraprofitra. Az ilyenek általában csak rövid ideig maradnak meg egy piacon, mivel hamar rossz hírük kél, s hát persze az egyszer már megkárosított ügyfelet is nehéz visszacsalogatni.

Mint a címben is utaltunk rá, a valutaüzérek tevékenysége nem nélkülözi az életveszélyes helyzeteket sem, bár ez inkább a kilencvenes évek elejére volt jellemző, amikor még a maffia volt a mindenható úr a piacon, és a valutaüzérek is óhatatlanul a befolyása alá kerültek. Ezekről az esetekről, ha egyáltalán kötélnek állnak, még kelletlenebbül beszélnek „interjúalanyaink”, mivel, mint egyikük megjegyezte, akinek valóban komoly konfliktusai voltak a maffiával, már „nincs a szakmában”. Ma már jobbára konszolidált állapotok uralkodnak a piacokon, annál gyakoribbak viszont a rajtaütésszerű rendőrségi akciók.

Aki azt hiszi, hogy csupa alvilági elemről van szó, talán nem is gondolná, hogy a valutaüzérek becsületesebbik része egy sajátságos tízparancsolat, mondhatnánk becsületkódex szerint tevékenykedik, melynek alapvető tételei a korrektségről, figyelmességről, „szakmai” becsületről szólnak. Ráadásul maguknak is rendkívül körültekintőknek kell lenniük a körülöttük ólálkodó zsebtolvajok miatt, akik általában a legváratlanabb pillanatokban csapnak le.

Végül néhány jó tanács a valutaváltó polgároknak, úgymond első kézből. Ha arra kényszerülünk, hogy a valutaüzéreknél váltsuk be pénzünket, lehetőleg olyan személynél tegyük, akit jól ismerünk, vagy legalábbis egyszer-kétszer váltottunk már be nála pénzt. A kölcsönös ismeretség az ilyen esetekben – különösen a kisebb településeken – azért is biztosítéka lehet a további bonyodalmak elkerülésének, mert a valutaüzér is feltételezheti, hogy a kliens ismeri őt, s így „reklamáció” esetén könnyen a nyomára bukkan. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy pénzváltáskor érdemes jól átszámolni a pénzt, valamint alaposan szemügyre venni minden bankót, s meggyőződni róla, hogy nem hamisak-e. Fontos, hogy ezekben a helyzetekben megőrizzük nyugalmunkat és magabiztosságunkat, vagy legalábbis annak látszatát, ha ugyanis szélhámossal kerülünk szembe, nyugtalanságunkkal, bizonytalanságunkkal szinte magunk ösztönözzük arra, hogy megpróbáljon becsapni bennünket.

B. J.