Maláj utasszállító: szemtanúk szerint szakadár területről lőtték le a gépet

2015. március 13., 21:12

Egy kelet-ukrajnai falu lakói arról számoltak be a Reuters tudósítójának, hogy tavaly július 17-én láttak egy rakétát elszállni a fejük felett közvetlenül azelőtt, hogy a térségben lelőtték a Malaysia Airlines egy utasszállító repülőgépét. Az általuk elmondottak, amelyek az eddigi legrészletesebb beszámolók a történtekről, arra utalnak, hogy a rakétát az oroszbarát szakadár erők kezén lévő területről lőtték ki – jelentette csütörtökön a brit hírügynökség.

A máig a lázadók kezén lévő Cservonij Zsovteny (Vörös Október) négy lakójától származó beszámolók azért jelentősek, mert kiderül belőlük, hogy a rakéta röppályájának kezdeti szakaszán volt, amikor a helyiek észlelték, tehát a közelből, lázadó területről indíthatták. Ez pedig ellentmond Moszkva és a szeparatisták állításának, amely szerint a repülőgépet az ukrán hadsereg lőtte le. A tragédia idején a legközelebbi, ukrán kézen lévő terület mintegy hat kilométerre volt a szóban forgó Donyeck megyei falutól.

„Akkora dörej volt, hogy akaratlanul is a földre huppantunk... Aztán kíváncsiak lettünk, és azonnal a ház másik oldalára mentünk, hogy megnézzük, mi volt” – mesélte a Reutersnak az 58 éves Pjotr Fedotov. „A rakéta erre volt, tett egy kanyart, majd levált róla valami, aztán valamerre Torez irányában láttam, amint a repülőgép darabjaira esik a levegőben. Csak később tudtuk meg, hogy egy Boeing volt” – tette hozzá Fedotov.

Ukrajna és nyugati szövetségesei kezdettől azt mondták, hogy a gépet a lázadók lőtték le egy orosz gyártmányú, BUK típusú légvédelmi rakétarendszerrel. A fedélzeten lévő 298 ember mind életét vesztette.

A történtekről rendelkezésre álló videók, fényképek és beszámolók mindeddig egy olyan BUK-ütegre utaltak, amelyet aznap, július 17-én telepítettek a lázadók kezén lévő Sznyizsne városába, Cservonij Zsovtenytől 7 kilométerre északra, majd nem sokkal később el is vitték a térségből. Hogy az üteg pontosan hol helyezkedett el a repülőgép lelövése idején, azóta sem tudni.

Most a falusiak egyike azt mondta a Reutersnak, hogy a rakétaüteget aznap helyezték el egy Cservonij Zsovtenyhez közeli mezőn, amikor a Malaysia Airlines Amsterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe lezuhant. Ezt egy volt lázadó harcos is megerősítette.

Az ukrán védelmi tárca nem kívánta kommentálni a Reuters sztoriját. A lázadók egyik parancsnoka, Andrij Purgin azt mondta, hogy a szeparatistáknak akkoriban nem volt egyetlen olyan fegyverük sem, amellyel le lehetett volna lőni egy utazómagasságban haladó repülőgépet. Szavai szerint legfeljebb vállról indítható rakétáik voltak. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt hangoztatta, hogy a holland vezetésű nemzetközi vizsgálatnak kell kiderítenie, mi történt. „Az orosz fél türelmetlenül várja ezt az információt” – jegyezte meg.

Az utasszállító lelövése fordulópontot jelentett az ukrajnai konfliktusban, amely tavaly áprilisi kezdete óta mintegy hatezer ember életét követelte. Az eset több nyugati kormányt is meggyőzött arról, hogy az orosz támogatást élvező lázadók súlyos fenyegetést jelentenek, és megerősítette elhatározásukat, hogy újabb szankciókat léptessen életbe a szeparatisták vezetőivel és Moszkvával szemben.

Mindent egybevéve – írja a Reuters –, a beszámolók nem bizonyítják egyértelműen azt, hogy a Malaysia Airlines gépét eltaláló rakétát biztosan Cservonij Zsovteny mellől lőtték ki, mivel az indítás pillanatát a falusiak közül senki sem látta. Mint ahogy arra sem derítenek fényt, hogy a kérdéses BUK-üteget Oroszországból vitték-e oda orosz személyzettel. Oroszország következetesen tagadja, hogy katonái részt vennének a kelet-ukrajnai konfliktusban.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)