2012. december 9.

Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tenger mellé ment a Tízváros határain keresztül. Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: „Effata!”, azaz: nyílj meg! És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt. Jézus meghagyta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.” Mk 7,31-37

A süketnéma meggyógyításakor Jézus a pogányok földjén tartózkodik. Jelezve ezzel, hogy az evangélium mindenkire, nemcsak a zsidókra érvényes. Nagy kegyelem, hogy nincs olyan ember, aki ki lenne hagyva Isten kegyelméből. Jézus elfogad, ahogy vagyunk, bármilyen bűnös és elrontott élettel, akármilyen nagy problémával és számunkra elhordozhatatlan terhekkel. Közel van hozzánk. Itt jár. Mert előbb Ő közelít hozzánk és nem mi Őhozzá. Mert Ő előbb szeretett minket, mint ahogy mi szerettük volna Őt. Jézus kezdeményezésére találjuk meg csak Őt.

Jézus nem ment be a városokba, csak a határban volt. Ez a távolság a lakott településektől – szűrő. Hisz csak azok mennek ki Jézushoz, kik kapcsolatot akarnak vele létesíteni. Mert Ő nem erőlteti rá magát senkire. Itt jár, a mi életünk határán. A családunk, munkánk, éjszakáink, problémáink, hitünk, kapcsolataink, döntéseink határán. Jelen van minden élethelyzet mellett. Azért, hogy hívjuk be Őt a határon belülre. Ha nem közelített volna a határhoz, nem lett volna esélyünk Ővele találkozni.

Amikor Jézushoz vittek egy dadogó süketet, akkor kivitték Jézushoz a fájó problémát. A határokon belülről a határokon kívülre. Jézushoz kell vinni a problémáinkat. Talán egy olyan helyre, ahol Jézus jelen van: a templomba, a testvérek közé, az imádságba.

Amikor kivitték Jézushoz a süketet, vinniük kellett ezt az embert, mert nem volt képes meghallani a Jézusról való híreket, ezért nem volt képes mérlegelni és tájékozódni. Nem volt képes elmondani a kívánságait. Tehát valóban vinni kellett, akaratát figyelmen kívül hagyni. Szelíd erőszakkal kell Jézushoz vinni azokat, akik nem képesek megérteni Jézus evangéliumát és közelségének jelentőségét. A szeretet valamikor a szelíd erőszakban nyilvánul meg.

Meghatározták Jézusnak, hogy mit csináljon: tegye rá a kezét. Mintha Jézus nem tudná, mit kell tennie, de nem szabad Jézust befolyásolni. Az a legjobb, amit Jézus tesz, és nem az, amit az ember gondol ki. Nem szabad megszabni, hogy Jézus miként oldja meg a problémánkat. Azt Ő jobban tudja. Ő a legjobbat szeretné és cselekszi. A mi dolgunk, hogy elé vigyük a problémát és aztán bízzuk Jézusra annak a megoldását.

A süketnéma végül hallott és hibátlanul beszélt. Mert Isten nem végez félmunkát. Nem volt nyoma sem a betegségnek. A mi megoldásaink félmegoldások. Jézus megoldása: teljes. Teljes lesz a megbocsátás és az öröm.

Az emberek álmélkodtak. Közben mondták, hogy „mindent helyesen cselekedett”, a „helyes” kifejezés arra utal, hogy a megadott helyére kerül minden. Mert mindennek rendelt helye van. Amit az ördög, a káosz teremtője összekuszált, azt Jézus ismét helyre teszi. A rendteremtésre senki nem képes. Csak Jézus. Amikor Jézus cselekszik az életünkben, akkor azt éljük át, hogy rendben van minden. Ez a békesség. Ezt pedig mások is érzékelik majd.

Radvánszky Ferenc