Vasárnapi üzenet: 2026. október 25.

Régi ígéret, új kihívás

„Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: »Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!« Ezért oltárt épített ott, és segítségül hívta az Úr nevét. Felvonta sátrát Izsák, szolgái meg kutat ástak ott.”

       (1 Mózes 26, 24–25)

„Azon az éjszakán” – hangzott Izsák felé Isten ígérete és biztatása, amely több ezer év távlatából ma is ugyanazzal az erővel bír. A bibliai kijelentés, Isten szava ma is ugyanúgy érvényes és valóságos, mint ahogy Izsák életében is volt. Isten igéje nem múlik el az emberrel, ma is élő és ható, amiben Isten minden kor emberéhez szól, megbízatást és ígéretet ad. Különösen akkor a legvilágosabb a kijelentés, amikor a legnagyobb a sötétség.

Nagyon fontosak a körülmények és az előzmények. Izsák története ugyanis arról szól, hogy abban az időben nagy éhség támadt az országban. Az emberek tömegesen menekültek Egyiptomba, ahol volt elegendő élelem. Izsák azonban azon a földön marad, amelyet Isten jelölt ki számára. Isten parancsát komolyan veszi és engedelmeskedik annak. Isten ezért – a nyomorúságos körülmények ellenére – olyan gazdagon megáldja, hogy félni kezdenek tőle a filiszteusok, akik között lakott. Végül is elküldik maguk közül, és Izsák vita nélkül csendesen odébbáll, letelepszik Gérár völgyében. Izsák családjával itt kezd berendezkedni, amikor Isten újból megszólítja és megerősíti neki tett ígéretét, biztatását: „Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!”

„Ezért oltárt épített ott, és segítségül hívta az Úr nevét. Felvonta sátrát Izsák, szolgái meg kutat ástak ott” – ebben az egy mondatban benne van egy istenfélő embernek az életszemlélete, hite, gondolkodásmódja, mindaz, ami meghatározza őt. Tanulságos Izsák magatartása, ahogy körülményei közepette viseli magát. Nem kételkedik Isten szavában, ezért nem is esik kétségbe a „nagy éhínség” idején. Rendíthetetlen hittel alapoz és épít, mégpedig a helyes sorrendben.

Az, hogy Izsák oltárt épített és segítségül hívta az Urat, jelzi azt, hogy az ő életében mindennél előbbre való az élő Istennel való közösség. Ennek a kapcsolattartásnak volt a színtere az oltár, ahol az áldozatok bemutatása történt. Az oltár az a hely, ahol az istenfélő ember kifejezésre juttatja, „formába önti” Isten iránti háláját, imádatát. Számunkra az oltár az a hely, ahol az élő Istennel közösségben vagyunk. Jézus hegyi beszédében mondott szavai szerint az oltárépítés annak az alkalma, amikor az ember minden más elé helyezi az Isten országának és igazságának keresését, tehát az Istennel való szoros közösségnek a megélését. Miért fontos az oltárt minden más elé helyezni? Erre a kérdésre a következő történetben kapunk feleletet. Két parasztember beszélgetett templomba járásról, imádkozásról, bibliaolvasásról. Az idősebb úgy vélekedett, hogy mindez csak időfecsérlés. Mire a fiatalabb megkérdezte: „Szokott-e kend kaszálni?” „Szoktam, fiam” – hangzott a felelet. „Hát kaszálás közben szokta-e fenni a kaszát?” – faggatta tovább. „Szoktam, fiam” – hangzott ismét a felelet. Mire az ifjabb megjegyezte: „Na és az nem időfecsérlés?” 

A második Izsák sorrendjében a sátor építése. A sátor nem csupán az a hely, ahol lakni lehet. Sok embernek van háza, lakása, de nem mindenkinek van otthona. A sátor az a hely, ahol meghitt közösségben, otthon érzik magukat a családtagok. Az egészséges, meghitt családi közösség a társadalmi élet alapja, mivel a társadalom sejtje a család. Az egészséges test egészséges sejtekből épül fel. A sátor, a családi otthon nem magától épül, azt építeni kell.

A harmadik Izsák sorrendjében a kutak kiásása volt. Kétféle kút volt egykor a pusztaságban. Az egyik egyfajta víztároló medence volt. Az esőzések idején lehullott csapadékot gyűjtötték bele és tárolták benne. A másik kút saját forrással rendelkezett, amely a földből tört fel. Ezt nevezték élő víz forrásának. Izsák szolgái újból kiásták azokat a víztároló medencéket, amelyeket még Ábrahám idejében ástak, de a filiszteusok betömték. De újakat is ástak. Az istenfélő embert ez is jellemzi, hogy régen elfeledett értékeket ment, és új értékeket hoz létre. Jellemezze ma is közösségünk életét az elfeledett értékek mentése és új értékek létrehozása.

A régi ígéret új kihívás elé állít ma bennünket. Isten ma is ugyanazt ígéri, minden hányattatás és megpróbáltatás ellenére, hogy velünk lesz. Tűzzük ki ma is lobogónkra: „Velünk az Isten.” Ezért Izsák példáját és sorrendjét követve mi is építsük az oltárt, vonjuk fel a sátrat, és ássuk meg a kutakat.

Balogh Attila

salánki és mátyfalvai református lelkipásztor