Különdíjas lett Kovács Dániel

2015. december 22., 15:13

A december 18-i esti döntőben megszületett a Fölszállott a páva gyerekkiadásának végeredménye: énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a bátonyterenyei Haraszti-ikrek, a hangszeres szólisták és zenekarok között a budapesti ifj. Ürmös Sándor, a szóló és páros táncosok mezőnyében az erdélyi Csíkmadarasból érkezett Antal Adorján, a táncegyüttesek körében pedig a szekszárdi Bartian Gyermekcsoport nyert.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutatójának döntőjében a közönség is szavazhatott kedvencére, ezt a díjat a dombrádi Hoksz Attila nyerte el.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere két különdíjat is felajánlott a középdöntőben kiesettek részére: egyet a legjobb határon túli produkciónak – ezt a kárpátaljai hegedűs, Kovács Dániel kapta –, egyet pedig a legjobb hazai nemzetiségi produkciónak – ezt a Biseri Drave Tamburazenekar vehette át.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Lakiteleki Népfőiskola nevében 500 ezer forintos különdíjat ajánlott föl a kosteleki Vrencsán Anitának, és a politikus ehhez további 500 ezer forintot adott még.
Az OTP Bank a díjat nem nyert versenyzőket 1-1 millió forinttal jutalmazza, emellett a többi díjat is a pénzintézet finanszírozza.
A Duna Televízióban látható döntőben tizenegy versenyző állt színpadra. A második középdöntőből – hasonlóan az elsőhöz – csak öt produkció juthatott volna tovább, azonban Sebő Ferenc zsűrielnök a magával ragadó előadások magas színvonala miatt úgy döntött, hogy a gyimesi énekstílust megszólaltató Vrencsán Anitának és a Haraszti-ikreknek is helyük van a döntőben.
A fináléba a szervezők a legemlékezetesebb produkciókat is visszahívták, továbbá a Csík Zenekar is fellépett Fitos Dezső társulatával kiegészülve.
A zsűri elnöke Sebő Ferenc zenész, tagjai Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes voltak.
A népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor harmadik évadában több mint kétezer, 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon belülről és túlról.
Összesen 48, adásonként 12-12 produkció mutatkozhatott be a Duna Televízióban péntek esténként; a négy elődöntőt két középdöntő, majd a döntő követte.

(mti.hu/VV)