Vasárnapi üzenet: 2026. november 1.

Krisztusban kedves Testvérek!

November 1-jén egyházunk Szent Máté evangéliumának azt a részét olvastatja, amelyben Jézus elküldi tanítványait, hogy hirdessék az embereknek: „Elközelgett a mennyek országa” (Mt. 10, 7). Elhunyt hozzátartozóinkra emlékezve különös jelentõsége van ennek a mondatnak, mert kifejezi azt, ahogyan a keresztény ember az életrõl és a halálról, a jelenlétrõl és az elmúlásról gondolkodik.

A hit nélküli ember tehetetlenül áll az elmúlás gondolatával szemben, mert számára a halál a megszûnés, a megsemmisülés bizonyosságát rejti. Jézus azonban azt mondja, hogy elérkezett közénk a mennyek országa, és ezt az állítást feltámadása által igazolta is. Éppen ezért, mivel elérkezett a mennyek országa, a hívõ keresztény ember számára a halál nem csupán végpont, a földi élet lezárása, esetleg az alvilágban eltöltött öntudatlan állapot, hanem valami újnak és örömtelinek a kezdete. A keleti teológia vallja, hogy a halál nem a megsemmisülés kapuja, hanem az átlépés helye, alkalma az isteni dimenzióba.

Temetési szertartásunk megemlékezik arról, hogy a halállal az ember teste visszatér a földbe, amelybõl vétetett, míg lelke külön, egyéni ítéletre megy, ahol szembe találja magát Isten végtelen szeretetével és hatalmával.

Azoknak az emberek, akik életük során megnyíltak a kegyelem befogadására, az Istennel való találkozás az örök boldogság kezdete, ahol nincs sem fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj. Azok számára viszont, akiket a bûn megsebzett, de nem zárkóztak el Isten szeretetétõl, ez az átható fény égetõ és megtisztító tapasztalássá válik.

Görögkatolikus egyházunk hiszi, hogy mindazok, akik nem a kárhozat útját választották életükben, azaz nem átalkodtak meg a bûnben, azok számára van lehetõség az üdvösségre, és ebben az élõk az elhunytak segítségére lehetnek. A Hitvallásban megvallott szentek közössége azt jelenti, hogy a küzdõ egyház (földön élõ keresztények) a szenvedõ egyház (szenvedõ lelkek) és a megdicsõült egyház (üdvözültek) egyetlen családot alkot, amelynek tagjai között kapcsolat van. A szeretet köteléke erõsebb a halálnál, ezért a mennyei és földi egyház folyamatosan kommunikál egymással.

Ennek gyakori megjelenési formája az elhunytakért végzett Szent Liturgia, a parasztász vagy a panachida szertartása. November elsején általában összegyûlünk a temetõben, és együtt imádkozunk elhunyt hozzátartozóinkért, de azokért is, akikrõl már mindenki elfeledkezett. Van, ahol a parasztász, más helyeken a panachida szertartását imádkozzák végig. Az utóbbi rövidebb, az elõbbi hosszabb formában könyörög az elhunytak lelki üdvösségéért. A pap és a hívek imádságokat mondanak, könyörgéseket végeznek, tudva, hogy ezzel a szeretetcselekedettel enyhülést, világosságot és növekedést hoznak az elhunytak számára a lélek tisztulási folyamatában.

A keresztény ember hiszi, hogy a halál nem a vég, és hogy egykoron a feltámadásban újra találkozunk. Ez ad reményt, ez ad megnyugvást a veszteség megtapasztalása mellett is. Ezen a héten használjuk ki az adódó alkalmat, és látogassunk el a temetõbe, hogy imádságban megemlékezzünk eltávozott hozzátartozóinkról és az elfelejtett lelkekrõl is.

Iván Gábor
nevetlenfalui görögkatolikus áldozópap