Élő tájházat adtak át Salánkon

„Azt lehet megszeretni, amit megismer az ember”

Október 28-án még az ég is rámosolygott a gazdag történelmi múlttal, hagyományvilággal rendelkező ugocsai község, Salánk főutcáján ékeskedő tájház megnyitójára érkezett vendégekre, valamint az egybegyűlt helyi lakosokra. Őszi verőfény hullt alá a magasból, körülölelve a múlt megannyi emlékét őrző tájházat, mely a település legújabb ékességévé vált.

Elsőként Kalanics Éva, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének az elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint kifejtette, a KMKSZ a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanáccsal (KMTT) együttműködve, az Európai Unió által meghirdetett HUSKROUA program segítségével lehetőséget kapott arra, hogy három tájházat hozzon létre a Beregszászi járásban. A projekt a Felső-Tisza-vidék épített és szellemi örökségének tárháza nevet viseli, melynek záró részeként kerülnek átadásra a tájházak: a tiszacsomai, a salánki, illetve a nagymuzsalyi.

Mester András, a KMTT elnöke többek között elmondta, hogy a projekt keretében élő tájházakat akarnak létrehozni (ezekben aktívan tölthetik szabadidejüket a látogatók – a szerk.), a már korábban megnyílt Viski Tájház is élő tájház lett, s ugyancsak célul tűzték ki, hogy mindegyik létesítményben a helyi különlegességekre fordítsák a hangsúlyt. A turisták nagyobb kedvvel keresnek fel több tájházat, ha azokban a helyi jellegzetességeket ismerhetik meg. Csizmadia Alexandra, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának kereskedelmi attaséja arról is szólt, miszerint a tájházak célja a magyar népi örökség bemutatása, ezáltal pedig a nemzeti öntudat erősítése.

Barta József, a KMKSZ alelnöke, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke a szépen kialakított Salánki Tájház kapcsán megjegyezte: létrehozói csodát műveltek itt. Majd kitért rá, hogy nagyon nehéz időket élünk, amikor felmerül a kérdés, miként lehet ezeket túlélni. Mint kifejtette, a balliberális oldal szerint a múltat el kell törölni, és valami egészen újat létrehozni. Mi viszont nem értünk ezzel egyet. A növények számára is fontosak a gyökerek, s azért is fontosak, mert viharok idején ezekben kapaszkodnak meg. Nekünk pedig a múltunk, a történelmünk a gyökerünk, amiben megkapaszkodhatunk, amiből erőt meríthetünk. Salánknak is gazdag történelme van, gondoljunk például arra, hogy 1711-ben II. Rákóczi Ferenc itt tartotta az utolsó kuruc tanácskozását. De – mint mondta – ugyanilyen fontos a népi hagyományok megőrzése is, és kiemelte Kalanics Éva KMKSZ-alapszervezeti elnöknek e téren kifejtett tevékenységét. A tájházra visszatérve egyrészt rámutatott: az intézmény rátekintés a múltra, és remény a jövőre, másrészt létrehozása az összefogás szép példája, s szükség is van célokra, melyek összetartó erőt jelentenek.

Dr. Kész Margit, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai Tanszékének docense, néprajzkutató elmondta: „A tájház létrehozásával egy régi álmunk vált valóra itt, Salánkon, az egykori módos mezővárosban, a történelmére és hagyományaira büszke ugocsai településen. Salánk dolgos, főleg mezőgazdaságból élő lakosai az évszázadok során tanúi voltak történelmünk legdicsőbb napjainak, ugyanakkor sok megpróbáltatáson is át kellett esniük. A település a Rákóczi-szabadságharc egyik fő bázisa, az utolsó kuruc országgyűlés színtere volt. De kivették a részüket a salánkiak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, az I. és a II. világháború küzdelmeiből, s szenvedtek a sztálini lágerekben. Számos rendszerváltást megértek, de magyarságukat és hitüket soha nem adták fel. A községben már sok emlékmű tanúskodik az említett történelmi sorsfordulókról. Emellett régóta terveztük egy tájház létrehozását, mely bemutatná a helyi lakosság hagyományos kultúráját és a salánki Rákóczi–Mikes-kultuszt, erősítené a helyi lakosság identitástudatát, s idevonzaná a táj szépségére, a történelmi emlékekre, a néphagyományokra, a helyi ételekre-italokra fogékony, pihenni vágyó turistákat, vendégeket is. A KMKSZ és a KMTT jóvoltából, aktivistáink és általában véve is a helyi lakosok segítőkészségének köszönhetően a Salánki Tájház ma megnyithatja kapuit, amiért hálásan megköszönöm mindenkinek az ebben való szerepvállalását. A helyi építészeti sajátosságokat tükröző tornácos parasztház utolsó lakója Sütő Malvin néni volt, az ő bútorai, használati eszközei képezték a tájház berendezésének az alapját. Célunk a XX. század 60-as–80-as éveinek a reprezentálása volt. Ezt a szovjet vagy kolhozérának is nevezett utóparaszti időszakot tükrözi az autentikusan berendezett elsőház (szoba) és a konyha. A hátsó szoba a Rákóczi-mondáknak és -emlékeknek nyújt teret, emellett itt nyílik lehetőség a foglalkozásokra, kisebb időszaki tárlatokra is. A tájház egyik fő sajátosságát a híres salánki bodnármesterséget bemutató működőképes hordókészítő műhely alkotja. Terveink szerint az egész tájház élő lesz, amit a helyi lakosok saját otthonuknak tudhatnak, az idelátogató vendégek vagy akár a helyi iskolások, illetve a Jurtatábor lakói bármikor időutazást tehetnek Salánk múltjába és hagyományos népi világába. Remélem, hogy a Salánki Tájház jól működő kulturális központ lesz, amely szervesen beilleszkedik majd a környék turistaútvonalaiba” – zárta szavait a felszólaló, aki egyúttal dr. Kész Barnabásnak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának, történésznek, néprajzkutatónak, a tájház egyik megálmodójának az üdvözletét is tolmácsolta.

Józan Lajos nyugalmazott huszti lelkipásztor, Salánk szülötte (aki nyugdíjba vonulása után hazaköltözött) helytörténeti kutatásai alapján bemutatta a most tájházzá lett egykori lakóház lakosainak életét. A megnyitóünnepség záróakkordjaként pedig Kalanics Éva, dr. Kész Margit, Csizmadia Alexandra, Barta József és Mester András átvágta a tájház megnyitását jelképező szalagot.      

lm