Egy kontinens, mely két szintből áll

A különös Antarktisz

A Déli-sarkvidéken szinte teljes egészében örök fagyba dermedten terpeszkedik az Antarktisz, mely több tekintetben is felsőfokú jelzőkkel illethető. Ez a legzordabb földrész, itt tombolnak a leghevesebb viharok, és itt mérték a földfelszín legalacsonyabb hőmérsékletét: -93,2 Celsius-fokot. A gazdag állatvilágnak otthont adó partvidéket leszámítva ez a legélettelenebb kontinens, melynek belső területein kevesebb élőlény található, mint a legszárazabb sivatagokban. És ez a világrész emelkedik ki a legnagyobb mértékben az óceánok habjaiból: átlagmagassága 2 600 méter.

Ezt az átlagmagasságot annak köszönheti, hogy irdatlan jégtakaró borítja be, melynek vastagsága helyenként a négy kilométert is meghaladja, s magának a kontinensnek a kőzettömege nagyrészt e jégfelszín alatt rejtezik. Vagyis az Antarktisz két szintből áll. „Emelete” a jégpaplan, mely a környező óceánokra, tengerekre is rátelepszik. „Földszintje” pedig a világrész kőzetanyaga, mely csak helyenként, például a legmagasabb hegycsúcsokon és hegygerinceken bukkan elő a jég alól, a fúróberendezésekkel végzett kutatások révén viszont már jelentős mennyiségű információnk van róla. De milyen lenne maga a kontinens, ha hirtelen leolvadna róla a jégtakaró? Nos, akkor a most egységesnek látszó földrész több darabra esne szét. Kelet-Antarktisz összefüggő tömb maradna, bár az Enderby-föld – egyes vélemények szerint – nem félszigetként kapcsolódna hozzá, hanem szigetté válna, Kelet-Antarktisz két, a tengerszintnél 500 méterrel alacsonyabban fekvő, egymással összefüggő roppant medencéjében, az ún. sarki jég alatti medencében és a Wilkes-földi jégmedencében pedig egy óriási tó alakulna ki. Míg Nyugat-Antarktisz három nagyobb és tíz kisebb szárazulatból álló szigettengerré válna. A lehetséges partvonalakat azonban nehéz megállapítani. Egyrészt ugyanis az jég elolvadása kb. 70-80 méterrel megemelné a Világ­óceán szintjét, másrészt a roppant jégtömeg súlya miatt megsüllyedt kontinens – a jégmezőktől megszabadulva – izosztatikus emelkedésbe kezdene, s e két tényező összjátéka révén alakulnának ki a tényleges partvonalak.

Fentebb már szó esett Kelet- és Nyugat-Antarktisz különbözőségéről. Mint kiderült, földtanilag is eltérnek egymástól. Kelet-Antarktisz – más néven Antarktisz-pajzs – a kontinens legidősebb része, a mélyfúrások 4,2 milliárd éves kőzeteket is felszínre hoztak itt, melyek azt bizonyítják, hogy ez az ősmasszívum bolygónk legkorábbi földrészei közé tartozik. Nagy része magasföld, melyet nem értek geológiai gyűrődések, annál inkább bővelkedik törésekben és vetődésekben, s e két utóbbi folyamat révén alakultak ki a fentebb említett medencék, továbbá egy tektonikus árok, mely a Kelet-afrikai-árokhoz hasonlít, valamint több hegység, köztük igen jelentős méretűek is. Az Enderby-földön nem egy csúcs 2 000 méternél is magasabbra nyújtózkodik, Új-Svábföldön pedig akadnak hegyhátak, melyek több mint négy kilométeres magasságba tornyosulnak. A harmadidőszakban pedig kisebb mértékű vulkáni működésre is sor került, 20 millió éve jött létre a Gauss-hegy, ez a rég kihunyt tűzhányó, mely az Indiai-óceán déli részéről – a Kerguelen- és a Heard-szigeteken keresztül – az Antarktisz felé húzódó ősi vulkáni vonulat legdélebbi tagja volt.

Kelet- és Nyugat-Antarktiszt a több mint 4 000 km hosszan húzódó Transzantarktikus-hegység választja el egymástól, mely a Föld egyik legnagyobb hegységrendszere, s nem egy helyütt négy-négy és fél kilométeres magasságba emelkedik. Nyugat-Antarktisz pedig változatosabb geológiai múltra tekint vissza, mint a keleti masszívum. Domborzata igen tagolt, gyűrődések is találhatók rajta. A világrész tömbjéből Dél-Amerika felé kinyúló Antark­tiszi-félszigeten magashegység hullámzik végig, mely az Andok folytatása a hatodik kontinensen. Tőle keletre pedig az Ellsworh-hegység bércei és gerincei sorakoznak, s itt tornyosul 5 140 méteres magasságba a földrész legmagasabb csúcsa. Emellett jelentős tűzhányóműködésre is sor került Nyugat-Antarktiszon, ahol két vulkáni vonulat alakult ki. Az egyik a Byrd vulkanikus ív, melynek egyik részén, a Crary-hegységben emelkedik a kontinens legmagasabb, 3 677 m-es kihunyt tűzhányója. A másik tűzhányóvonulat pedig a McMurdo vulkanikus ív, melybe a partközeli Ross-szigeten emelkedő kettős vulkáni kúp: a 3 795 m magas, ma is működő, állandóan füstöt eregető Mt. Erebus, valamint ikercsúcsa, a 3 094 m-es Mt. Terror is beletartozik.

De miként is telepedett roppant jégtakaró az Antarktiszra, mely miatt a világrész kétszintessé vált? A kontinens egykor Gondwana részeként összekapcsolódott Afrikával, Indiával, Dél-Amerikával és Ausztráliával, majd Gondwana összekapcsolódott Laurázsiával, és együtt alkották Pangeát. 300 millió éve az Antarktisz egy részére is kiterjedt a perm–karbon jégkorszak. Ám Pangea széttöredezése során Gondwana északra tolódott, és egész területe felmelegedett. A mezozoikumban, 100 millió évvel ezelőtt az Antarktisz is trópusi paradicsom volt, sőt a földtörténeti újkor kezdetén is esőerdők borították. S bár később lassan délebbre tolódott, még 15-20 millió esztendeje is mérsékelt éghajlat uralkodott rajta. Majd a kontinens Dél-Amerikától és Ausztráliától is leszakadt (Afrikától, illetve Indiától már jóval hamarabb elvált), s a Déli-sarkvidékre csúszott. A pólus felé tartva a ráhulló hó jéggé kezdett tömörülni, ötmillió éve nagy részét már gleccserek borították, jégtakarója pedig addig hízott, míg végül a világrész befagyott.

            Lajos Mihály