Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus

Uram, ki vagy te?

Szigorú nemző atyám,
Vagy szerető anyám,
kinek méhében ez a világmindenség
megfogamzott?

Talán te vagy maga a világmindenség,
Vagy az örök törvény, mely azt uralja?
Azért teremtetted csak az életet, hogy azt
megint eltaposd?

Te alkottál engem, vagy én formáltalak téged,
Hogy ne legyek oly elhagyatott, és legyen kire
hárítsam felelősségem?
 

Istenem! Nem tudom, ki vagy,
De bajomban hozzád kiáltok.
Félek magamtól és félek embertársaimtól.
Talán meg se érted szavam, de megérted
szótlan zenémet?!

Psalmus Humanus, azaz: emberies, emberséges zsoltár. Ezt a címet adja versének Szent-Györgyi Albert, amivel pedig megidézi Kodály Zoltán hasonló című csodás művét, a Psalmus Hungaricust, és persze Dsida Jenő ugyanezt a címet viselő és ugyancsak lenyűgöző hosszúkölteményét.

Ám ez a kulturális rokonság most maradjon mellékes. Szent-Györgyi Albert esetében nem a címválasztás érdekes, hanem hogy egy természettudós, egy ízig-vérig racionális elme fordul a költészet, a szépirodalom felé.

Vajon miért teszi ezt? Vajon miért gondolta a világhírű magyar tudós, orvos, biokémikus, a C-vitamin Nobel-díjas feltalálója – aki mellesleg a magyar, a szovjet és az amerikai tudományos akadémia tagja –, hogy versben kell folytatnia azt a gondolatmenetét, melyet Az őrült majom című könyvében végigvezetett? Merthogy a Psalmus Humanus ennek a könyvnek áll a végén.

Nos, Az őrült majom az ember viselt dolgait meséli el. Arról a homo sapiensről szól, amelyik történelmének igen kritikus szakaszát éli. A nagy tudós az emberről beszél, könyvének címe pedig: Az őrült majom. Ez mindent elmond szerzőnk gondolkodásáról; de a Psalmus Humanus szükségességére is utal. A könyvbéli racionális gondolkodás versbe fordulása arra mutat rá, hogy Isten – és költészet – nélkül, Szent-Györgyi Albert sem tudott hitelesen szólni a világról, és benne „az őrült majomról”, vagyis az emberről...

Penckófer János