Pályázati felhívás a külhoni magyar tehetségtámogatásért a felsőoktatásban

Collegium Talentum program 2023–2024-es tanév

2023. szeptember 7., 17:24

A pályázat célja:
A Magyar Nemzetpolitika A nemzetpolitikai stratégia eleme című KIM dokumentum 3.2.4. pontjába foglalt Collegium Talentum tehetséggondozó program feladata a külhoni magyar értelmiség-nevelés és utánpótlás támogatása.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2016-tól, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola védnöksége és szakmai döntései alapján, a budapesti Sapientia Hungariae
Alapítványt (a továbbiakban: Alapítvány) bízta meg a Collegium Talentum program lebonyolításával.
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól kapott finanszírozási ígérete alapján a 9/2023 (VIII.14) számú döntése értelmében, a tanulmányaikat és/vagy oktatói és kutatómunkájukat a felsőoktatásban/oktatásban végző külhoni magyar fiatalok szakmai munkáját, az értelmiségi pályán való előrehaladásukat segítendő, pályázatot hirdet a 2023–2024-es akadémiai évben a Collegium Talentum (CT) programban való részvételre.
A pályázati kiírás célja, hogy elősegítse a széles szakmai spektrumú, magyar anyanyelvű értelmiség fejlődését, körükben a magyar nyelvű szakmai munkát és kutatást támogassa, a szülőföldön való érvényesülésüket segítse.
A pályázaton sikeresen szereplők egyénenként ösztöndíjban, konferenciarészvételi- és nyelvvizsgaköltség-támogatásban (költségtérítésben), képzések, szakmai és nemzeti identitást erősítő programok biztosításában, tutoraik pedig
honoráriumban részesülhetnek.
A 2023–2024-es tanévet illetően az Alapítvány a nyertes diákok és tutoraik felé a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA Zrt.) és az Alapítvány között létrejövő támogatási szerződés birtokában vállalhat anyagi kötelezettséget.
A pályázat benyújtására jogosultak köre:
Pályázhat minden külhoni magyar fiatal, aki a tudomány elkötelezett művelője és belső késztetése van arra, hogy a Kárpát-medencében hasonló helyzetben tanuló, dolgozó kor- és szaktársait megismerje, velük kapcsolatokat építsen. Pályázati feltétel, hogy a 2023–2024-es tanév első félévétől a pályázó rendelkezzék egyetemi vagy főiskolai – ezen belül hallgatói (MA/MSc vagy
PhD) – jogviszonnyal.
Ha a pályázat beadásakor a pályázó nem tud a következő tanévre szóló aktív jogviszonyt igazoló iskolalátogatási igazolást benyújtani, a meglévő vagy leendő
jogviszonyról elegendő nyilatkoznia (palyazoneve_isklathelynyil_23nyar című dokumentum kitöltésével és benyújtásával). Sikeres felvétel esetén viszont addig
nem köthető meg a támogatási szerződés, amíg a jogviszony meglétét igazolóeredeti dokumentumot a pályázó nem adja át az Alapítványnak. Amennyiben a pályázó nem a saját országában végzi (majd) tanulmányait, akkor
a pályázat benyújtásakor igazolnia kell, hogy országának oktatási, kutatási intézményi keretein belül is végzi munkáját, kutatásait. Az igazolást3 az adott határon túli magyar felsőoktatási intézmény4 vezetője (rektor, dékán,
tanszékvezető) adhatja ki, vagy ha a pályázó nem köthető a felsorolt intézmények egyikéhez sem, akkor a CT program adott országbeli ösztöndíjbizottsági elnökének igazolását kell benyújtania. Magyarországi intézményben mesteri
tanulmányokat (MA, MSc) folytató külhoni magyar diák pályázatot nem nyújthat be.
A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy a benyújtott pályázatáról, annak tartalmáról, beleértve a pályázó közölt adatait, valamint a megítélt támogatás összegéről szóló összes adatot az Alapítvány kezeli és a BGA Zrt.
meghatározott elszámolási kötelezettségeinek teljesítése érdekében 2034-ig tárolja. Ezen adatoknak a feladat elvégzéséhez nélkülözhetetlen részeit az Alapítvány által a CT program sikeres lebonyolítására felkért szakemberek
megismerhetik, és azokat az Alapítvány megküldheti a programot finanszírozó BGA Zrt. részére is.
A pályázati adatlap beküldésével a pályázó tudomásul veszi és elfogadja a pályázati feltételeket.

A pályázaton elnyerhető támogatás formája és tartalma, a támogatás
szakmai kerete:
A támogatás formája: vissza nem térítendő, részben utófinanszírozású támogatás, tanulmányi félévenkénti banki utalással, vagy kivételes esetben készpénzes kifizetés formájában.
A támogatás elemei:
a) Hallgatói ösztöndíj, melynek mértéke legkevesebb 100.000 forint/hó, legfeljebb 10 hónapig.
b) Tutori honorárium biztosítása a támogatás időszakára. A tutor a pályázó országabeli vagy magyarországi egyetemi, főiskolai oktató, kutató, vagy a témában elismert más szakember lehet. A tutor mentoráló munkája legkevesebb 50.000 forint/hó összegben honorálható, legfeljebb 10 hónapig.
c) Tudományos és nemzeti hálózatépítés céljából közösségfejlesztő képzések, szakmai és kulturális programok biztosítása.
d) Támogatás – elsősorban nemzetközi – konferencia-részvételi költségekhez (útiköltség-, szállásdíj térítés, regisztrációs díj megtérítése) azok számára, akik előadással vagy poszterrel szerepelnek a konferencián.
e) Sikeres nyelvvizsga esetén a vizsgadíj megtérítése. A pályázaton ösztöndíjban részesíthetők száma legfeljebb 70 fő. A pályázó sikeres felvételi esetén automatikusan elfogadja és magára nézve kötelező érvényűnek ismeri el a Collegium Talentum program mindenkori szabályzatát.
A 2018–2019-es tanévtől a kiíró úgynevezett önkéntes ösztöndíjas státuszt is létrehozott. Ennek értelmében, egy tanévben legfeljebb az ösztöndíjasok számának 15%-ig a legkiválóbb, de ösztöndíjban nem részesítettek vállalhatják, hogy
ösztöndíj nélkül is teljesítik munkatervüket. Számukra a CT program a fenti támogatások közül a c) és e) pontokat automatikusan, a d) támogatást a pénzügyi keretek függvényében részlegesen biztosítja. A program törekszik arra, hogy a tanév során esetlegesen felszabaduló ösztöndíjas helyeket ilyen önkéntes státuszú pályázók elfoglalhassák.
A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a ct.sha.hu weboldalon, Pályázok menüpont alatt, legkésőbb 2023. szeptember 20. szerdáig.
A pályázat benyújtása regisztrációhoz kötött, melyet a pályázó a CT weboldal „Pályázok” fülön tehet meg. Kérjük, hogy a könnyebb beazonosítás végett a regisztrációkor választott felhasználóneve a saját nevének variációja legyen: pl.
kovacsandras/kovacsa, lovaspetra/lovasp stb., ékezetek, egyéb különleges írásjelek nélkül.
Amennyiben már regisztrált a CT pályázói felületére és rendelkezik érvényes felhasználónévvel és jelszóval, kérjük, hogy belépés után az „Alapadatok” 2023. szeptember 20., 23:59, magyarországi idő menüpontban szíveskedjen ellenőrizni a korábban megadott adatait. Amennyiben a megadott adataiban változás történt, kérjük, végezze el a módosításokat a meglévő adat törlésével és az új adat felvitelével!
Amennyiben elfelejtette jelszavát és újat igényelne, a belépési felületen adja meg a felhasználónevét, majd kattintson az „Elfelejtett jelszó” lehetőségre. A rendszer automatikusan új jelszót küldd a korábban megadott e-mail címére. A jelszó megváltoztatására bejelentkezés után, a „Jelszó módosítás” menüpontra kattintva van lehetőség. A regisztrációt követően az „Alapadatok” fül alatt töltse ki személyes adatait, majd a „Módosít” gomb (bal alsó sarok) megnyomása után válassza ki a menüsorból a „Pályázat” menüpontot, kattintson az „Új” gombra és a megjelent sor végén a „Kijelöl” gombra. Az így megnyíló új felület tartalmazza a pályázati kérdéseket. Minden kérdést meg kell válaszolnia!

A pályázat akkor érvényes, ha a pályázó az online felületen az összes kérdést kitöltötte és az összes kötelező mellékletet felcsatolta. A pályázathoz csatolandó mellékleteket a „Fájl feltöltés/letöltés” menüre lépve tudja feltölteni. A pályázat mindaddig ún. megkezdett státuszban marad, ameddig a pályázó nem véglegesíti azt a „Beküld” gomb segítségével. A kérdések kitöltése közben fontos, hogy a „Ment” gombot gyakran használják (akár minden kérdés megválaszolása után), ettől még a pályázatot a rendszer nem zárja be és küldi be, de ezzel elkerülhető az adatvesztés. Megkezdett státuszú pályázat a beadásig bármikor módosítható, változtatható.
Beküldés után módosításra már nincsen lehetőség, a „Beküld” gomb megnyomása után a pályázatot véglegesítettnek, elküldöttnek, befejezettnek tekintjük.
Kérjük, hogy a regisztrációt és a pályázati anyag beadását ne hagyja az utolsó napokra, hanem időben kezdje el, töltse ki és véglegesítse jelentkezését! A kötelezően csatolandó dokumentumok beszerzése hosszabb időt igényelhet, javasoljuk, hogy ezek beszerzését is időben kezdje meg!

A pályázathoz csatolandó dokumentumok, nyilatkozatok:

A szakmai önéletrajz és a szakmai jövőkép sablonjait kérjük, hogy a „Fájl feltöltés/letöltés” menüpont alól töltsék le, mert a pályázat során ezek használata kötelező. A pályázati felhívásban előírt összes szükséges mellékletet ugyanide, a
„Fájl feltöltés/letöltés” menüpont alá kérjük feltölteni. A feltöltés során a legördülő listából válassza ki a feltölteni kívánt dokumentumának típusát. A pályázathoz csatolandó dokumentumok megnevezései „P” betűvel
kezdődnek.

1. A pályázó szakmai önéletrajza – ehhez a letöltendő sablon a „Fájl feltöltés/letöltés” oldal felső sávjából a „Palyazoneve_oneletrajz_23nyar.docx” nevű dokumentum. A kitöltött és feltöltendő CV-t a P – önéletrajz típust
kiválasztva kell feltölteni.

2. A pályázó szakmai jövőképének középtávú megfogalmazása – ehhez a letöltendő sablon a „Fájl feltöltés/letöltés” oldal felső sávjából a „Palyazoneve_jovokep_23nyar.docx” nevű dokumentum. A kitöltött és feltöltendő szakmai jövőképet a P – jövőkép típus alatt kell feltölteni. A szakmai jövőkép max. 3.000 karakter lehet, és MA/MSc diákok esetében a tutor; leendő és már PhD hallgatók esetében a tutor, vagy a témavezető ellenjegyezi.

3. A pályázó Iskolalátogatási igazolása a 2023–2024-es tanévre, vagy a jogviszonyigazolás beszerzéséig helyettesítő nyilatkozat10 a pályázó által aláírva(pdf) kötelezően feltöltendő. Ehhez a letöltendő sablon a „Fájl  feltöltés/letöltés” oldal felső sávjából a „Palyazoneve_isklathelynyil_23nyar.docx” nevű dokumentum. A kitöltött és feltöltendő iskolalátogatásit helyettesítő nyilatkozatot a P – iskolalátogatási igazolást helyettesítő nyilatkozat típust kiválasztva kell feltölteni.
4. Legmagasabb iskolai végzettséget igazoló okirat másolata (pdf). A kitöltött és feltöltendő dokumentumot a P – legmagasabb isk. végzettséget igazoló okirat típust kiválasztva kell feltölteni. Ha ez nem magyarul vagy angolul van, akkor ennek a pályázó által készített magyar nyelvű fordítását kötelezően fel kell tölteni.
5. Hivatalos sikeres nyelvvizsgát igazoló diploma (érettségi bizonyítvány, vagy a KER -Közös Európai Keretrendszer- szerinti nyelvvizsga szintet, azaz B1, B2, C1, C2 szintű nyelvismeretet igazoló nyelvvizsga bizonyítvány) másolata (pdf). A kitöltött és feltöltendő dokumentumot a P – nyelvvizsgát igazoló diploma típust kiválasztva kell feltölteni. Ha ez nem magyarul vagy angolul van, akkor ennek
magyar nyelvű fordítását kötelezően fel kell tölteni.

6. Ajánlás a pályázó országában található felsőoktatási intézmény vagy annak alegységei (kar, tanszék) vezetőjétől, munkatársától, egyéb oktatási, kutatási intézmény vezetőjétől; illetve egyéb tartalmú ajánlás, ami igazolja, hogy a kutatási téma az ösztöndíj folyósításának idején már hasznosul a közösségben, az intézményben (pdf). A kitöltött és feltöltendő ajánlást a P – ajánlás típust kiválasztva kell feltölteni.
7. Igazolás a pályázó országában található magyar felsőoktatási intézmény vezetőjétől (lásd 2. old.), vagy az adott ország CT ösztöndíjbizottsági tagjától, ami igazolja, hogy a Magyarországon doktoráló külhoni magyar pályázó doktori
kutatómunkája elsősorban hazai közegében valósul meg, és a hallgató ebbe a szakmai közegbe is beintegrálódott, a doktori fokozat megszerzése után várhatóan e határon túli intézményben marad (pdf). A kitöltött és feltöltendő dokumentumot a P – igazolás típust kiválasztva kell feltölteni.
Magyarországi intézményben mesteri tanulmányokat folytató külhoni magyar diák pályázatot nem nyújthat be.
A nem magyar vagy angol nyelven szövegezett iratokhoz (pl. iskolalátogatási igazolás, diplomamásolat, nyelvvizsga diploma stb.) a pályázat beadásakor minden esetben a magyar nyelvű fordítást kell feltölteni!
Kérjük, hogy minden feltöltött fájlt a következőképpen nevezzen el, és ne használjon ékezeteket, pontokat a fájl elnevezésekor! Palyazoneve_dokumentumtartalmanakmegnevezese_23nyar.pdf/docx
A CT pályázói felületen megválaszolandó pályázati kérdések A pályázati kérdések kidolgozásának megkönnyítése végett a „Fájl feltöltés/letöltés” menüpont alatt a kérdések Word formátumban is elérhetőek,
a „Palyazati_kerdesek_23nyar.docx” nevű dokumentum letöltésével. A pályázati felületen bizonyos kérdések mellett található i betű fölé vitt egérrel segítő információkat olvashat a kérdéssel, kért válaszokkal kapcsolatban.

Volt-e már CT ösztöndíjas, ha igen, melyik tanévben kezdte a programot, pontosan hány tanévet volt támogatott?
- A megpályázott tanévben (2023-2024-es tanév) melyik határon túli felsőoktatási vagy oktatási, kutatási intézmény hallgatója lesz? Adja meg az intézmény nevét pontos szakmegnevezéssel. Amennyiben párhuzamosan több intézményben is tanul, kérem, sorolja fel mindegyiket!
- A megpályázott tanévben (2023-2024-es tanév) tanulmányi státuszának pontos meghatározása (mesterképzés/doktori iskola, szak és hányadik évfolyam).
- Jelenleg van-e munkahelye? Ha igen, akkor hol, mióta és milyen munkakörben dolgozik?
- Tutorának neve, beosztása

- Tutorának intézménye
- Tutorának telefonszáma és e-mail címe
- Kutatási témája
- Kérem, sorolja fel a befejezett felsőoktatási tanulmányait! Adja meg az intézmény(ek) nevét pontos szakmegnevezéssel, a diplomaszerzés(ek) évét és a megszerzett szakképzettség(ek) megnevezését!
- A felsőfokú tanulmányai ideje alatt elért különleges eredményei, díjai, ösztöndíjak.
- Kérem, sorolja fel, hogy a pályázat benyújtásakor milyen nyelvtudással rendelkezik (pl. angol B2 ECL, német B1 érettségi stb.)! Erre a kérdésre az önéletrajzában bővebb információkat is kérünk.
- Külföldi tanulmányút (utak), ha volt (voltak) ilyen(ek).
- Mi doktori disszertációja (MA, MSc, osztatlan képzés esetében diploma) védésének legkésőbbi hivatalos időpontja az oktatási intézménnyel kötött szerződése, illetve az Ön országában érvényes felsőoktatási jogszabályi háttér
alapján? Év, hó megadása kötelező.
- Saját megítélése és számításai szerint mikorra várható doktori disszertációjának (MA, MSc, osztatlan képzés esetében diploma) védése? Év, hó megadása kötelező.
Kérjük, hogy minél átgondoltabban határozza meg ezt a dátumot, vegye figyelembe a védéshez kapcsolódó adminisztratív tényezőket is, mivel munkatervének és szerződésének lényeges részét képezi az adat.
- Milyen fontosabb mérföldkövek vannak még hátra a védéséig? Mik a mesterképzése/doktori iskolája által előírt formai elvárások, amiket teljesítenie kell ahhoz, hogy védhessen? Külön térjen ki arra, hogy ezek közül melyek függnek
Öntől, pl. dolgozat megírása, publikációk, házi védés, és melyek függnek külső, pl. adminisztratív tényezőktől?

Kérjük, hogy egyértelműen és részletesen, dátumokhoz kötve, határidőket feltüntetve válaszolja meg a következő kérdéseket:
Melyek a doktori iskolája/egyeteme által előírt formai elvárások, amelyeket teljesítenie kell ahhoz, hogy védhessen? Pl.:
1. Hány (elsőszerzős/társszerzős) cikknek, és milyen minősítésű szaklapokban kell megjelennie? Ha ebből Ön már teljesített, akkor részletezze, illetve írja le, hogy mi maradt még hátra.
2. Hány házi védést kell megtartani és mikor?
3. Hány konferencia-részvételt kell teljesítenie? Ebből hány valósult meg, illetve hány maradt még hátra?
4. Mikorra kell leadni a dolgozat első teljes verzióját? (év, hónap)
5. Kérjük, írja le az egyéb formai és adminisztratív feltételeket, amiket a doktori iskola előír.
- Tanulmányai befejezéséhez, a fokozat megszerzéséhez saját megítélése szerint hány félévnyi CT ösztöndíj támogatásra lenne szüksége?
- A jelen pályázat benyújtásakor rendelkezik-e más magyar állami ösztöndíjjal?
Ha igen, akkor meddig, mekkora támogatásban részesül, mi az ösztöndíj neve, hol pályázta? Kérjük, adja meg a (havi) összeget és támogatási időtartamot!
- A jelen pályázat benyújtásakor van-e, vagy közvetlen ezt követően tervez-e benyújtani más magyar állami ösztöndíjpályázatot? Ha igen, akkor azt hova nyújtotta be, mi az ösztöndíj neve, meddig és mekkora támogatásigénnyel adta be kérelmét? Kérjük, adja meg az ösztöndíj (havi) összegét és támogatási időtartamot!

Kérjük, adja meg a pályázati kiírás pontos helyét az interneten, ill. a pályázat(i alpont) pontos nevét!
- Foglalja össze maximum 3–5 mondatban a pályázathoz csatolt jövőképében részletesen leírt elképzelését arról, hogy a CT ösztöndíj elnyerése után, tanulmányai végeztével (vagy akár közben) mit fog csinálni, hogyan fog
beilleszkedni az otthoni akadémiai/értelmiségi közegbe!

- Kitől kapta a pályázathoz benyújtott ajánlást? Kérjük, adja meg nevét, titulusát, intézményét! Ha a 2022-2023-as pályázat során nyújtott be ajánlást, és most nem csatolt újat, akkor is kérjük, hogy válaszoljon a kérdésre!
- Amennyiben pályázatomat pozitívan értékelik, de helyhiány miatt ösztöndíjas helyre bekerülni nem tudok, és ennek nyomán önkéntes CT-s státuszt ajánlanak fel a 2023–2024-es tanévre, akkor azt elfogadom / nem fogadom el – írja meg az Önre igaz állítást!
- Milyen kutatási feladatok végrehajtását tervezi az I. félévben?
- Milyen kutatási feladatok végrehajtását tervezi a II. félévben?
- Miből áll a tutorával végzendő közös munka az I. félévben?
- Miből áll a tutorával végzendő közös munka a II. félévben?
- Tutorával milyen formában és milyen gyakorisággal tervezik a közös munkát az I. félévben?
- Tutorával milyen formában és milyen gyakorisággal tervezik a közös munkát a II. félévben?
- Milyen nyelvvizsgát tervez az I. félévben: milyen nyelvből, milyen szinten, milyen vizsgatípust (pl. angol B2 ECL)? Egy tanév alatt egy nyelvvizsga teljesítése kötelező.
- Milyen nyelvvizsgát tervez az II. félévben: milyen nyelvből, milyen szinten, milyen vizsgatípust (pl. angol B2 ECL)? Egy tanév alatt egy nyelvvizsga teljesítése kötelező.
- Tervez-e valamilyen tanulmányutat az I. félévben? Ha igen, hova, milyen intézménybe, milyen célból, milyen időtartamra?
- Tervez-e valamilyen tanulmányutat a II. félévben? Ha igen, hova, milyen intézménybe, milyen célból, milyen időtartamra?
- Tervez-e nemzetközi konferencia-részvételt az I. félévben?
- Tervez-e nemzetközi konferencia-részvételt a II. félévben?
- Vállal-e valamilyen tehetséggondozó feladatokat az I. félévben?
- Vállal-e valamilyen tehetséggondozó feladatokat a II. félévben?
- Egyéb, fontosnak vélt előrehaladási terve, amelyet a Collegium Talentum támogatásával (ösztöndíjából) kíván megvalósítani.
- Tudományos munkája milyen dokumentálható eredményekhez vezet a tanév során?
Pályázói tudomásulvételi nyilatkozat a vállalásokról, találkozók időpontjáról, az ezeken való részvételi kötelezettségről.
Javasoljuk, hogy a regisztrációt minél hamarabb végezzék el, tájékozódjanak az önökre vonatkozó kötelező mellékletekről és kezdjék meg azok mihamarabbi beszerzését!
Ha a kötelező mellékletek bármelyikének beszerzése gondot okoz, kérjük, haladéktalanul jelezze a ct@sha.hu e-mail címen.
A pályázat beküldésével, a pályázati eljárással kapcsolatos kérdésekben a Collegium Talentum Programiroda ad további felvilágosítást a ct@sha.hu címen és a +36 20 425 5053 telefonszámon.

A pályázat elbírálása, döntés a támogatásról:
A pályázatokról – a CT ösztöndíj bizottság javaslatát figyelembe véve – a Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma dönt.
Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki

a) a benyújtott pályázati dokumentációban a támogatási döntés tartalmát befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott;
b) nem rendelkezik Magyarország határain kívüli, a vele szomszédos országok valamelyikében állandó lakóhellyel;
c) az ösztöndíjszerződés megkötésének időszakában (várhatóan 2023 október vége) nem rendelkezik egyetemi vagy főiskolai aktív hallgatói jogviszonnyal, vagy elfogadott doktorjelölti státusszal;
d) magyar állami (vagy ezzel ekvivalens, pl. MNB alapítványai) PhD ösztöndíjban részesül. Ez alól kivételt képeznek azok a PhD hallgatók, akik iskolai tanulmányaikat Magyarországon végzik, de a doktori kutatói
munkavégzésük a saját országukban történik;

e) más magyar állami ösztöndíjban részesül, és erről nem értesíti a Sapientia Hungariae Alapítványt;
f) második doktori fokozatának, vagy már meglévő doktori fokozata után további tanulmányai megszerzésére kér támogatást;
g) az előző tanévben CT ösztöndíjas volt és nem teljesítette vállalásait;
h) pályázatában szereplő mesteri tanulmányait nem saját országában végzi.
Tanév közben megszűnik az ösztöndíjas támogatása, ha
i) nem készíti el határidőre a féléves szakmai beszámolóját;
j) tutorától az értékelést a félévi beszámolási határidőre nem kapja meg;

k) nem vesz részt a féléves közösségfejlesztő képzéseken, szakmai és kulturális programokon.
A féléves beszámolók értékelését követően csökken az ösztöndíjas támogatása, ha

l) a részletes munkatervében/kutatási tervében leírtakat, beleértve a nyelvvizsgát is, nem teljesíti.
A támogatási szerződés megkötése, a támogatás biztosítása:
A Collegium Talentum program támogatója a magyar állami költségvetés a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatási okirata alapján.
A pályázó az Alapítvánnyal történő szerződéskötést követően részesülhet támogatásban. Szerződéskötésre csak abban az esetben kerülhet sor – függetlenül a sikeres pályázástól –, ha annak pillanatában (a 2023–2024-es tanév
I. félévére szólóan) a felvételt nyert kollégistának felsőoktatási intézménnyel aktív hallgatói (mesteri vagy doktori), elfogadott doktorjelölti jogviszonya van. Ha ez nem áll fenn (pl. passzív hallgatói státusz, még el nem bírált doktorjelölti viszony), akkor a felvételt nyert kollégistának halasztási kérelmet kell benyújtania, és a szerződéskötésre az aktív jogviszony megszerzéséig nem kerül sor. A szerződéskötés halasztása nem jelent halasztást a vállalt feladatok teljesítésében, azokat a munkatervben leírtaknak megfelelően kell teljesíteni. A szerződéskötés tanévente történik, és feltétele a BGA Zrt. és az Alapítvány között létrejött támogatási szerződés megkötése.
A 2022–2023-as tanévben felvételt nyert, minden vállalásukat teljesített, és sikeres nyelvvizsgát is letett hallgatók esetében az Alapítvány a következő tanévre az ösztöndíj folytonosságára törekszik.
A támogatások kifizetése lezárt félévenként banki utalással vagy kivételesen készpénzben történik az aktualizált részletes munkatervben/kutatási tervben leírtak teljesülését, az előrehaladási jelentés, beszámoló elfogadását
követően, azaz utófinanszírozásban.
Amennyiben a felvételt nyert kollégista rendelkezik más magyar állami ösztöndíjjal és erről nyilatkozott a pályázat benyújtásakor, lehetősége van arra, hogy a CT által biztosított ösztöndíj és a másik ösztöndíj közötti pozitív különbséget a jelen pályázatban vállalt feltételek teljesülésekor támogatásként megkaphassa.
Időpontok, határidők: A pályázatok beadási határideje: 2023. szeptember 20., szerda, 23:59 - magyarországi idő.

A pályázatok feldolgozása és bírálata, az esetleges hiánypótlások bekérése, értesítés szóbeli meghallgatásról: a beadást követő 2 hétben folyamatosan.
A szóbeli meghallgatások várható időpontjai:
- Románia: Kolozsvár – 2023. október 8-10.
- Szerbia: Szabadka – 2023. október 3.
- Szlovákia: Komárom – 2023. október 2.
- Ukrajna: Beregszász – 2023. október 5.
A nyertes pályázók értesítése és szerződéstervezet kiküldése: a nyertesek listájának kuratórium által történő elfogadását követő 10 nap.
A tanév során tartandó szakmai találkozók várható időpontjai:
- I. félévben 2024.01.05-07. és 2024.01.12-14.: a januári időpontok közül egyen kötelező a részvétel, választható, hogy melyiken.
- a nyári, teljes csoportnak szóló, egyszeri időpont: 2024.05.30-06.02., vagy 2024.05.09-12., vagy 2024.05.23-26. között.
A tanévenkénti kötelező nyelvvizsga jelentkezési határideje20: a felvételt nyert kollégistáknak legkésőbb 2024. április-május hónapban jelentkezniük kell nyelvvizsgára.
Ajánlott nyelvvizsgatípusok:
Elsősorban a teljes Kárpát-medencében azonos standardok alapján megszervezett nyelvvizsgák, úgy mint:
- angol nyelvből: ECL/Cambridge; német nyelvből: ECL/Goethe/ÖSD; spanyol nyelvből: ECL/DELE; francia nyelvből: ECL/DELF.
A felvételi menete:
A kizárólag elektronikusan benyújtott pályázati anyagokból az Alapítvány kuratóriuma által felkért ösztöndíj bizottság a pályázat szakmai részét (munkaterv, önéletrajz) és a pályázó szülőföldön való érvényesülésének, terveinek
bemutatását (szakmai jövőkép), a kapott ajánlást, illetve a korábbi tanulmányokat, szakmai eredményeket, publikációkat és dokumentált nyelvismereteket értékeli.
A szóbeli meghallgatáson a felvételizőnek elsősorban önképzési és kutatási terveit, a témájában történő elmélyültségét, a szülőföldjén végzett munkájával kapcsolatos jövőképét kell bemutatnia, de célszerű kitérnie a saját országában
végzett társadalmi, közösségépítő/fejlesztő munkájára is. A szóbeli meghallgatáson sor kerülhet a munkatervi vállalások és határidők tisztázására is, az így pontosított munkaterv – a pályázó és tutora aláírása után – képezi a szerződés részét.

Az ösztöndíjbizottság értékeli a pályázatokat és a szóbeli eredményeket, majd javaslata alapján az Alapítvány kuratóriuma dönt a felvételt nyertek személyéről.

A nyertes pályázókkal az Alapítvány minden esetben támogatási szerződést köt, melynek melléklete az ösztöndíjasnak a szerződés megkötésekor érvényes részletes munkaterve és a CT szerződéskori szabályzata. A döntéssel szemben szakmai/tartalmi fellebbezésnek nincs helye, a pályázó azonban az Alapítvány kuratóriumához törvényességi kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárás, a pályázat befogadása vagy a pályázati döntés jogszabálysértő.
A kifogást a pályázónak a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon belül kell benyújtania. A pályázónak a kifogás benyújtásakor a 368/2011 (XII.31.) számú magyarországi
kormányrendelet 102/D. §-ában meghatározottak szerint kell eljárnia. A kifogást a programigazgatónak kell eljuttatni, aki továbbítja azt a kuratóriumnak.

Budapest, 2023. augusztus 14.

 

***

Elmentendő fájlnév: Palyazoneve_isklathelynyil_23nyar.pdf (aláírva szükséges feltölteni!)

Figyelem: a fájl nevében ne használjon ékezeteket, szüneteket, kötőjeleket!

 

 

Nyilatkozat

 

 

Alulírott, ………………………..(pályázó neve),  jelenleg ……………..(pl. elsőéves PhD hallgató) a ………………………..……….. (hol: intézmény neve), jelen nyilatkozat aláírásával kijelentem, hogy a 2023-2024-es tanévben rendelkezni fogok aktív tanulói jogviszonnyal és a státuszom …………………….. (pl. másodéves PhD-hallgató) lesz a …………………………….. (hol: intézmény neve)-ban/ben.

 

 

 

 

Dátum: (hely)……….…….., 2023. ……... ….        .                                                                                                                                                                                      Aláírás

       

***

Elmentendő fájlnév: Palyazoneve_jovokep_23nyar.pdf (aláírva szükséges feltölteni!)

Figyelem: a fájl nevében ne használjon ékezeteket, szüneteket, kötőjeleket!

 

A pályázó középtávú (ösztöndíj éve és azutáni 5 év) szakmai jövőképének bemutatása

 

Kérjük, foglalja össze legfeljebb 3.000 karakterben elképzelését arról, hogy a CT-ösztöndíj elnyerése után, tanulmányai végeztével (vagy akár közben) mit fog csinálni, hogyan fog beilleszkedni az otthoni akadémiai/értelmiségi közegbe (pályamodell)!

Kérjük, az itt leírt pályamodellt véleményeztesse és láttamoztassa a jövendő tutorával, ha az az ön országából való. Amennyiben a tutora nem otthoni szakember, akkor ezt a pályamodellt a pályázó országabeli akadémiai szférában tevékenykedő, és a pályázóval kapcsolatban levő szakemberrel is véleményeztetni és láttamoztatni szükséges.

Ebbe a pályamodellbe – országonként eltérő mértékben – beleérthető lehet nem csupán az egyetemi és kutatóintézeti munka, de akár a gimnáziumi vezető oktató, „kutató tanár”, egyéb, országspecifikus oktatói státusz is.

Név: …………………………..

A szakmai jövőképet véleményező szakember neve, beosztása, intézménye:

…………………………………………………………………………………………………

JÖVŐKÉPEM:

…………………………………………………………………………………………………..

…………………………………………………………………………………………………..

…………………………………………………………………………………………………..

……………………………………………………………….. (legtöbb 3.000 karakter)

 

Dátum: ………………………, 2023. ………………………

 

Láttam, támogatom: …………………………………….. (tutor, vagy a pályázó országabeli szakember aláírása)

 

***

Elmentendő és feltöltendő fájlnév: Palyazoneve_oneletrajz_23nyar.docx 

Figyelem: a fájl nevében ne használjon ékezeteket, szüneteket, kötőjeleket!

 

S Z A K M A I      Ö N É L E T R A J Z

 

Személyes adatok:

Név (magyarul):

Legmagasabb iskolai végzettség:

Szakképzettség:

 

Beszélt nyelv(ek) és ezek  tudásszintje (folytatható a sor):

       
       
       
       
       
     

 

Nyelv megnevezése

Nyelvtudás szintje (pl. A1, A2, B1 stb. és nyelvvizsga fajtája: pl. Cambridge, ECL, Goethe, Origo, Alpha, LinguaSap, érettségi, ZNO stb.)

Diplomát kiállító intézmény

 

 

Diplomaszerzés ideje

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eddigi tanulmányainak bővebb ismertetése:

Elvégzett szemeszterek, illetve szerzett oklevelek átlageredményei:

Elvégzett szemeszterek, illetve szerzett oklevelek átlageredményei:

 

Az eddigi tudományos tevékenység bemutatása (kutatási témák, eredmények, kiemelendő tevékenységek) max. 2.000 karakterben:

 

 

 

Publikációs jegyzék – az alábbi táblázat kiegészítésével. Csak megjelent, vagy hivatalosan elfogadott publikációkat tüntessen fel (pl. beküldött vagy előkészített kéziratokat nem)! Ha a pályázó neve alatt az itt felsorolt és már megjelent publikációk a Magyar Tudományos Művek Tárában (www.mtmt.hu) nem feltöltöttek és visszakereshetőek 2023. július 15-ét követően, akkor az ebben a pályázati alpontban felsorolt teljesítések a pályázati elbírálás során nem vehetők figyelembe.

 

Szerző(k)

Publikáció címe

Megjelenés éve

MTMT-be feltöltött?

(igen, nem)

 

 

 

 

 

Konferencia-részvételek - csak olyan konferenciák, tudományos ülések, ahol előadással vagy poszterrel vett részt maga a pályázó (csak felsorolás: konferencia címe, mikor, hol volt, előadóként vagy poszterrel, és mi volt az előadás címe, milyen nyelven adott elő); TDK eredmények (csak felsorolás: mikor, hol, milyen címmel, hányadik helyezés, magát a dolgozatot nem kérjük csatolni). Táblázatos formába is beszerkeszthető.

 

 

Dátum: ………………………, 2023. …………………..

 

 

A pályázati határidő lejártáig minden megjelent publikációt fel kell tölteni a Magyar Tudományos Művek Tárába (MTMT), mert a pályázati feldolgozás és bírálat során ennek megtörténtét ellenőrizzük. Ezért kérjük, hogy az MTMT-be rögzített adatoknak megfelelően töltsék ki a táblázatot! Az MTMT-be a szakdolgozatot (BA, BSc, MA, MSc) is fel kell tölteni. A feltöltésről az MTMT honlapon pontos információk találhatóak https://www.mtmt.hu/system/files/mtmt2-szerzoi-utmutat-v1-2-2_kieg1_javitott2.pdf, de segítséget nyújtanak a +36 1 411-6323 telefonszámon is. Ha korábban nem használta még az MTMT-t, akkor fokozottan javasoljuk, hogy publikáció rögzítését a leggyorsabban kezdje meg, ne hagyja az utolsó pillanatra.