Meghalt egy ember a kijevi tüntetésen
Valószínűleg szívroham okozta egy férfi halálát az ukrán fővárosban zajló kormányellenes tömegtüntetésen.
Az 54 éves, civil ruhát viselő férfi vasárnap vesztette életét a kijevi Függetlenség terén. Bár a közelében tartózkodók azonnal riasztották az egyik ügyeletes rohammentőt, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A zsebében talált iratok szerint a napokban érkezett Boriszpolból az uniópárti tüntetés helyszínére. Az előzetes vizsgálat alapján a halálát nagy valószínűséggel kiterjedt infarktus okozhatta. Helyszínen tartózkodó ismerőeit, családtagjait még keresik.
Ez már a második haláleset a hetek óta tartó kormányellenes tüntetéssorozaton. Az elsőt nem sokkal a brutális rendőrattakot követően regisztrálták. A sérültek ellátását végző orvosok egy pad alatt bukkantak egy középkorú férfi élettelen testére, akinek az arcát sűrű vér borította. Először azt hitték, hogy a rohamrendőrök verték agyon, ám a boncoláskor kiderült, hogy egy végstádiumú tébécés betegről van szó, akik ismeretlenek szállítottak a tüntetés helyszínére meghalni, valószínűleg azért, hogy a hatóságoknak okuk legyen járványriadóra hivatkozva feloszlatni a barikádokat emelő tömeget.
Palkó István