2002. december 27.
„József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiút szül, akit Jézusnak neveznek el, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt. 1,20-22).
Tudjuk, Jézus másodszor is el fog jönni, ítélni élőket és holtakat: „Látni fogjátok mindazokat, akik általszúrták”. Akkor majd leborul előtte a föld minden nemzete. „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég” (Jel. 1,8)
„Megöltek, de megváltottál minket, Istenünk, véred árán… Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy Övé legyen a hatalom, a gazdagság és a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és áldás” (Jel. 5,10-12)
Hogyan fér el a Királyok Királya egy kicsiny betlehemi jászolban? „… isteni mivoltában Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodjék, hanem szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, az emberekhez lett hasonló, külsejében olyan volt, mint egy ember” (Fil. 2,6) Az Ő sebei által nyertek gyógyulást (1 Péter 2,24), tanítványainak előre megjövendölte szenvedését és föltámadását. Tehát előre tudta. Így egyetlen válasz marad: akart olyan szegény, istállóban kitaszított, megvetett, fájdalmak férfija lenni, mint mi. Isten köztünk akar lakni mindenütt.
„Szóba áll a bűnösökkel” – mint vádolták, hogy ne legyen olyan talpalatnyi hely, helyzet, ahol maradnánk.
A válasz: a szeretet. Isten szeretet, aki velünk van. Így nyerjük vissza benne emberi méltóságunkat. Az Ő imádása, életünk átadása Neki a szívünkből fakad – kunyhóban, palotában egyaránt. Talán kunyhóban még megilletődöttebben – mint a pásztorok és a bölcsek.
Jaj, nekünk is szól a figyelmeztetés: „térj vissza első szeretetedhez…” (Jel. 2, 5)
Milyen élményekkel kezdődött a hitem? Mit változtatott ez a szokásaimon, kapcsolataimon? A hit első örömeit elborította a bűn, kétely, megannyi szomorúság. A Kisded mindannyiszor visszahív szívünkbe, hogy „belső emberek legyünk”, s a karácsony gyümölcsei megszenteljék hétköznapjainkat is.
Mészáros Domonkos O. P. ungvári plébános