Vasárnapi üzenet: 2018. május 12.

2019. május 12., 09:26 , 954. szám

„Istenetek, az Úr, aki előttetek jár, harcolni fog értetek éppúgy, ahogyan Egyiptomban tette veletek, szemetek láttára. A pusztában is láttad, hogy úgy vitt téged Istened, az Úr, ahogyan fiát viszi az ember, az egész úton, amelyen jártatok, míg el nem érkeztetek erre a helyre. Ennek ellenére sem hittetek Istenetekben, az Úrban, aki előttetek járt az úton, éjjel tűzben, nappal felhőben, és kiszemelte azt a helyet, ahol táboroznotok kellett, és megmutatta az utat, amelyen járnotok kellett.” (5Móz 1,30–33)

Mózes négy évtizedet tölt teljes életközösségben azzal a néppel, amelyhez ebben a fejezetben szól. Éppen ezért nyers és őszinte, köntörfalazás nélkül szembesíti őket a mindennapos lelki erőtlenségükkel, szüntelen elégedetlenségükkel, s adott esetben a hitetlenségükkel. Súlyos a kórkép: az Úr hordozott benneteket, mint apa a gyermekét, oltalmazott, táplált és elhozott az ígéret földjének küszöbéig. Mégsem tudtok teljes szívvel Rá hagyatkozni. Maroknyi népünk a történelem viharaiban sokszor kiáltott Hozzá. Megtartattunk. Megmaradtak otthonaink, templomaink, iskoláink. S gyakran mégsem indulunk hálaadásra, mégsem telnek meg a templompadjaink. Mindennapi kenyeret kértünk, s kaptunk, mégsem tudtunk megelégedni, idegen földön keressük a pótlékainkat. Otthont, családot, békességet, megértést, szeretetet kértünk, s önként dobjuk el ezeket magunktól, amikor megajándékoz velük. Lelki kincsekkel, értékes emberekkel, csodálatos lehetőségekkel ruház fel, mégsem tudjuk ezeket megbecsülni, mindig valami mást üldözünk. Ez a mégsem, ez a mi emberi sorsunk legnagyobb tragédiája, amire Isten válasza mindig ugyanaz: a mégis. Ő mégis hűséges marad, mert magát meg nem tagadhatja (2Tim 2,13). Mégis megkönyörül rajtunk, és esélyt ad az újrakezdésre, tiszta lapot, bűnbocsánatot. Amikor rájövünk arra, mennyi mindent rontottunk el, hány elhibázott döntést hoztunk, „bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” (1Jn 3,20) Bár a világunk sokszor istentagadásba fordul, intézményesen zárjuk ki a hitet, imádságot, s Krisztust a közéletből, iskolákból, politikából, Ő mégis Király marad (Jn 18,37), akinek a nevére egykor majd minden térd meghajol (Fil 2,10). Mózes éppen ezzel biztatja az ő akut kicsinyhitűségben szenvedő népét: az Úr előttetek jár majd, ahogy eddig is tette, harcolni fog értetek, ahogyan eddig is tette. Vezet és megtart, s irgalmas lesz hozzátok, bár egyáltalán nem ezt érdemelnétek. Ő mégis így dönt. Atyai szeretetéből és irgalmából. Emlékeztessük erre néha önmagunkat és környezetünket, a kicsinyhitűség, panaszkodás és keserűség perceiben: a körülményeink megváltozhatnak, Isten mégis ugyanaz marad!

Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor