AFP: Az ukrán–amerikai tárgyalások Floridában „nem mentek könnyen”
Az AFP hírügynökség egyik forrása az ukrán delegációból elmondta, hogy az Egyesült Államokkal a béketervről folytatott vasárnapi tárgyalások „nem mentek könnyen”, de konstruktívak voltak. A WSJ szerint az ukrajnai választások időzítése is a megvitatott témák között szerepelt – derül ki a DW összeállításából.
„A folyamat nem könnyű, tart a megfogalmazások és a megoldások keresése” – mondta el forrása a hírügynökségnek, hangsúlyozva, hogy a véleménycsere ezzel együtt „konstruktív” volt.
„Mindenki érdekelt a gyakorlati eredményben, hogy legyen tárgya a további tárgyalásoknak az USA és Oroszország között” – tette hozzá a forrás.
Egy másik, a tárgyalások menetét ismerő forrás megerősítette az AFP-nek, hogy az Egyesült Államok eltökélt a béketerv véglegesítésében: „Az amerikaiak valóban azt akarják, hogy végleges megegyezés szülessen a pontokról, hogy elutazhassanak Moszkvába.”
A Wall Street Journal az amerikai elnöki adminisztráció egy magas rangú tisztviselőjére hivatkozva arról számolt be, hogy a találkozón megvitatták az ukrajnai választások kérdését, az Ukrajna és Oroszország közötti esetleges területcserét, valamint a béketerv egyéb kérdéseit, amelyekben nem volt egyetértés Kijev és a Fehér Ház között.
Utóbb Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere produktívnak nevezte a találkozót, de megjegyezte, hogy „sok munka áll még előttünk”.
„Egy újabb nagyon produktív ülést tartottunk, amely a genfi eredményekre és e hét eseményeire épült. Ahogy ma reggel is mondtam, célunk a háború befejezése, de ez több annál. Nem egyszerűen a háború befejezését akarjuk, hanem azt is szeretnénk, hogy Ukrajna örökre biztonságban legyen, hogy soha többé ne kelljen invázióval szembesülnie, és ugyanilyen fontos, hogy azt akarjuk, hogy a valódi jólét korszakába lépjen” – mondta Rubio az újságíróknak.
Rusztem Umjerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, az ukrán delegáció vezetője sikeresnek és eredményesnek nevezte az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalást.
„Megbeszéltük Ukrajna jövőjét. Megvitattuk az Ukrajna és az ukrán nép számára fontos valamennyi kérdést, és az Egyesült Államok kifejezésre juttatta rendkívüli támogatását. [...] Ez a találkozó eredményes és sikeres volt” – jelentette ki, ismét megköszönve az Egyesült Államoknak a béke érdekében tett erőfeszítéseit.
(hk/dw.com)



