Szepesi Attila: Pünkösd
Ma vagyon, ma vagyon
piros pünkösd napja,
holnap lesz, holnap lesz
a második napja.
Tulipánra harmatcsepp
rajzolja a gyöngyét,
csengettyűző rigófüttyel
megtelik a környék.
Kakas kukorékol,
fény hull tarajára,
hiszi: ő az egész zsongó
kikelet királya.
Cifrázza a csalogány,
ahogy fér a torkán,
dongó, darázs csimpaszkodik
bolyhos fűzfa-barkán.
Vizek csordogálnak,
őzek barangolnak,
piros pünkösd hajnalára
harangok bondulnak.
Azt gondolná az ember, hogy a pünkösdi ünnepről nagyon nehéz gyermekverset írni. Mert hogyan lehetséges egyszerű módon, sőt élvezetesen szólni egy olyan eseményről, melyről az Apostolok cselekedetei így számol be: „1. És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. 2. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. 3. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. 4. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.”
Nos, Szepesi Attila, a kárpátaljai származású – ungvári születésű, de beregszászi és budapesti kötődésű – költőnk a lehető legegyszerűbb módon oldja meg e látszólag fogós kérdést. Nem konkrétan a Szentlélek kiáradásáról beszél. Nem Jézus tanítványainak élményét idézi meg. Egyszerűen gyermekverset ír, de címe: Pünkösd. Aztán az első négy sorral megadja a mondókás ritmust, amiből pedig versszakról versszakra báj, tisztaság, zene tárul föl: a természet hétköznapiságában lakozó lélek csodája. Amint olvassuk a Pünkösdöt, szinte mosollyal telten lehet érezni, hogy az égvilágon mindenben ott lakik a Lélek.
Szepesi Attila 1942. április 21-én született, és alig három hónappal ezelőtt, 2017. március 30-án, hetvenötödik évében hunyt el Budapesten…
Penckófer János