Aki Kaliforniát Amerika szőlőskertjévé tette

Az Egyesült Államok délnyugati részén, a Csendes-óceán partvidékén terül el a kontinensnyi ország legnépesebb tagállama, Kalifornia, mely nemcsak Hollywoodról, valamint a XXII. századot idéző iparáról híres, hanem a Kordillerák láncolatához tartozó Parti-hegység és a Sierra Nevada felhők fölé emelkedő vonulatai között húzódó Központi Völgyről is, mely intenzív zöldség-, illetve gyümölcstermesztése révén az USA legfejlettebb mezőgazdasági vidékévé vált, s egyebek mellett itt állítják elő az Amerikában megtermelt borok 85 százalékát. Ám arról kevesebben tudnak, hogy ezt a virágzó szőlőkultúrát egy világjáró magyar, Mokcsai Haraszthy Ágoston honosította meg a hazánktól oly messzire eső tájakon.

Városalapítás a prérin

Honfitársunk 1812-ben látta meg Isten szép világát az Újvidékhez közeli, Bács vármegyei Futakon, ahol édesapja, Haraszthy Károly jelentős földbirtokkal rendelkezett. Felcseperedvén előbb jogi pályára készült, ám 1830-ban felvették a Magyar Királyi Testőrségbe, ahol több évig szolgált, miközben 1833-ban megnősült, feleségül véve a lengyel származású Dedinsky Eleonórát. Leszerelése után Bács megye követeként beválasztották a pozsonyi országgyűlésbe, ahol barátságot kötött Wesselényi Miklóssal, valamint Kossuth Lajossal, s a polgári átalakulás híve lett. Nagy hatással volt rá a háromszéki születésű Bölöni Farkas Sándor 1834-ben megjelent, Utazás Éjszakamerikában című könyve, melynek szerzője elsőként tárta a magyar olvasóközönség elé az amerikai demokrácia működését. A Habsburg-cenzúra pedig csak megkésve döbbent rá, hogy az író a sorok között a hazai abszolutista rendszer megdöntésére és a polgári jogegyenlőség kivívására buzdítja az olvasókat, így mire betiltották a művet, addigra sok ezer ember, köztük Haraszthy Ágoston kezébe is eljutott az írás, hősünk pedig elhatározta, hogy saját szemével megtekinti a székely utazó által leírtakat. Kapóra jött számára, hogy Herkulesfürdőn megismerkedett két amerikaival, Whitlock és Hislip urakkal, akiket vendégül látott apja uradalmában, ők pedig viszonzásul meghívták a tengerentúlra újdonsült magyar barátjukat, így Haraszthy 1840-ben, egy mindössze 18 éves rokonával, Halász Árpáddal együtt búcsút intett az „öreg kontinensnek”, s átszelve az Atlanti-óceánt, partra szállt a New York-i kikötőben. Amerikai ismerősei révén eljutott a Nagy-tavakhoz, s meglepetten tapasztalta, milyen óriási, termékeny földterületek hevernek kihasználatlanul az akkor még fiatal s eléggé gyéren lakott országban. Vásárolt is egy 4047 hektáros birtokot a Michigan-tótól nyugatra, a részben erdőkkel, részben prérivel borított Wisconsin államban, a hasonnevű folyó mentén, s vállalkozó szellemű ember lévén, elhatározta, hogy Széptáj néven, várost alapít. A tulajdonába került terület egy részét felparcellázta és eladta az Újvilágba érkező telepeseknek. A helység ma is létezik, csak az amerikaiak által nehezen kiejthető magyar név helyett Sauk Cityre „keresztelték át”.

Békepipa a vigvamban

A gazdálkodás, valamint a városalapítás mellett az őslakók élete is érdekelte, így egy Rogers nevű orvossal, valamint egy világjáró angol nemessel, lord Malgreddel együtt – akikkel még a hajón ismerkedett meg – nekivágott Amerika akkor még kizárólag indiánok lakta belső vidékeinek. 1841 tavaszán felfogadtak vezetőnek egy angolul is beszélő meszticet, majd lóra pattanva, három és fél hónap alatt bejárták a Wisconsin folyótól nyugatra és északra elterülő prérit, a winnebego, a chippewa, a sac, a fox, valamint a rade-jakete törzsek földjét, s Haraszthy volt az első honfitársunk, aki még találkozhatott a fehér civilizáció által alig érintett bennszülött népcsoportokkal. Első útjuk egy tóparti winnebego faluba vezetett, ahol a főnök beinvitálta őket a vigvamjába (állatbőrökkel fedett, nagy, kerek sátrába), hogy elszívják a békepipát. A dohány viszont méregerős volt, ráadásul a törzs vezetője – népe szokása szerint – egyenesen a mellette ülő magyar arcába fújta a füstöt, amitől az rosszul lett, s fel akart állni, ám a vezetőjük rákiáltott, hogy ez nagy illetlenség lenne, ehelyett szívjon egyet a kezébe adott pipából, s fújja a füstjét a mellette helyet foglaló indiánra. Haraszthy így is tett, ám amikor a kézből kézbe járó békepipa ismét hozzá került, s újból szívnia kellett belőle, úgy érezte, forogni kezd vele a vigvam, s homlokát, arcát ellepi a hideg veríték. Két társa is rosszul lett, ezért kitántorogtak a sátorból, hogy felfrissüljenek a szabadban, ám hősünk – magához térve – visszatért a vigvamba, s legyűrve minden belső ellenkezését, még egyszer szívott a pipából, miáltal elnyerte a törzsfőnök jóindulatát, amihez, persze, hozzájárultak a neki átadott apró ajándékok: a bicska, a vörös posztóra felvarrt száncsörgők, illetve egy kis pisztoly.

A fox indiánok egyik településére érve, szemtanúi lehettek az akkor még több ezer példányból álló csordákat alkotó, Kanadától Mexikóig szabadon vonuló, hatalmas, akár a 14 mázsás súlyt is elérő amerikai bölények vadászatának. A törzsfőnök maga mutatta meg a békés szándékkal érkezett, s ezért barátsággal fogadott utazóknak, miként is lehet levadászni a bennszülöttek számára eleven húsraktárt jelentő óriásokat. Másnap pedig a három fehéren lett volna a sor, hogy bebizonyítsák, mennyire ügyes vadászok, ám a csorda éjjel jó messzire elvonult, így sohasem derült ki, elbírtak volna-e egy bölénnyel.

Másfél évi amerikai tartózkodást követően, Haraszthy hazatért Magyarországra, s Heckenast Gusztáv pesti nyomdájában 1844-ben, ugyancsak Utazás Éjszakamerikában címmel, meg is jelentette újvilági élményeiről szóló művét, s annyira magával ragadta „a korlátlan lehetőségek országának” a bűvölete, hogy rábírta édesapját: adja el a földjeit, és egész családjuk települjön át a tengerentúlra, ami – már a könyv megjelenésének az évében – meg is történt.

San Diego seriffje

Előbb a széptáji birtokon telepedtek meg, ahol hősünk jelentős sikereket ért el az állattenyésztés (elsősorban a juhászat), valamint a komlótermesztés terén, emellett utakat, hidakat épített, fűrésztelepet, téglagyárat, malmot létesített, s beindította a környék első gőzhajójáratát. Mivel önképzéssel még szülőhazájában elsajátította a borászat tudományát, a szőlőt is szerette volna meghonosítani a vidéken, ám az északon fekvő állam hűvös éghajlata nem kedvezett a meleget kedvelő növénynek, így részben ezért, részben asztmás megbetegedése miatt úgy döntött, hogy a mediterrán éghajlatú, napfényes Kaliforniába költözik. Eladta wisconsini birtokát, s 1849 tavaszán népes családjával együtt nekivágott az Új-Mexikóba vezető Santa Fé-ösvénynek. A Missouri mentén más telepesek is csatlakoztak karavánjához, így az azt alkotó szekerek száma hamarosan húszra növekedett, s a bevándorlók egyhangúlag Haraszthyt választották az expedíció vezetőjévé. Keresztülvágtak a Préri-fennsíkon, majd a Sziklás-hegység déli vonulatain, Santa Fét elhagyva pedig rátértek a Gila folyó sivatagos medencéjében futó, a mexikói határ mentén Dél-Kaliforniába vezető Gila-ösvényre, melyen áthaladva, 1849 decemberében elérték a Csendes-óceán partján fekvő San Diegót, mely ma az USA nyolcadik legnagyobb városa a maga több mint egymillió lakosával, akkoriban viszont mindössze 650 ember élt benne, akik nemsokára Haraszthy Ágostont választották a település seriffjévé. Így egykori hazánkfia, aki a magyar utazók közül elsőként szelte át Észak-Amerikát, mellére tűzte a hétágú csillagot formázó jelvényt, s helyetteseivel együtt olyan alaposan megtisztította a vidéket a környéken garázdálkodó banditáktól, hogy a hálás polgárok 1852-ben – San Diego megye képviselőjeként – beválasztották a kaliforniai törvényhozásba.

A szőlőtelepítő

Hősünk felismerte, milyen kiváló borászatot lehetne teremteni a Dél-Európát idéző éghajlat alatt, s az államot bejárva, kutatni kezdte, hol találna rá a legalkalmasabb szőlőtermő területre. Így jutott el a San Franciscótól nyugatra hullámzó sonomai dombokhoz, melyeket a Parti-hegység fenyvesekkel koronázott vonulatai védenek az óceán felől fújó hűvös szelektől, a jó mikroklíma pedig remek talajviszonyokkal párosul, ezért Haraszthy birtokot vásárolt a területen, szőlőket telepített a magaslatok lejtőin, megalapította a ma is működő Buena Vista-i pincészetet, s más farmereket is szőlőültetvények létrehozására biztatott. 1861-ben felkereste az európai, köztük a magyarországi történelmi borvidékeket, ahonnan 300 szőlőfajta százezer oltványával tért vissza Amerikába, fellendíteni a kaliforniai borászatot, a következő esztendőben pedig angol nyelvű szakkönyvet írt a szőlőművelésről, mely hosszú ideig alapműnek számított az amerikai borászok egymást követő nemzedékei számára.

A szőlészet mellett Kaliforniába vetődött honfitársaival, Wass Sámuellel, Uznay Károllyal, Fornet Kornéllal, valamint Molitor Ágostonnal San Franciscóban arany- és ezüstfinomító üzemet létesített, később pedig ő lett az állami pénzverde üzemvezetője. Majd 1869-ben – egyik fiával, Gézával – Nicaraguába utazott, ahol a Csendes-óceán partján fekvő Corinto város közelében megvásárolta a San Antonio haciendát (farmot) a hozzá tartozó cukornádültetvénnyel, s rumgyártó üzemet létesített. Ám még ugyanabban az évben, július 6-án végzetes balesetet szenvedett. Birtokán keresztüllovagolva át akart kelni a földjeit átszelő, megannyi kajmánnak is otthont adó folyó gázlóján, ám a ló megcsúszott, ő pedig a vízbe esett, ahol a ragadozók végeztek vele. Holttestének egyetlen árva darabkája sem került elő, így csak jelképes sírt kapott a haciendáján.

Mindössze 57 évet élt, ám e rövid idő alatt is maradandót alkotott, szobrok és emléktáblák őrzik a nevét. 1962-ben, a borászatról írt híres könyve megjelenésének a századik évfordulóján a kaliforniai szenátus ünnepélyes nyilatkozatban méltatta honfitársunk emlékét, aki e tagállamot az Egyesült Államok szőlőskertjévé varázsolta. Mi pedig azon nemzettársaink között tarthatjuk számon a nevét, akik elvitték a magyarság jó hírét a nagyvilágba.

Lajos Mihály