Bővülőben a KMKSZ ISZ
Három új alapszervezettel bővült az elmúlt hét végén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ).
Április 9-én két beregszászi járási településen, Mezőkaszonyban és Kovászón alakult alapszervezet. Mezőkaszonyban a helyi fiatalok Váradi Vivient választották az ISZ-alapszervezet élére. Az alapszervezet alelnöke Gerő Sándor, titkára pedig Fazekas Erika lett. Kovászón az elnöki tisztet Szavkó Gréta látja majd el, Nyimec Natália alelnökként, Bilkei Natália pedig titkárként tevékenykedik ezentúl a frissen alakult alapszervezetben, melynek létrejötte azért különleges és örvendetes, mert Kovászón mondhatni szórványközösséget alkot a maréknyi magyarság, magyar iskola sem működik.
Másnap, április 10-én az ugocsai (nagyszőlősi járási) Nevetlenfaluban gyűltek össze az alapszervezet létrejöttét kezdeményező fiatalok és a helybéli érdeklődők. A helyi polgármesteri hivatalban megtartott alakuló ülésen a fiatalokon kívül jelen volt Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke, Kardos Albert alelnök, Budaházi Kornélia, a KMKSZ Nevetlenfalui Alapszervezetének elnöke, Király Kálmán, a KMKSZ járási tanácsi frakciójának tagja, Budaházi Mihály, a KMKSZ ISZ irodavezetője, aki szintén helybéli.
Budaházi Kornélia a fiatalokhoz szólva kiemelte: csak az vállalja el az elnöki tisztséget, aki szívvel-lélekkel tud dolgozni a fiatalság és a magyarság ügyéért. Ígéretet tett arra, hogy igyekszik majd segíteni az ISZ-alapszervezetet, s reméli, ez visszafelé is igaz lesz.
Dobsa István emlékeztette a fiatalokat arra, hogy a KMKSZ ISZ egyfajta társadalmi hiány pótlására alakult meg, pontosabban alakult meg újra. Kárpátalján működnek ugyan ifjúsági szervezetek, főként a történelmi egyházak mentén és felsőoktatási intézmények hallgatói számára, ám az ezekhez való csatlakozáshoz adott vallási hovatartozás vagy hallgatói jogviszony szükséges. Más elcsatolt területeken régebben van magyar ifjúsági szervezet. A Felvidéken már a parlamenti választásokon is el tudtak indulni, s erre a kárpátaljai magyar fiatalság is képes lehet – mindez elsősorban szervezés kérdése. Kárpátalján Nevetlenfalu a 19. település, ahol ISZ-alapszervezet alakul (ezek egyelőre csak a Nagyszőlősi és a Beregszászi járást érintik.) Mindegyikük helyi fiatalok kezdeményezésére jött létre. A KMKSZ ISZ elnöke arra biztatta a nevetlenfalui fiatalokat, hogy a helyi alapszervezet megalakulása után bátran osszák meg ötleteiket, milyen programmal lehetne összegyűjteni, a hétköznapokból kicsit kimozdítani a helyi fiatalokat, s ha már megvan az ötlet, azzal keressék az ISZ elnökségét, mely lehetőség szerint igyekszik majd anyagilag támogatni a kezdeményezést.
A kezdeményező bizottság tisztségekre vonatkozó javaslatait egyöntetűen fogadták el a jelenlévők. Az alapszervezet elnökének Trescsula Erzsébetet, alelnökének Szirmai Stefániát, titkárának Korpos Sándort választották.
A KMKSZ ISZ tevékenységéről www.kmkszisz.com honlapon tájékozódhatnak.
Espán M.