„Elcsúszott a bombaszőnyeg” – a 75 évvel ezelőtti beregszászi légitámadás áldozataira emlékeztek

Az 1944. október 9-i tragikus légitámadásban elesett magyar honvédekről és civil áldozatokról emlékeztek meg Beregszász köztemetőjének honvéd parcellájánál, majd a város vasútállomásánál október 9-én délelőtt.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának szervezésében a Vérke-parti város köztemetőjében gyűltek össze a megrendítő eseményre emlékezők, ahol elsőként Szilágyi Mátyás főkonzul mondott beszédet. Aláhúzta, hogy Beregszászban a nemzeti kegyelet méltóságával emlékeznek meg az előző évszázad viharaiban, világháborúiban, forradalmaiban elhunytakról, akik életüket adták hazájukért, szülőföldjükért, családjukért. „Annak a szomorú eseménynek a 75. évfordulójáról emlékezünk meg, amely Beregszászt is elérte a II. világháború utolsó hónapjaiban: az 1944. október 9-i bombázás áldozatai előtt tisztelgünk ma” – mondta Szilágyi Mátyás. A főkonzul emlékeztetett: a légitámadásnak – amely során minden stratégiai elvet nélkülözve a repülőgépek fedélzetéről géppuskákkal lőtték az utcán lévő polgárokat is – a katonai áldozatokon kívül sokkal nagyobb számú civil áldozata lett, összesen mintegy 250-en hunytak el. „A háború szörnyű, s emberi ésszel felfoghatatlan áldozatokat okoz. Az utókor számára azonban nagy tanulság az, hogy ezeket a helyzeteket minden erővel ki kell küszöbölni az emberiség életéből. A békés építkezés az, amely fontos számunkra, hiszen ez az alapja a mi és az utódaink jövőjének, ettől függ a magyarság megmaradása a Kárpát-medencében, Kárpátalján” – szögezte le a főkonzul.

Illésfalvi Péter, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Külhoni Hadisírgondozó Osztályának vezetője felelevenítette a 75 évvel ezelőtti eseményeket: Kárpátalja akkoriban már hadműveleti területnek számított, dörögtek a fegyverek a szovjet és a magyar haderő alakulatai között, akik a saját területüket védték. A térség kulcsfontosságúnak számított, ugyanis a magyar alakulatoknak lassítaniuk kellett a szovjet előrenyomulást. „Nyilvánvaló, hogy mindenki a háború végét kívánta, hiszen az ember természetes állapota nem a fegyveres konfliktusokban való részvétel, hanem a béke” – húzta alá, majd folytatta az 1944-es események leírását: 75 évvel ezelőtt ezen a napon 27 szovjet bombázó hatolt be Beregszász légterébe, és a legfontosabb városi létesítményt, a vasútállomást támadta. Azonban „elcsúszott a bombaszőnyeg”, s nemcsak az állomást, a vágányhálózatot és a vonatokat érték a találatok, hanem a környező utcákat is, ezt pedig még tetézte az a szörnyűség, hogy a bombák ledobása után „vadásztak” a menekülő, zömében civil lakosokra is – mondta az osztályvezető.

Szilágyi Mátyás főkonzul köszönetet mondott mindazoknak, akik gondozzák és karbantartják a honvédek sírjait, majd a jelenlévők elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál.

Ezt követően a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet szervezésében került sor megemlékezésre a vasútállomás falán elhelyezett emléktáblánál, ahol a világi és egyházi képviselőkön kívül nagy számmal voltak jelen középiskolás tanulók is.

„Ki dönti el, hogy ki éli túl? Ki dönti el, hogy ki pusztul el? Értelmetlen az egész. Tessék, itt állok védtelenül, és egyetlen árva golyót se kapok, egyetlen árva golyót se. Miért? Nekik miért kellett meghalniuk, ha én most itt állhatok és a hajam szála se görbül?” – az elhangzott mondatok valóban elgondolkodtatják az embert.

A helyszínen elsőként Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a PCS elnöke mondott beszédet. „A XX. század volt az a század, ahol a civil lakosságot is közvetlenül érintette minden háború. Háborúk, amelyekben a gépfegyver nem válogat. Nem válogatott 75 évvel ezelőtt sem” – fogalmazott, majd Radnótit idézve rávilágított: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj.” A túlélőknek, nekünk minden évben emlékeznünk kell; emlékezni arra, hogy az esztelen háború milyen károkat okoz – húzta alá a rektor asszony.

Szilágyi Mátyás kiemelte: „Fontos az, hogy megfontoljuk és szívünkön viseljük a béke ügyét, azt, hogy mekkora áldás ránk, akik a békében születtünk. A mi kötelességünk, hogy ezt az állapotot megőrizzük az utókornak.”

Ezután Balogh Marianna előadásában Radnóti Miklós Nem tudhatom című versének megzenésített változatát hallhatta a közönség. Illésfalvi Péter beszédét követően főhajtással emlékeztek az elhunytakra, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit a vasútállomás falán lévő emléktáblánál.

CsA