A mongolok a nevét is csak félve merik kiejteni

Rémféreg a Góbi sivatagban

Ázsia száraz szívében, Mongólia és Észak-Kína területén húzódik a Góbi sivatag, Földünk legészakabbi homoksivataga. A kopár, kevés vizű pusztaságban csak júniusban és júliusban esik némi eső, a Góbit gyéren benépesítő nomád mongol törzsek pedig vízforrástól vízforrásig, oázistól oázisig vándorolva élik kemény, emberpróbáló életüket. Ám nem a rájuk zúduló homokviharoktól, saját maguk és állataik megbetegedésétől, vagy a kivételesen forró és száraz időszakoktól félnek a legjobban – hanem a sivatag homokágyából időnként elő-előbukkanó, olgoi khorkhoi (más átírásokban: allghoi khorkhoi, olgoj horhoj) nevű, halált hozó féregtől, melytől úgy félnek, hogy a nevét is alig merik kiejteni.

Megjegyzendő, hogy a lényt mindeddig csak a sivatag vándorai vették észre, a ritkán erre vetődő nyugati kutatócsoportok viszont egyszer sem. Nem készült róla fénykép, filmfelvétel, még csak egy elpusztult egyed teteme sem került elő, így egyelőre csupán a nomádok leírásai alapján képzelhetjük el a lényt. Sőt ők sem látják gyakran, mert csak a csapadékosabb időszakban (június, július folyamán) szokott előbújni a homokból. A mongolok egy 50-60 cm-es vagy ennél is hosszabb, egy, másfél, sőt két méter hosszú, féregszerű lényről beszélnek, mely olyan vastag, mint a férfialkar vagy a férficomb. Teste mindkét végén tüskék meredeznek, de nem látszik rajta sem szem, sem orr, sem szájnyílás, így megállapíthatatlan, melyik az eleje, melyik a hátulja. A színe rózsaszín vagy vörös, némelyek szerint sárga, s egyes példányok esetében gyakoriak a sötét foltok is. Bizonyos viszont (legalábbis a nomádok szerint), hogy ha ember és olgoj horhoj találkozik egymással, akkor az ember élete többnyire drámai véget ér: a lény egy szempillantás alatt végez vele, és csak kevesen mondhatják el magukról, hogy túlélték a találkozást. Ezért is nevezték el Nyugaton a földigiliszta módjára mozgó lényt mongol halálféregnek.

De miként is öl? A hagyomány szerint támadáskor felmereszti az egyik felét, félig kiemelkedik a homokból, felfújódik, majd egyes vélemények szerint mérget, mások szerint rendkívül erős savat köp áldozatára – akár 4-5 méter távolságból is. Maguk a mongol nomádok a savra „tippelnek”, igazolásul hozva fel azt a tényt, hogy a támadás után minden sárgás-rozsdás színűre változik, amit érintett az olgoj horhojból kilövellő anyag. A gyilkoló anyaggal való köpködésről szóló beszámolók alapján az a feltételezés is felmerült, hogy a halálféreg inkább valamilyen kígyófaj a köpködő kobrák családjából, a kiköpött anyag pedig kígyóméreg. Az a feltételezés is felmerült, hogy a rejtélyes lény elektromos áramcsóvákkal öl. És tény, hogy az elektromos angolnák akár 500 voltnyi feszültséget is termelhetnek, mellyel elkábítják áldozataikat.

Végezetül: mi lehet ez a legendás állat? Gyűrűsféreg semmiképp sem, mivel a Góbi sivatag túl száraz és (a tél kivételével) túl forró vidék ahhoz, hogy ott bármilyen gyűrűsféreg megéljen. A mérges kígyó teóriája is ingatag lábakon áll, hiszen míg a kígyóknak vannak pikkelyeik, addig az olgoj horhoj bennszülött szemtanúi egybehangzóan állítják, hogy a rejtélyes állat bőre teljesen csupasz. Karl Shuker brit zoológus viszont úgy véli, hogy a lény a lábatlan kétéltűek állattani rendjébe tartozik. Evolúciójuk során lábaik teljesen eltűntek, ugyanakkor nagyon hajlékonyak, mivel több, mint 200 gerinccsigolyájuk is lehet. Igaz, az ismert lábatlan kétéltűek nedves környezetekhez (mocsarakhoz, esőerdőkhöz) alkalmazkodtak, ám 100 százalékig nem lehet kizárni egy sivatagi viszonyokhoz alkalmazkodott lábatlan kétéltű létezését sem. A száraz, sivatagos környezetben élő más kétéltűek – például az afrikai esőbéka – úgy alkalmazkodtak élőhelyükhöz, hogy nyári álomba merülnek, és csak az esős időszakban aktivizálódnak. Ugyanígy az olgoj horhoj is júniusban és júliusban, az év ottani viszonylag csapadékosabb időszakában tűnik fel a felszínen. Sav helyett pedig valószínűleg méreggel öl.

Természetesen csak akkor lehet majd kimondani a végső szót az olgoj horhoj kérdésében, ha élő vagy elpusztult példánya kerül egy laboratóriumba.

Lajos Mihály