Zelenszkij megfosztotta állampolgárságától az odesszai polgármestert

2025. október 22., 14:05 , 1284. szám

Hennagyij Truhanov odesszai polgármestert megfosztották állampolgárságától – jelentette a BBC News Ukrajina október 14-én Volodimir Zelenszkij döntésére hivatkozva.

A közösségi médiában az elnök jelezte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megerősítette az orosz állampolgárság meglétét „bizonyos személyeknél”, ő pedig aláírta a vonatkozó rendeletet.

Az államfő neveket nem említett, de az SZBU rövidesen megerősítette, hogy Truhanovról van szó.

„Az SZBU megállapította, Odessza jelenleg hivatalban lévő polgármestere, Hennagyij Truhanov az Oroszországi Föderáció állampolgára, és az agresszor ország érvényes útlevelével rendelkezik. A vonatkozó dokumentumok másolatai az ukrán titkosszolgálat rendelkezésére állnak” – közölte az SZBU.

Az SZBU nyilvánosságra hozta egy útlevél fénymásolatát is, szerintük az okmányt 2015 decemberében állították ki Truhanov számára.

Truhanov az elnök döntésére reagálva kijelentette, hogy nincs orosz állampolgársága, s perelni készül az ukrán bíróságon és az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Odessza polgármestere számára ukrán állampolgárságának megszűnése egyben a 2014 óta betöltött tisztségének elvesztését is jelenti. A helyi önkormányzatokról szóló törvény 79. cikkelye kimondja, hogy az állampolgárság megszűnése esetén a polgármester hatásköre is idő előtt megszűntnek tekintendő. Ugyanez a cikkely azonban azt is kimondja, hogy a helyi tanácsnak össze kell ülnie és tudomásul kell vennie ezt a tényt.

Korábban, 2014 óta nemegyszer felmerült Truhanov orosz állampolgárságának kérdése, és a polgármester minduntalan tagadta ezt. Sőt, 2018-ban rámutatott, hogy az oroszok szankciós listára tették őt.

Zelenszkij elrendelte, hozzanak létre Odesszában városi katonai közigazgatást. A hivatal élére az elnök Szerhij Liszakot, az SZBU volt dandártábornokát nevezte ki, aki mostanáig a Dnyipropetrovszk Megyei Katonai Közigazgatást irányította.

Szvjatoszlav Homenko, a BBC tudósítója rámutat, hogy a Truhanovot pályafutása során ért vádakhoz képest az orosz állampolgárságára vonatkozó információk jelentéktelen kiegészítésnek tűnhetnek. Ráadásul a számos botrány ellenére háromszor is győzni tudott az odesszai polgármester-választáson, legutóbb éppen 2020-ban, már a jelenlegi államfő hivatali ideje alatt.

Kijev váratlan érdeklődését Truhanov orosz útlevele iránt – legyen az valódi vagy fiktív – nehéz racionálisan megmagyarázni az újságíró szerint.

„Ha e történet tizenkét éve után, a teljes körű invázió negyedik évében az ukrán titkos­szolgálatok mégis cáfolhatatlan bizonyítékok birtokába jutottak arra vonatkozóan, hogy Truhanov orosz útlevéllel rendelkezik, akkor azokat nyilvánosságra kellene hozni az esetleges eljárási nüanszok ellenére. Bizonyos, hogy senki sem fogja védelmébe venni Ukrajna déli fővárosának vezetőjét, aki a nagy háború közepette megtartotta orosz állampolgárságát.

De ha ez nem történik meg, a helyzet úgy fog festeni, mint Kijev kísérlete, hogy finoman szólva megszabaduljon Odessza ellentmondásos polgármesterétől egy nem túl meggyőző ürüggyel.

Ez a kijelentés nagyon merésznek tűnhetne, ha nem lennének a Csernyihivben történtek, ahol a törvényesen megválasztott és meglehetősen népszerű polgármestert nagyon kétes okokból távolították el a hatalomból. Vagy a kijeviek, ahol Vitalij Klicsko polgármester és az Elnöki Hivatal által kinevezett »dublőr«, Timur Tkacsenko közötti szembenállás egyszerűen abszurdnak tűnik a súlyosbodó harctéri helyzet és a főváros elleni folyamatos csapások közepette” – írta Homenko.

                (ntk/bbc.com)