Családtípusú gyermekotthonok Kárpátalján: Az Ilosvay család

Ilosvay Attilát és feleségét, Marikát sokan ismerhetik Beregszászban és környékén. Egyedi készítésű tortáik és rendkívül ízletes kézműves fagylaltjaik rengeteg ember arcára csaltak már mosolyt. Nagyon szeretik a munkájukat, de legfontosabb hivatásuknak a testi és/vagy szellemi fogyatékkal élő gyermekek szeretetben való nevelését tekintik. Ismerjük meg őket!

„Ez egy nagyon sokszor elmondott történet – kezdte Marika. – 1997-ben, 24 évvel ezelőtt vágtunk bele az egészbe.” Akkoriban még nem hozták létre a Sámuel Alapítványt, hanem egy holland lelkésznő álmodta meg, hogy kell egy család, amely fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozik. De ez nemcsak az ő álma volt, hanem az Ilosvay házaspáré is. Befogadni őket, biztonságot nyújtani nekik, szeretettel nevelni őket, mert meggyőződésük, hogy a szeretet gyógyít, bármilyen betegsége legyen valakinek…

A holland lelkésznő ötletének megvalósítására 18 család jelentkezett. A meghallgatásokat követően a döntést meghozó kuratórium Ilosvayékat választotta a feladatra, akiknek akkor már volt három saját gyermekük: Attila, Henrietta és Dániel.

Első gyermekként István került hozzájuk, aki nyitott hátgerinccel született. Az orvosok azt jósolták neki, hogy egész életét tolószékben fogja leélni. Nagy a valószínűsége annak, hogy újszülött korában több kísérletet vagy kísérleti jellegű műtétet is elvégeztek rajta, hisz hiányoztak az idegvégződései. De csoda történt: a következő kivizsgálásra már a saját lábán ment be a másfél éves István. Az orvosok sem hittek a szemüknek. István jelenleg a nagyszőlősi fiúotthonban van, de gyakran meglátogatja szüleit.

„Fruzsina szívbetegséggel került hozzánk, ami szintén érdekes történet” – folytatták Ilosvayék. Kijevben vállalták az életmentő műtétet, amelynek a díját Hollandiában gyűjtötték össze. Egy rutinellenőrzésen kívül minden készen állt a műtét megkezdéséhez, amikor behívták a szülőket, és közölték velük, hogy nem végzik el az operációt, ugyanis semmi baja a kislány szívének, habár a korábbi diagnózis nem erről árulkodott. Örvendetes hír volt ez a család számára. A műtétre szánt pénzösszeg pedig egy másik beregszászi kislány életét mentette meg. Fruzsina jelenleg Fornoson él, saját családja van. Megtalálta élete párját, akivel boldog házasságban élnek.

Márk története is rendkívüli. Pont anyák napján hívták fel az Ilosvay házaspárt, hogy egy hétvégére elvihetik magukhoz, hogy megismerkedjenek a kisgyerekkel. „Hétfőn kellett volna visszavinnünk, de vasárnap este már hívtak is minket, és meggyanúsítottak a gyermek elrablásával” – emlékezett vissza a filmbe illő jelenetre Marika. A kisfiú epilepsziás volt. Nyolc hónapon keresztül állandó éjszakai felügyeletet igényelt, mert alvás közben érték a rohamok. A gyógyszeres kezelésnek és a családtól kapott szeretetnek köszönhetően nyolc hónap után nyoma sem maradt a betegségnek: ismét egy csodának lehettek tanúi. Márk jelenleg a Sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatója.

Következő gyermekük Viktória lett, akinek nagyon nehéz és szomorú gyermekkora volt. Amikor a családhoz került, zárkózott és magába forduló jellem volt, mára viszont ő is megtalálta a helyét a világban: jelenleg Tatabányán dolgozik, boldog életet él.

Őt Máté követte, aki pincérnek tanult, de származása miatt elég nehezen boldogult itthon, ezért úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét.

Fanni 19 éves, még keresi a helyét a világban, jelenleg Magyarországon önkéntes.

Marika sosem erőltette a továbbtanulást. Amondó, hogy mindenkinek megvan a helye a világban, amit meg kell találni, továbbá vallja, hogy Isten sem bíz annál nagyobb dolgot senkire, mint amekkorát elvégezni képes.

Végül Márton és Levente érkezett, akikkel lezárult az „első generáció”. Legyenek bármerre is a nagyvilágban, a gyermekek időnként meglátogatják szüleiket. „A napi kapcsolattartás kötelező. Ha ők nem, akkor én zaklatom őket, hogy tudjam, mi újság velük” – mondta Marika.

Ahogy szépen sorban érkeztek a gyermekek, idővel úgy is repültek ki a családi fészekből. A család pedig úgy döntött, hogy folytatják ezt a nemes munkát. Ekkor találkoztak a Sámuel Alapítvánnyal.

A második generáció az első generáció utolsó két gyermekével indult útjára, így Márton és Levente után – akiket közben örökbe is fogadott a házaspár – még öten csatlakoztak a családhoz: Rebeka, egy testvérpár Ábel és Bence személyében, majd Zsombor és Lili. A gyermekeknek két nevük van: a hivatalos és ahogy otthon szólítják őket (kivéve Leventének, akinek nem tudni, hogy mi volt a neve).

A hétköznapok mindig zűrösen telnek. Ébredés, reggeli, játék, sok könyörgés után egy kis takarítás, ebéd, mese, még több játék, vacsora, fürdés és alvás. „Mindegyik gyermekkel külön kell foglalkozni, egyesével kell megérteni őket, hogy könnyebben tudjunk foglalkozni velük” – mondja az anyuka.

Közben ott a saját vállalkozás is, ami nem tartja fenn önmagát. Az édességkészítésbe is a gyermekek miatt fogtak bele. A házaspárt mindig nagy öröm tölti el, amikor a már elköltözött gyermekek hazalátogatnak. Bár az is előfordul, hogy kissé szűkös olykor a családi otthon – ha mindannyian összeülnek egy családi ebédre vagy vacsorára, összesen 26-an vannak egy asztalnál –, de az együtt töltött idő minden fáradságot és kényelmetlenséget felülír.

Tiszteletre méltó elhívás az, amit az Ilosvay házaspár már 24 éve folytat, és teszi mindezt Isten áldásával. Sok erőt, kitartást és örömöt kívánunk számukra a továbbiakban is!

Simon Dávid