Babcsenko halála és feltámadása

Az elmúlt napokban egy orosz ellenzéki újságíró, a Kijevben élő Arkagyij Babcsenko halála, majd csodás „feltámadása” tartotta lázban az ország közvéleményét – mármint azokét, akik még csodálkozni tudnak bármin, ami Ukrajnában történik.

A 41 éves Babcsenko viszonylag ismert személyiség a régióban, aki részt vett mind a két csecsen háborúban, aztán haditudósítóként dolgozott. Moszkva vehemens bírálójaként szerzett magának ismertséget, utóbb állítólag éppen emiatt kellett elhagynia Oroszországot. Ezután telepedett le Kijevben.

Múlt kedden este robbant a hír, mely szerint Babcsenkót agyonlőtték saját lakásának küszöbén. Az értesülést megerősítette a Belügyminisztérium és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), fotók jelentek meg a helyszínről, egyszóval senkinek nem lehetett kétsége a történet hitelességét illetően. Az ukrán kormányzat részéről mindjárt közölték, hogy a gyanú szerint az esethez közük lehet az orosz titkosszolgálatoknak.

Másnap, alig néhány órával később azonban, amikor a vidéki sajtó munkatársai talán még javában dolgoztak az esetről írt összefoglalóikon, Vaszil Hricak, az SZBU vezetője sajtótájékoztatót hívott össze, s Jurij Lucenko főügyész társaságában bemutatták a médiának és a közvéleménynek az élő és sértetlen Babcsenkót. Kiderült, hogy az újságíró meggyilkolását csupán megrendezték, miután az ukrán titkosszolgálat olyan információk birtokába jutott, hogy merényletet terveznek ellene. A hatóságok magyarázata szerint az egész színjátékkal az volt a szándékuk, hogy bizonyítékokat szerezzenek a gyilkosság szervezői és megrendelői ellen.

Az SZBU részéről közölték, hogy az orosz titkosszolgálatok beszerveztek egy ukrán állampolgárt, akit sokáig csak Г-ként emlegetett a sajtó, s akinek az volt a feladata, hogy pénzdíj fejében végrehajtókat toborozzon egy egész sor ukrajnai terrorista cselekmény elkövetéséhez. Arkagyij Babcsenko meggyilkolásával Г 30 ezer dollár fejében egyik ismerősét, egy, az ATO-t megjárt veteránt bízott meg, akinek előlegként mindjárt át is adott 15 ezer dollárt. A „végrehajtó” azonban együttműködött az ukrán titkosszolgálattal, így miután jelentette megbízójának, hogy elkövette a „gyilkosságot”, a férfit letartóztatták.

Vaszil Hricak szerint az álhalál megrendezésével elegendő bizonyítékot sikerült összegyűjteni arról, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak az eset hátterében és számos további tervezett merényletre is fény derült. Jurij Lucenko főügyész pénteken már azt mondta az MTI szerint, hogy 47 további potenciális áldozat neve vált ismertté, jórészt Ukrajnába menekült orosz ellenzékieké.

Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy az eset olyan, akár egy szép kerek kémtörténet, amilyet a moziban lát az ember, s amelyben a jó menetrendszerűen diadalmaskodik a rossz felett. Csakhogy az újságírókban kezdettől számos kérdés merült fel az esettel kapcsolatban, amelyekre gyakran nem kaptak egyértelmű választ a hatóságoktól. A legtöbb probléma a bizonyítékokból, illetve azok hiányából fakad. Bár a bűnüldöző szervek előzetes letartóztatásba helyezték a gyilkosság szervezőjét, máig nem nevezték meg a merénylet konkrét megrendelőjét, csupán általában hallhattuk név nélküli személyekről, akik pontosan meg nem nevezett orosz titkosszolgálatokkal álltak kapcsolatban.

Még zavarosabbá vált a történet, amikor az a bizonyos szervező – akiről időközben kiderült, hogy Borisz Hermannak hívják – az UNIAN szerint kijelentette: együttműködött az ukrán elhárítással az orosz titkosszolgálatok ukrajnai működésének felderítése céljából. Állítólag még a gyilkosság végrehajtóját is abból a megfontolásból választotta ki, hogy bizonyos volt benne, a férfi nem teljesíti a megbízatást. Ha hihetünk Hermannak, az egész történet nem egyéb, mint félreértés, amely abból adódott, hogy az ukrán titkosszolgálatok nem egyeztették akcióikat. Talán mondanunk sem kell, Ukrajna Külföldi Hírszerző Szolgálata tagadta, hogy valaha is kapcsolatban állt volna Hermannal…

Miután mi itt, vidéken aligha tudjuk eldönteni, hogy mi az igazság, hagyjuk az ügy részleteinek tisztázását az illetékesekre. Annál is inkább, mivel a Babcsenko-esetnek van egy másik vetülete is, amely talán fontosabb, mint az oroszok sokadszori leleplezése. Bármilyen nemes legyen ugyanis a cél, amelynek érdekében Babcsenko halálát megrendezték, valójában mégiscsak annyi történt, hogy az ukrán állambiztonsági és igazságügyi szervek hazudtak a polgáraiknak. Ráadásul ezúttal nemcsak bennünket, mezei ukrán polgárokat csaptak be – amit egyébként úgyis megszokhattunk már –, hanem az egész földkerekséget átverték.

Amikor az ukrán hatóságok bejelentették a gyilkosságot, a hírt világgá kürtölte a sajtó, számos nemzetközi szervezet és kormány nyilatkozott az ügyben, sokan közülük kijevi sugallatra félreérthetetlenül és vádlón Oroszországra mutogattak. Aztán rövidesen kiderült, hogy Ukrajna valójában cserbenhagyta nemzetközi partnereit, szövetségeseit az Oroszország elleni küzdelemben, hiszen nem történt gyilkosság, vagyis alaptalanok voltak az Oroszországot ért vádak. Senki nem szereti, ha bolondot csinálnak belőle, és ez a külpolitikára különösen igaz.

Nem csoda, hogy az ukrán akciót sorra elítélte a sajtó és számos nemzetközi szervezet, köztük a Riporterek Határok Nélkül, valamint az EBESZ. Ennek ellenére aligha számíthatunk bocsánatkérésre. Mintha Kijevben a történtek ellenére sem értenék, hogy mit jelent a hitelesség, a szavahihetőség. Mintha abban a hitben leledzenének, hogy a cél szentesíti az eszközt elvvel bármi igazolható. Az ukrán hozzáállást kiválóan tükrözi Petro Porosenko reakciója a nemzetközi bírálatokra, aki védelmébe vette a hatóságokat.

„Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) remekül kivitelezett különleges műveletének köszönhetően az egész világ meglátta ellenségünk igazi arcát. … Önöknek nem az ukránokat, hanem Oroszországot kell elítélniük” – idézi az államfőt az MTI.

Aligha lehet kétséges, hogy valahol az ügy hátterében az orosz titkosszolgálatok keze is felsejlik – mint szinte mindenben, ami Ukrajnát illeti –, ám az is bizonyos, hogy eddig nem láthattunk minden kétséget kizáró bizonyítékokat Oroszország érintettségére vonatkozóan. Amíg viszont nem tisztázódik véglegesen, hogy valójában mi történt, nem zárkózhatunk el azoknak az elemzőknek a véleményétől sem, akik szerint az ukrán kormányzat egyes tagjai amolyan népszerűségnövelő akcióként kezelték-kezelik az egész ügyet.

(zzz)