Számos programmal készül az őszi időszakra a KMNE
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületénél (KMNE) folyamatosan tartják a kapcsolatot a tagcsaládokkal, hogy olyan közösségteremtő programokat szervezzenek számukra, amelyek kikapcsolódást és feltöltődést biztosítanak valamennyi korosztálynak. Ezeket a programokat immár több mint másfél éve a háborús helyzethez kell igazítani. Viszont így is számos programot sikerült megvalósítani a nyár folyamán, és az őszi hónapokra is jut jó néhány.
Egyike ezen őszi programoknak az október 7-én megszervezendő szüreti bál, amelynek idén Mátyfalva ad otthont. Emellett a KMNE munkatársai igyekeznek Kárpátalja különböző településein színes programokkal kedveskedni tagcsaládjaiknak.
„Mi ősszel sem állunk meg, hiszen a családok ősszel is vágynak a kiruccanásokra és a hétvégi pihenésre” ‒ számolt be Szilágyiné Tóth Gabriella, a KMNE alelnöke.
Nagy érdeklődés övezte a nyíregyházi állatkerti látogatást és a fürdőzést is, így a családok két hétvégén át utazhatnak erre a pihentető utazásra.
Az elmúlt években megszokottá vált, hogy az egyesület tavasszal és ősszel sportnapot szervez családjainak, erre az alkalomra idén is Karácsfalván kerül sor.
A visszatérő programok között szerepel az egyesület fenntartásában lévő Vadvölgy Panzió által nyújtott kikapcsolódási lehetőség, illetve a közös kerékpártúrák is. A szeptember végére tervezett programra azon tagcsaládok jelentkezését várják, melyek idén még nem voltak a Vadvölgy Panzióban családi hétvégén.
A Vadvölgy Panzió a nagycsaládosok kárpáti otthona, és mint minden otthont, így ezt is rendezgetni kell, ennek érdekében az ősszel önkéntes hétvégét szerveznek, ahol az apukák és anyukák közösen teszik szebbé a panziót.
„Nagy öröm számunkra, hogy a nagycsaládjaink között vannak olyan tagok, akik együtt tudnak önkénteskedni” – fogalmazott az egyesület alelnöke.
A keresztény és nemzeti értékeket előtérbe helyező szervezetnél minden ünnepünkről megemlékeznek tematikus pályázatok formájában. Ennek keretében október 23-án a tagcsaládok gyermekeinek lehetőségük lesz benyújtani pályamunkáikat az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére megszervezett kézművespályázatra. A pályázat során a legjobbak értékes ajándékokban részesülnek.
„A nagycsaládosok a gyalogtúráinkat is nagyon kedvelik, így idén is Horváth Zoltán túravezető kalauzol majd el minket Kárpátalja egyik vadregényes tájára” – emelte ki Szilágyiné Tóth Gabriella.
A családoknak tehát sok lehetőségük lesz kiruccanni az ősszel, ugyanakkor a szervezők mindemellett a kamaszokra is gondolnak, hiszen ők abban a korban vannak, amikor szeretnek minél több időt tölteni kortársaikkal. Éppen ezért kamaszprogramra is sor kerül majd, Túri Ágnes és Túri László vezetésével.
Októberben a már hagyományos helyi összekötők találkozójára is sor kerül, ahol közösen megtervezik a 2024-es év programjait, hogy milyen új ötletek valósuljanak meg a következő évben.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete továbbra is az egyik legdinamikusabban bővülő szervezet, ahová a továbbiakban is várják az újabb jelentkezőket.
TV21 Ungvár/K. K.