Kárpátaljai magyar orvosok Révkomáromban
A Magyar Egészségügyi Társaság és a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság közös rendezésében június 10-11-én Révkomáromban került megrendezésre a III. Dr. Arányi Lajos Napok nevet viselő nemzetközi orvoskonferencia, melyre az egész Kárpát-medencéből érkeztek magyar orvosok. Kárpátalját egy kilencfős küldöttség képviselte a Beregszászi, a Técsői és az Ungvári járásból.
A Selye János Egyetem csodálatos konferencia-központjában sorra kerülő kétnapos előadássorozat alapgondolatát az első előadó, prof. dr. Kellermayer Miklós, a MET elnöke fogalmazta meg nyitó előadásában, melynek címe: Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását, bajbajutottságát volt. Az első nap előadásai elsősorban a Kárpát-medencei magyarság demográfiai, szellemi, etnikai, vallási és egyéb fontos kérdéseivel foglalkoztak, de szó volt a Szlovákiában tartott népszámlálásnak a helyi magyarság számára várhatóan elkeserítő eredményeiről is. Utolsó előadóként az egykori ismert tájfutó, Monspart Sarolta tornáztatta meg nagy derültséget kiváltva az ekkorra már kissé fáradó hallgatóságot.
A konferencia második napjának szakmai része előtt a jelenlévők megkoszorúzták az egykori kiváló orvos, dr. Arányi Lajos emléktábláját, majd ezután szakmai jellegű, egészségügyi témákat felölelő előadások hangzottak el. Az orvoskonferenciát nemzeti imánk, a Himnusz és a Szózat eléneklése foglalta keretbe.
A résztvevők egy kis csoportja ezenkívül részt vett még a közeli Martoson vasárnap rendezett hagyományos pünkösdi folklórfesztiválon, ahol a magyarországi Ismerős Arcok nevű együttes fellépése mellett ökumenikus istentiszteletre, néptáncegyüttesek fellépésére, és egyéb érdekes programokra került sor.
Dr. Jakab Lajos badalói családorvos, a konferencia résztvevője