Vasárnapi üzenet: 2026. augusztus 30.

Pünkösd után a 14. vasárnapon a királyi menyegzőről hallunk. Megszokhattuk már, hogy amikor Jézus Isten országáról beszél az Őt hallgatóknak, szép képekkel írja le azt a helyet, amelyet az Atya az ember számára készített. Beszél a mustármagról, beszél a szőlőtőről, beszél az elrejtett kincsről, ami többet ér, mint az ember teljes vagyona, amit erre becserélve hatalmas kincs birtokosává teszi az embert. 

Ebben a példabeszédben azonban másképp szól a mennyek országáról. A lélekemelő képek helyett gonosz és erőszakos tettekről hallunk. Az örömét megosztani akaró király kiküldi a szolgákat a menyegzői meghívással, de azok eredménytelenül vagy megverve térnek vissza, néhányat meg is ölnek a meghívottak. Megdöbbenünk azon, hogyan lehetnek ilyen hálátlanok azok, akiket szeretettel hívott a lakomájára a király. Hogyan úszhatnak meg ekkora gonoszságokat ezek az emberek? De akárcsak Dávid király Nátán próféta szavára, hamar felismerhetjük, hogy mi vagyunk azok az emberek. Mi vagyunk a meghívottak, akik nem feltétlenül felelünk pozitívan az evangéliumi meghívásra. Van, aki közömbös, van, aki kifejezetten ellenséges Jézus szavával szemben, sőt az emberi gonoszság a másik ember ellen is támad, ha kell. De a király, azaz Isten nem állt meg csupán egyetlen embercsoport megmentésénél. Mint a magvető, hintette magvait mindenki számára. És az útfél, a tövises, megkövesedett talaj mellett voltak olyanok, akikben meggyökerezett Isten szava. Az Úr magához vonzott mindenkit, aki meghallotta a szavát, és mégis megtelt a menyegzős ház vendégekkel. Azok pedig, akik megkapták a meghívást, de elutasították azt, megkapták a maguk büntetését. 

Jézus nemcsak a szép és jó dolgok miatt testesült meg a földön, hanem magára vette az egész világ bűneit – azokat a cselekedeteket, amelyeknek a mintáit ebben a mai vasárnapi példabeszédben meglátjuk. Jézus a teljes valónkat akarta megváltani, nem csak a jó részeit. Érdemes odafigyelni erre a példabeszédre, mert akárcsak a gyilkos szőlőművesek történetében, itt is hozzátartozik a végső örömhír a történet egészéhez. 

Örömhírt és egyben figyelmeztetést olvasunk ebben a mai szakaszban: Isten az Ő végtelen türelmében újra és újra küldi a meghívásait az örök élet lakomájára. Lehetünk azok, akik együtt örvendeznek vele a mennyek országában. De meg is makacsolhatjuk magunkat, erővel ellen is állhatunk a meghívásának, mint ahogyan az első meghívottak tették. Ám annak végét szintén leírta a mai példabeszéd. A mi Urunk jót akar nekünk, hogy életünk boldogabb, bőségesebb legyen. Hallgassunk hát a szavára, és ne taszítsuk el magunkat tőle. Így teljesedjen be meghívásunk.

Iván Gábor nevetlenfalui görögkatolikus áldozópap